Petőfi Népe – 1970-03-20 / 67. szám

„Egy cél, egy érdek van!…”

1970. március tizenegyedike nevezetes dátum lesz a hercegszántóiak életében: a község három termelőszövetkezetéből kettő — a Bácska és a Lenin — ezen a napon összevont közgyűlést tartott és kimondta az egyesülést. Az új szövetkezet, amely 6200 katasztrális holdon fog dolgozni és több mint 900 tagot számlál, továbbra is megtartotta a Lenin nevet.

Mostanában nem mondható rendkívüli eseménynek, hogy két vagy három tsz egyesülésre határozza el magát. A hercegszántói parasztok sorsdöntő elhatározása mégis nevezetes. Több okból: először azért, mert ebben a községben évek óta folyik a vita arról hogy hogyan tovább, de az egyesítési kísérletek mindeddig kudarccal végződtek. Most viszont rövid tíz nap alatt igenlő döntés született.

A második ok az, amiért ország-világ előtt beszélni kell a március tizenegyediki eseményről, hogy mintaszerűen bonyolódott le. Végül — de nem utolsó sorban — a szövetkezeti tagság felelősségtudatáról, politikai érettségéről is beszélni kell: arról ahogyan ezt a sorsdöntő lépést megtették.

A múlt év őszén, amikor elég hangosan beszéltek tsz-ek egyesüléséről, lapunk is foglalkozott a kérdéssel. („Együtt vagy külön?”) Az akkori cikk végkövetkeztetése az volt, hogy „a három hercegszántói szövetkezet előbb vagy utóbb elhatározza az egyesülést.” Ennek felidézése nem önigazolás, hiszen akkori, sikertelenül végződött kísérlet után úgy látszott, hogy hosszú időre elaludt az ügy. Mások sem, a cikk írója sem gondolta, hogy a kérdés alig öt hónap elteltével újból napirendre kerül. Amikor meghallottam a hírt, kíváncsian siettem Hercegszántóra, megtudni, mi történik ott?

A bajai járás pártbizottsága és tanácsa semmiféle „ráhatást”, „nyomást” nem gyakorol a tsz-ekre a tekintetben, hogy mit döntenek a saját sorsukról. Ez is oka lehet annak, hogy a járás területén valamennyi egyesülés sikeres, szerencsés volt. Igazolódik itt egy régi tapasztalat: az, hogy a törvényes jogok tiszteletben tartása eredményezi a jogok helyes gyakorlását. És egy régi közmondás is igazolódik: miszerint lassan megyünk messzire. Minden józan döntés komoly mérlegelésre, megfontolásra épül. Többszöri mérlegelésre és megfontolásra. Mint megtudtam, a múlt év őszén a hercegszántóiak olvasták is, nem is, a Petőfi Népe említett cikkét. Most viszont kelendő lett a régi újság. A Bácska párttitkára eltett vagy negyven kimaradt példányt. Amikor az emberek újból gondolkozni kezdtek az egyesülés dolgán, elővették és szétosztotta a sárguló lapokat.

A korábbi egyesüléseket hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik tsz szakvezetői szorgalmazták. A mostani kezdeményezés a tagoktól indult el. Néhány héttel ezelőtt történt, hogy a dávodi Augusztus 20. és a Rákóczi Termelőszövetkezet tagsága is úgy döntött, hogy együtt megy tovább a megkezdett úton. Ettől a hercegszántóiak — mint ahogy mondani szokás — idegesek lettek. Egyre-másra kérték a vezetőiket, hogy újból vitassák meg a dolgot.

Itt említem azután a lebonyolítás mintaszerű módját. Március másodikán a községi pártszervezet a két tsz-ből összehívott hatvannyolc tekintélyes tagot, csupa olyan embert, akinek a véleményére a többiek adnak. Ezek az emberek egyesülés mellett foglaltak állást. Nyomban előkészítő bizottságot alakítottak és munkaprogramot dolgoztak ki. Ennek értelmében brigádtalálkozót szerveztek a két tsz azonos foglalkoztatású tagjai között, ahol mindenki szabadon elmondhatta a véleményét. Az emberek a találkozók során közelebb kerültek egymáshoz, a másik tsz-beliek kölcsönösen megismerhették egymás vezetőit, választ kaptak tőlük kérdéseikre. Minden megbeszélés megerősítette a tagokat abban, hogy az egyesülés hasznos, előnyös lesz a szövetkezetük fejlődése szempontjából. A külön-külön megtartott közgyűlések — ezekre egyszerre került sor — a Leninben 5, a Bácskában 12 ellenszavazattal kimondták az egyesülést. Nem lényegtelen, hogy a vezetők tanultak a régebbi kudarcokból. Most nem osztották ki előre a funkciókat egymás között. A tagságra bízták a jelölést. A két szövetkezet tagjaiból alakult jelölő bizottság a legszélesebb közvéleménykutatás után terjesztette elő a névsort, a tagság azonban még így sem találta tökéletesnek.

„Tanulják a demokratizmust” — írtam fel jegyzetfüzetembe az egyesítő közgyűlésről. A továbbiakban pedig hangszalagról idézem fel a jelölés és a választás néhány mozzanatát. „Olyan stabil vezetőséget kell kihozni, hogy mindnyájunknak az érdekét képviselje és jól!” — mondta az egyik hozzászóló. A másik pedig: „Egy cél, egy érdek van, hogy mindnyájunk jólétéért küzdjön a vezetőség.” „Túl fiatalok a jelöltek — hangoztatta egy hozzászóló — több idős, tapasztalt embert kellene jelölni”. Majd, amikor egy idős tag listáravételét megszavazták, valaki közbekiáltott:  „Ő is fiatal, ugye?…”

Parázs vita bontakozott ki a nők jelölése körül. „Olyan asszony kell a vezetőségbe, aki mer ott fölszólalni”! „Mit tudnak az asszonyok a gazdaság tervezéséről?” — kérdezte lekicsinylő hangsúllyal egy férfi… Az előbbi megnyilvánulás tapsot kapott, az utóbbi rosszalló morajlást váltott ki.

Egy ilyen nagy közösséget vezetni rendkívül nagy felelősséggel jár. Amikor a Lenin Tsz főagronómusának előző nap megmondták, hogy őt is felvették a jelölő listára rosszul lett az izgalomtól. A közgyűlésre is betegen jött el, haza kellett vinni. Távollétében a tagság elnökké választotta.

Az egyesült Lenin Tsz tagjai bizalommal, de nem elbizakodottan tekintenek a jövőbe. Jól tudják, hogy a döntés, amelyet szavazatukkal megpecsételtek, nem mentes a kockázatoktól. Azt is tudják azonban, hogy a siker letéteményesei ők, maguk, a tagság: csak akkor érnek el jobb eredményeket, ha jobban dolgoznak, mint eddig.

Zám Tibor