Petőfi Népe 1982-11-18 / 271. szám

Ugrásra készen

A megye legdélibb csücskében, Hercegszántón csaknem öt és fél ezer hektáron a Lenin Termelőszövetkezet gazdálkodik. Az elnöki székben öt esztendeje: Szurcsik István. Túrkevéről hívták vissza szülőfalujába. Az iroda ajtaján kétnyelvű, szerb, magyar felirat: Predsednik, Elnök. A helyiségben a néhány perce befejezett értekezlet cigarettafüstjét szellőzteti vendéglátónk. Kis türelmet kér, postáját rendezgeti.

— Itt maradjunk, vagy menjünk a tanácsterembe? — kérdezi. — Jövetelünk célját már telefonon megbeszéltük: a szövetkezeti vezetők személyes felelősségéről, a tudományos eredmények mielőbbi hasznosításának lehetőségeiről szeretnénk véleményt hallani, a gyakorlatban megvalósítható elképzeléseit megtudni.

— Maradunk — dönti el végül. — Remélem nem zavarnak. Ezek hétfő reggeli órák mindig zűrösek. Bár ilyenkor, az eligazítás után mindenki siet a munkájához.

Nem tartozunk az élenjárók közé. A tsz nagy hibája, hogy 1968-tól 1975-ig nem használta ki a kedvező lehetőségéket. Akkoriban még lehetett állami támogatással építeni, beruházni. Ma már mindez a múlté. Abban az időben két és fél százalékos kamattal kaptunk kölcsönt, és egy újonnan létesített szakosított állattenyésztő telep költségének 30 százalékához vissza nem térítendő támogatásként jutottak a pályázók…

Mi motiválta az akkori vezetést, hogy ezt elmulasztotta? Nem tudom. A helytelen döntésnek most isszuk a levét. De hagyjuk a múltat! 1977-től kezdve megpróbáltuk behozni a lemaradást. Persze, csak lassan, ahogy lehetőségeink engedik. Öt esztendő alatt — saját erőből — felújítottuk a gépparkot. Idén egy háromezer anyajuhra „alapozott” telep építését fejeztük be. Természetesen a termelés korszerűsítéséhez a technológián is változtatni kellet. Így kevés támogatással, több év alatt ezer vagon befogadóképességű tárolót létesítettünk. Hasonló vállalkozás volt az is, hogy a KITE rendszer tagjaként már negyedik esztendeje a kalászosok talajának egy részét tárcsával készítjük elő. A rendszer akkor még csak próbálkozott. Mi bátran belevágtunk. Jelenleg az ezerötszáz hektárra vetett kukoricánk mintegy 50 százalékán a tárcsa a talajművelő eszköz. Az eredmény biztató: jónéhány táblánál tavaly is már tíz tonna fölötti szemtermést takaríthattunk be. Erre azért is büszkék vagyunk, mert a „régi” költségek szintjén hozta a föld ezt a nagyobb termést.

A továbblépésnél van egy elvünk: az esedékes hitelvisszafizetés és a beruházási hitel után fizetett kamat együttes összege nem lehel több, mint a fejlesztési alapunk! Ellenkező esetben, sok más mellett veszélybe kerülhet a személyes jövedelem is.

— Ha a jövőt kérdezi, már nem vagyok ennyire derülátó. A megkezdett programot nehéz lesz befejezni. Egyre jobban szorítanak az emelkedő költségek és a szabályozók. Hiába növeljük a hatékonyságot tovább, ez jelenleg a szintenmaradáshoz elég.

Persze, ötlet azért van a tarsolyunkban. A sertéstelepen, amelynek termelését néhány év alatt megdupláztuk, már a biogáz hasznosításán törjük a fejünket. Durva számítás szerint, ha a felhalmozott szerves anyagot metános erjedésre kényszerítjük, akkor az elegendő hőt biztosít a telep és a szociális létesítmények fűtésére.

Ugyanígy kezeljük a „szalmakérdést” is. Mások büszkék arra,hogy elégetik és az olajnál olcsóbb energiához jutnak. Mi ennél többet szeretnénk: az értékes anyagot nem akarjuk elherdálni, hanem a korszerű szerveskémia segítségével takarmányélesztőt, üzemanyag-adalékot szeretnénk belőle előállítani… Ma, sőt még néhány év múlva is ez újdonságnak számít. Ehhez üzemi tapasztalat Magyarországon szinte alig van, de amikor ezt fogják ösztönözni, támogatni, szeretnénk az elsők között lépni.

A vezető kockázatvállalását néhány mondatban foglalja össze az elnök:

— A gazdasági vezető igyekezzék minél több — a jelen helyzetben közgazdasági — információra alapozva dönteni. Méghozzá gyakran vállalva a kockázatot. Ennek szellemében egy-egy javaslatot, újítást, tervet a kollektívára támaszkodva — minden más előtt — megvizsgálok, értékelek. Igyekszünk az állam által adott kedvezményeket megragadni, hogy legalább utolérjük és elhagyhassuk szomszédainkat.

Szurcsik István Hercegszántón három évtized alatt harmadszor kezdte elölről. Túrkevén, a „jól menő” Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöki székét hagyta ott és cserélte fel a bizonytalanra. Tapasztalatának és az ötéves munkának eredménye azért jól látszik. A hercegszántói Lenin Tsz ebben az időszakban — a MEM—Stagek jelentésében, ahol a szövetkezeteket eredményeik szerint rangsorolják — az ezerháromszázadik helyről a háromszázasok „mezőnyébe” ugrott.

Czauner Péter