Petőfi Népe – 1989-03-01 / 9. szám

A kísérletező hercegszántói gazda

A hazai ipar nem kényezteti el a kistermelőket: alig gyárt olcsó, a kiskertekben, háztáji gazdaságokban is jól használható gépeket. Jó néhány gazda úgy segít magán, hogy saját maga készíti el a szükséges eszközöket.

A hiány szülte ötletek gyakran igen elmés megoldásokat eredményeznek. Meggyőződhetett erről bárki, aki megnézte tavaly ősszel a mélykúti sportcsarnokban megrendezett megyei mezőgazdasági kisgépkiállítást. Volt ott jó néhány olyan, szépen kivitelezett kerti traktor, permetező- és présgép, hogy akár egy igazi gyárnak is díszére vált volna. Ám most mégsem ilyet akarnék bemutatni, hanem egy nagyon egyszerű eszközt, a tolikapát és készítőjét, a hercegszántói Major Ferencet.

Az idős gazdát otthon találjuk, takaros Bem utcai portáján. Éppen a malacok etetésével van elfoglalva. Várakozás közben kicsit szétnézhetünk: az ólakban, az udvaron rend és tisztaság uralkodik; a kert szépen rendbentartva; földje sima, porhanyós.

Gaz ellen tolikapa

Ez a tolikapa nyoma mondja a 67 esztendős gazda, s a gangon található furcsa szerszámra mutat. Valóban érdekes darab: két hosszú fogantyúval kezdődik, majd négy, egymással párhuzamosan forgó, csillag formájú vaskerékkel ér véget.

Nagyon egyszerű dolog ez — mondja Major Ferenc mosolyogva.

Az az igazság, hogy én nem is küldtem volna el a kiállításra, de felkeresett Tölgyesi Gábor, a helyi kultúrház igazgatója, és meggyőzött. Azt mondta: olyan okos ez a szerszám, hadd ismerjék meg. Tény, hogy nagyon meggyorsítja, megkönnyíti a munkát. Ha nem hagyja elhatalmasodni az ember a gyomot, játszva tisztán lehet tartani vele a földet. Könnyű szerszám, csak néhányszor végig kell tolni a sorok között, s máris sima és porhanyós a talaj.

— Korábban is készített efféle okos gépeket?

— Még az ötvenes évek közepén minden magángazdálkodónak kötelező volt a cukorrépa termesztése. A terület nagysága után kiadták: kinek, mennyit kell vetni. Nos, hát a cukorrépánál különösen ügyelni kellett arra, hogy ne verje fel a gyom, mert akkor bizony csak kevés termésre számíthattunk. Ezért ötlöttem ki a háromsoros ekekapát.

Hat sor egy fordulóra

Ugyanilyen szerszámot alkalmazott a kukoricaföldön is. A lóvontatású, háromsoros ekekapa nagyon egyszerű eszköz volt. Ráadásul gyorsan el is lehetett készíteni. Az egysoros kapa rúdjába behúzott egy tengelyt, s erre szerelte fel a másik két ekevasat. Ez elé befogott két lovat, ám közéjük merevítőrudat szerelt, hogy menet közben tartsák a megfelelő távolságot.

— Nagyot néztek az emberek, amikor meglátták, hogy egy fordulóra hat sorral kész vagyok — emlékezik az idős gazda mosolyogva. — Tetszett nekik az ötlet, kölcsön is kérték tőlem néhányan, de csak kevesen tudták használni. Ott ugyanis, ahol nagyra nőtt a gaz, „befulladt” a kapa. Én meg is mondtam előre: nem az erős gaz ellen való ez, hanem azért, hogy ne nőjön meg a gyom. Ehhez azonban folyamatosan rendben kellett tartani a földet.

— Ezek szerint sok időt fordított a talajmunkákra.

— Rengeteget, de nem sajnáltam. Sőt kísérletezgettem is ezzel. Hallottam, hogy a kukorica nagyon szépen terem, ha nem hagyjuk elgyomosodni. A cukorrépaföldem közelében volt egy 600 négyszögöles kukoricatáblám. Azt gondoltam, kipróbálom, mi igaz a szóbeszédből.

Sokan csodálkoztak

Major Ferenc tehát kísérletbe fogott: abban az évben tizenegyszer megekézte és hétszer megkapálta a táblát. Nőtt is a növény, mint a bolondgomba. Augusztusra már nem látszott ki belőle az ember. Ekkortájt, midőn ismét ekézett a gazda, éppen ott járt egy idős kertszomszéd, megállt és megszólította:

— Hát te Feri, mit csinálsz?

— Ekézek.

Minek ekézel, amikor nem is gazos?

— Hát éppen azért, hogy ne legyen gazos!

Erre már az öreg szomszéd nem szólt, csak fejcsóválva elballagott.

— Gyakran csodálkoztak rajtam — mondja Major Ferenc —, nem értették, mit akarok. De az a kísérlet is sikerült. Amikor ősszel eljött a szedés ideje, azt mondta a szomszédasszonyom, aki néha segített: „Feri, ide kétágú létra kellene, olyan magas, erős ez a szár”. De nem csak a szár nőtt meg Mindegyiken 2-2 óriási cső is fejlődött. Igaz, megadtam a földnek, amit kívánt.

— Egyéb kísérletet nem végzett, új gépet többet nem készített?

— Nagyon meguntam a lóvontatású ekekapa után a sok kutyagolást. Ezért elterveztem, hogy felszerelek rá egy traktorülést és felülök arra. A sor végén, a fordulóknál — mint ahogyan a kettős ekénél — váltóval felhúznám a vasat. Ám a terv csak terv maradt, mert jött a tsz-szervezés és én is beléptem.

Háromnegyed háromkor csörgött a vekker

— Mit csinált a közös gazdaságban?

— Gondoztam, etettem vagy negyven csikót és néhány igáslovat, s emellett én voltam a tejesember. Mindennap 4500-5000 liter tejet szedtem össze és adtam le. Már hajnali háromnegyed háromkor csörgött a vekker, hogy mindennel idejében kész legyek. Vasárnap vagy ünnep mindegy volt: nekem dolgozni kellett.

Major Ferenc ma már nyugdíjas. Nem kel korán. Bár most is hamar felébred, de ahogy ő mondja, még lustálkodik az ágyban egy keveset — úgy reggel nyolcig. A malacok nem sírnak az ólban, hiszen megszokták, hogy csak nyolc után kapják a reggelit.

— Más lett az életritmusom mondja —, nyugodtabb. Hamarosan leadjuk a malacokat és csak három kocát tartunk meg. Az az igazság, hogy tartunk egy kicsit az adózástól is. Nem értünk mi az efféle papírokhoz. Marad tehát a három koca, meg a szaporulata. A kilencven malac és a kert körüli munka elég lesz már az én koromban.

Gaál Béla