Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 8. szám, 2025. február 21.
SZÉKY JÁNOS
Nem lehet, és ezért nem is szabad pár napnál hosszabb távra jósolni közügyekben, és rövid távra is csak úgy, ha vállaljuk a kockázatot az esetleges nyereség fejében. Ha negyven évvel ezelőtt valaki azt jövendölte volna, hogy egy amerikai alelnököt egyszer Románia példáján kell (kellene) felvilágosítani a demokrácia mibenlétéről, miközben Oroszország népirtásig menő háborút vív Ukrajna ellen, Amerika pedig először az agresszorral kezd tárgyalni mint egyenlő partnerrel, sőt elébe megy a Kreml követeléseinek még a tárgyalások kezdete előtt, azt nem eleven képzeletű sci-fi-szerzőnek tartják, hanem bolondokházába csukják.
*
A 2025-ös müncheni biztonságpolitikai konferencián JD Vance amerikai elnök gyakorlatilag azt jelentette be, hogy az USA leveszi a kezét (katonai védőernyőjét) Európáról, éspedig azért, mert Európa megérdemli. Akiknek tetszett Vance beszéde – ilyen volt Niall Ferguson, a kitűnő brit konzervatív történész –, azok arra hívták fel a figyelmet, hogy Vance őszintén beszél a tömeges, szabályozatlan, szűrés nélküli bevándorlás veszélyeiről, s hogy a főáramhoz tartozó pártok engedékeny politikája mennyire népszerűtlen a választók körében; a szélsőségesnek minősített pártok előretörését ez elég jól magyarázza. Sokan a woke címszó alatt összefoglalt posztmodern baloldali túlkapások kritikáját dicsérték, mintha nem ez volna évek óta az amerikai (magyar, orosz, lengyel, szerb, román stb.) kulturális konzervativizmus alapérve mindenfajta liberalizmussal szemben. Vance ezt úgy foglalta össze, hogy Európa nem osztozik az amerikai demokratikus értékekben, úgymint szabad szólás. Nem kívülről, Oroszországtól vagy Kínától jön a fenyegetés, azzal nem nagyon kell törődni, hanem belülről.
Kevesebben foglalkoztak – nyilván mert nem nyugat-európai téma – Vance sorrendben első példájával: „egy volt uniós biztos örömének adott hangot, mert Romániában a kormányzat megsemmisített egy egész választást”. Apróság, hogy nem a kormányzat, hanem az alkotmánybíróság, és most egy pillanatra feledjük el, hogy miért volt szükség a megsemmisítésre. De vessük egybe Vance-nek azzal a kijelentésével: „A demokrácia azon a szent elven nyugszik, hogy a nép hangja számít. Tűzfalaknak nincs helyük.” (Ezzel az Elon Musk által pártolt AfD németországi kiközösítésére célzott.) Ez gyönyörűen hangzik, de mi az a „nép hangja”, mióta „nyugszik” a demokrácia ezen az elven, és miért következik ebből, hogy egyik párt nem határolódhat el a másiktól?
A modern demokráciák ideáltípusa a liberális, képviseleti, procedurális demokrácia, s annak fő eszmei forrásvidéke, így vagy úgy, az 1789-ben hatályba lépett amerikai Alkotmány. Erre Vance alelnök igazán büszke lehetne. Tudhatná viszont, hogy a saját alkotmányának nem az az alapelve – szent, nem szent –, hogy a tisztségviselőknek meg kell hallgatniuk „a nép” hangját, hanem főleg két dolog, amit „az Alkotmány atyja”, James Madison alaposan megírt: 1. A képviseleti elv, tekintettel arra, hogy a nép, pontosabban a politikailag aktív polgárok közössége nem egységes valami, hanem ütköző vagy súrlódó érdekek és szenvedélyek szerint csoportokra tagolódik (ezt Magyarországon máig nem sikerült tudomásul venni). 2. A fékek és ellensúlyok rendszere, vagyis az, hogy a hatalmat csak egy másik hatalom korlátozhatja. (A separation of powers, séparation des pouvoirs magyar fordítása, a „hatalmi ágak szétválasztása” félrevezető, ugyanis nem ugyanannak a hatalomnak az ágairól, hanem az állami hatalom különböző fajtáiról van szó.) Tökéletesen megfér a demokráciával az, ha a bírói hatalom, bizonyítékok birtokában, megsemmisíti egy elnökválasztás első fordulójának eredményét, amennyiben nem felel meg a tisztaság (tisztesség) követelményeinek. Ha Magyarországon demokrácia volna, talán akadt volna bíróság, amelyik megsemmisíti egy-két választás eredményét. Igaz, ha demokrácia volna, tisztességesek lennének a választások.
*
Ha szabad megjegyeznem, volt az USA-ban olyan elnökválasztás, nem is túl rég, aminek az eredményéről bíróság döntött. És igaz, hogy a román alkotmánybíróság nem tud szabadulni a pártos befolyásoltság árnyékától, ám ez az Egyesült Államokban sincs másképp. A bírói hatalom nem attól hatalom, hogy a bírónak nincs politikai álláspontja, hanem attól, hogy hatalom, és elismerik annak.
„Nálunk, Amerikában nem lehet úgy demokratikus mandátumot szerezni, hogy cenzúrázzuk vagy bebörtönözzük ellenfeleinket” – mondta Vance fölényesen, csak hirtelenjében nem gondolt arra, hogy ezzel nem Európát, hanem Oroszországot jellemezte, ahol valóban nincs is demokrácia. Nem, Oroszországról mint az európai demokráciákat bomlasztó erőről egy árva szava nem volt – gyanítható, hogy Romániát az orosz szolgálatok kísérleti terepként használták arra, hogyan lehet a moderálatlan közösségi média felhasználásával, viszonylag kis befektetéssel oroszbarát politikusokat hatalomra juttatni. A Kreml mint „a nép hangjára” hallgató kulturális konzervativizmus bástyája magasodik az alkonyi égre az új álomvilágban. „Ilyen egy hozzáértő vezetőség” – kommentálta Elon Musk a rijádi tárgyalásokra érkező Szergej Lavrov külügyminiszter és Jurij Usakov elnöki szárnysegéd fotóját. Summázva az amerikai külpolitika új Vance-doktrínáját: demokrácia az, amit én annak nevezek, és ha valahol nincs, én mondom meg, hogy az baj-e.
Persze Vance, aki eddig nemigen foglalkozott nemzetközi ügyekkel vagy a demokrácia elméletével, nem valami fennkölt politikai filozófiát akart itt felvázolni a maga kétségtelenül hatásos módján. Mégiscsak íróról van szó, aki tökéletesen megfelel a népből jött értelmiségi kelet-európai definíciójának, nem értem, miért kell fanyalogni rajta. Lényegében azt az 1945 óta érvényes, hallgatólagos megállapodást mondta fel 2025. február 14-én, hogy az Egyesült Államoknak Európában szövetségesekre van szüksége, akikkel kereskedni lehet, s akiket az USA megvéd katonailag az oroszoktól (előbb csak atomfegyvertárral, aztán konvencionális erőkkel is), de lehetőleg ne legyenek túl heves saját politikai ambícióik. A vámok most bénítani fogják a kereskedelmet, a katonai jelenlétet csökkentenék, az információs hadviselésben pedig elegendő iránymutatás, hogy az európaiak figyeljenek és vigyázzanak (és lehetőleg ne zavarjanak bele az amerikai óriáscégek üzleti érdekeibe), miközben, mondjuk, Elon Musk a muszkavezetőket bátorítja, Trump meg vacsoráztatja őket Mar-a-Lagóban.
Nem sokkal később Volodimir Zelenszkij ugyanabban a teremben a következőt mondta: „Ha ez a háború rosszul végződik, [Putyinnak] fölös számban lesznek harcedzett katonái, akik nem értenek máshoz, mint az öldökléshez és fosztogatáshoz. (…) Együttesen kell rá nyomást gyakorolnunk a valódi béke érdekében. Putyin nem képes valódi biztonsági garanciákat adni. Nem azért, mert egy hazug ember, hanem mert Oroszországnak jelen állapotában háborúznia kell a hatalom egyben tartásához, és a világot ettől meg kell védeni.”
Ukrajnából és Európából senki nincs ott az orosz és amerikai küldöttek rijádi tárgyalásain, ahol állítólag az „igazi” Putyin–Trump-találkozót készítik elő. Zelenszkij mindenesetre elrepült Szaúd-Arábiába, de „más céllal”.
*
Idézzünk egy harmadik müncheni beszédből. Kaja Kallas volt észt miniszterelnök, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője: „Miért tart ilyen sokáig, hogy rájöjjünk, ez a háború nem csak Ukrajna szuverenitásáról szól? Ez mindannyiunk szuverenitásáról szól.”
Putyin már tisztázta „békefeltételeit”: Ukrajna elrabolt területeinek Oroszországhoz csatolása, hadseregének leépítése és lefegyverzése, szuverenitásának feladása, bábkormány beültetése. Trump ahhoz köti Ukrajna nullánál nagyobb támogatását, hogy kapjon ötven százalékot a ritkaföldfémek kitermeléséből. Ez sem szuverenitás. Ha így megy tovább, a háború nem fog „jól végződni”, azaz nyugati irányban folytatódik az öldöklés meg a fosztogatás. Megérdemeljük?