Petőfi Népe 1957-03-20 / 66. szám

Hóduna felett is kisütött a nap

A SZIKRÁZÓ NAPFÉNY sugárkévéi aranylón simogatják a vén föld fekete hátát. Amerre a szem ellát, a határban mindenütt szorgos emberek tesznek-vesznek, jeléül annak, hogy ím itt a tavasz, a maga harsogó életerejével.

Hóduna, ez a kis település itt, az ország legeldugottabb sarkában, úgy lapul a határhoz, mint fecskefészek az ereszhez.

NEMCSAK A TÉL dermesztette meg az életerőt ebben a kis községszerű településben. Az októberi események rohanó sodra az itt élő embereket sem kímélte meg.

Volt itt egy termelőszövetkezet, Dózsa néven, 39 családdal. Az események ezt is elsodorták. Elsodorták, de nem véglegesen, mert a tavasszal megjött az emberek életkedve is, és ez az életkedv most úgy tör elő, mint a sarjadó fű a fekete földből.

A TERMELŐSZÖVETKEZÉS gondolata a hódunai emberek eszmevilágában mély gyökeret engedett s ott maradt kitéphetetlenül.

Ezt bizonyítja az a tény, hogy ezekben a napokban alakult újjá Vígh József elvtárs kezdeményezésére a hódunai Dózsa Tsz, és 13 család, 160 kh földön indult tovább a nagyüzemi gazdálkodás útján.

VOLT ALKALMAM elbeszélgetni ezzel a keménykötésű, szókimondó fiatalemberrel a termelőszövetkezet jövőbeli terveiről. Ugyanis az alakuló gyűlés újra őt választotta elnöknek. — Vígh elvtárs elmondta, hogy most veszik számba az erőt: — egyelőre 8 darab ló, 9 darab szarvasmarha az állatállomány.

— Szeretnénk kendert és cukorrépát termelni, mert ennek a termesztése most kifizetődő. De gazdasági berendezkedésünk alapja az állattenyésztés lesz. Főként a sertés és a szarvasmarhatenyésztés. Ennek érdekében földünk nagyobb részén takarmánynövényeket fogunk termelni.

A TERMELŐSZÖVETKEZET a régi alapszabály szerint működik, kivéve a jövedelem elosztást, itt vannak különböző elgondolások. Ilyen például, hogy holdak és munkanapok arányában részesedjenek a jövedelemből a tagok. Olyan tagokat fogadunk be a szövetkezetünkbe — hangsúlyozta Vígh elvtárs —, aki akar dolgozni és magáénak érzi a szövetkezetet. Arra törekszünk, hogy a termelőszövetkezetben megalakuljon, az MSZMP-szervezet is.

Újraválasztottak ezek az emberek, s tudatában vannak annak, hogy helyesen választottak. És a jövőben bízva merítik fényes ekevasukat az életet adó fekete földbe.

Balán Miklós