Petőfi Népe – 1980-09-28 / 228. szám

Fogathajtás – A sportág örömei és gondjai

Hercegszántó első ízben adott otthont fogathajtó-versenynek, mégis az volt a benyomása a résztvevőknek, tapasztalt rendezőség teremtett ideális feltételeket. Az egész hercegszántói lakosság társadalmi ügyként buzgolkodott a verseny sikeréért. A részt vevő huszonkét fogat teljes személyzete otthon érezhette magát a vendégszerető kisközségben.

A házaknál elszállásolt hajtók és segédhajtók új ismerősöket, barátokat szereztek. A háromezer lakosú község pedig egy új sportágat ismert, s szeretett meg — a kettesfogathajtást…

A harmadik forduló, a megyei fogatderby újabb szakmai tanulságokkal szolgált. Az első versenyszám, a bemutatás és díjhajtás körülbelül a várakozásnak megfelelően rangsorolta a mezőnyt. Bemutatásban: tetszetős, igényes, harmonikus összeállítású fogatok és alapvető hibákat vétők álltak a bírák elé. Sajnos az utóbbiak mezőnye még mindig igen nagy. Közöttük olyan hajtók, akik már megjártak néhány versenyt, mégsem okultak.

Felemás képet mutatott a díjhajtás is. Nagyon kevés jó programot láttunk. A versenyzők többsége nem érezte az ütemet, hiányzott az átmenet, s bizony a vonalvezetések, a megállások, tolatások körül is akadtak pontoznivalók. Világ- és Európa-bajnokunk. Abonyi Imre nagyon kritikusan elmondta a hiányosságokat.

A pálya ezúttal talán a szokásosnál is nagyobb szerepet játszott a maraton hajtásban. A rendezők többszörös országos bajnokunk, Muity Sándor vezetésével, kitűnő pályát építettek. Remekül használták ki a táj szépségeit, nevezetességét, s mi tagadás, rúdtörő, kocsit borító gödreit is. Mindössze egyetlen feltétel kerülte el a figyelmüket. A 6600 m-es „C”-szakasz akadályait nem lehetett szintidőn belül meghajtani. Körülbelül 5—10 másodperccel kevesebbet adtak meg a kelleténél.

Soha ennyi fogat nem borult fel még egyetlen bajnokságon sem, mint a megyei fogatderbyn, Hercegszántón. Tanulság lehet, hogy a jövőben a kijelölt pályaszakaszokra olyan időket kell megadni, amit meg is lehet hajtani. Nem lehet utolsó szempont az sem, hogy a drága lovak, szerszámok, a kocsi, s nem utolsósorban az ember, épségben térjen vissza otthonába. Táppénzes hajtónak, több tízezer forintos kárnak egyetlen termelőszövetkezetben sem örülnek.

Úgy tűnt a fináléban, az egyszerű akadálypálya nem okoz majd leküzdhetetlen akadályt a jókezű hajtóknak. Hogy nem egészen így történt, abban valószínűleg nem a létesítmény, hanem a hajtószárat kezelők voltak a ludasok. A rajtolók sorrendjében a 9-ként induló 13 éves orgoványi Szabó Erika mutatott be elsőként hibátlan hajtást. Igaz, a 460 m-es, 17 akadállyal nehezített pályára alapidőként megadott 145 mp-et 11-el túllépte s ezért 5,5 pontot kapott. A 15-ként rajtolt Guti Béla végre felcsigázta a kedélyeket; valósággal végig surrant a sűrű akadályok között, s 126 mp alatt teljesítette a feladatot. Azonos időt hajtott a kecskeméti Tóth Baranyi Sándorné is, de ő akadályverésért 10 hibaponttal fejezte be a versenyt. Hasonlóan járt a lajosmizsei Sztana István, aki addig a legjobb időt „futotta”, 112 mp-et ért el.

A keceli Lovász László 129 mp-cel, hibátlan hajtással keltette fel a mintegy négyezer főnyi közönség érdeklődését. A két hibátlan összevetését Guti Béla nyerte, aki 112 mp-ces idővel megismételte korábbi hibátlan hajtását. Lovász László viszont 30 hibaponttal. 92 mp-cel (!) ért célba.

Guti Béla sikerére senki sem számított, talán ő maga sem. Élete első győzelme mégis tanulságul szolgálhat az „abszolút” élmezőny tagjainak, akik a hibátlan hajtást felcserélték a gyorsasággal.

Végeredményben a derby és az összetett bajnoki verseny körülbelül tükrözi a megyei erőviszonyokat. Hat-nyolc hajtó csaknem azonos tudással rendelkezik, közéjük csak elvétve tud beékelődni valaki. A megyei fogatsport öröme ez. Gondja viszont, hogy továbbfejlődésük nem megfelelő. Nincs közöttük talán egyetlen olyan versenyző sem, aki tartósan képes jó eredményeket elérni. Ennek a követelménynek idén Szegedi Gábor és a keceli csapat felelt meg a legjobban…

Nagy elkeseredést keltett a hír: az összetett bajnoki címre esélyes hercegszántói fogatot kizárták a versenyből, mert segédhajtója a maratonhajtásban behúzta a kéziféket. Ezt a cselekedetet a szabály külső segítségnek minősíti, s egyértelműen kizárással bünteti.

A szántói fogat azonban nem egyedül volt esélyes a bajnoki címre. S nem is egyedül részesült külső segítségben! A vetélytársakat gépkocsival kísérték, s irányították a maratonpályán. Vajon miért nem értesült erről a versenybíróság?

Vagy egy másik példa: a „C”- szakasz 1-es akadályánál a vizesárokból történő kihajlásnál nagyot döccent a kocsi. Az ostor kiugrott a tartóból. A feleség futott a nézők közül, felkapta és vitte a fogat után, odaadta a hajtónak. A lelkes közönség még meg is tapsolta. Erről az esetről sem érkezett versenybírói jelentés. Lehet, hogy azért, mert az a fogat nem volt vetélytárs az első helyre kiszemelttel?

Tapasztalataink azt igazolják: nem kellenek „mesterséges”győztesek, mert azok más versenyeken, ahol nem élvezhetik a támogatást, úgyis elbuknak. De az egyre erősödő, mind nagyobb tekintélyt kivívó Bács-Kiskun megyei kettesfogat-hajtó sportnak sincs szüksége hasonló manőverekre.

Banczik István