Határőr – 1983-04-22 / 16. szám
Szép, napsütéses tavaszi napra ébredtek április 10-én Hercegszántó lakói. Ünnepre készültek, mutatta ezt a pártház melletti főtéren álló, transzparenssel és fenyőgallyakkal díszített emelvény. Reggel kilenc órára a határőr-zenekar pattogós indulóira egyre többen gyűltek össze, az ünneplőbe öltözött fiatalok és idősek érdeklődéssel hallgatták a műsort.
A Bács-Kiskun megye déli, határ menti részén fekvő község életében jelentős változásokat hozott az elmúlt majdnem négy évtized. Hercegszántó lakói ez idő alatt nagymértékben gyarapodtak mind anyagi, mind tudati, erkölcsi javakban. A ma jelenleg nyolcezer főt számláló település dolgozóinak 76 százaléka a mezőgazdaságban, 9 százaléka az iparban, 2,8 százaléka a kereskedelemben, a többiek egyéb területeken helyezkedtek el. A Lenin Termelőszövetkezet 1185 fős tagsága eredményesen, évi 22 millió forintos nyereséggel dolgozik. 1976 óta biztosit munkalehetőséget Hercegszántón a bajai finomposztó vállalat üzemegysége. Szorgalmas munkájukat dicséri, hogy a lakosságnak 40 millió forint megtakarított pénze van a helyi takarékszövetkezetben. A községben 1956 óta 570 új lakóház épült, a közelmúltban is jelentős, korszerű épületekkel gazdagodtak: MSZMP-székház, téesz-irodaház, üzemi konyha, kis galéria lett közös tulajdonuk, az impozáns művelődési ház átadására is nemsokára sor kerül.
Hercegszántóhoz több ismert név is kapcsolódik. Szurcsik János Munkácsy-díjas festőművész, Vujicsics Tihamér zeneszerző itt születtek, életük egy részében itt is alkottak. Az itt született Albert Flóriánt is még sokan emlegetik.
A község lakóinak tettei az állam- és a közbiztonság védelmében, az államhatár sértetlenségének biztosításában, a határsértők, a bűnözök elleni harcban is megnyilvánult. Ez az alapja annak, hogy ezen a napon ünnepségre, Hercegszántó határőrközséggé avatására gyűlhettek össze a település lakói.
Ahogy az államhatár őrizetében, e politikai feladatban részt vesz a falu apraja-nagyja, ugyanúgy mindenki, aki tehette, eljött a jelentős eseményre.
Pontban tíz órakor, a Himnus elhangzása után, Gyurity Józsefnek a községi pártszervezet titkárának megnyitójával kezdődött az ünnepség.
— A községi pártvezetőség — mondta a vendégek köszöntése után a titkár — 1980-ban határozatot hozott a község lakossága és a helyi határőrőrsök közötti öt évre szóló együttműködési szerződés megkötéséről. Az e szerződésben meghatározott feladatok végrehajtását minden évben ellenőriztük. Ennek során megállapítottuk, hogy a feladatokat időben végrehajtottuk, erősödött a lakosság, a községi párt- és gazdálkodó egységek kapcsolata a helyi határőrséggel. Feladatul tűztük ki hogy javuljon a határőrizet és méltó lehessen községünk a határőrközség cím elérésére. A pártvezetőség és a községi tanács úgy értékelte a lakosság, az önkéntes segítők, a párt-, az állami, a gazdasági, a társadalmi szervek munkáját hogy teljesítették a cím felvételével járó kötelezettségeket és vállalják a címmel járó további feladatok végrehajtását.
Dr. Ábel László vezérőrnagy, a BM Határőrség politikai csoportfőnöke avatóbeszédében többek között szólt Hercegszántó múltjáról, az elmúlt évtizedek alatti fejlődéséről, mindarról a tevékenységről, amellyel az itteniek kiérdemelték a határőrközség címet.
— A községben — emelte ki — 65 fővel két önkénteshatárőr-csoport és egy önkéntesrendőr-csoport működik. Feladataikat, szolgálatukat példamutatóan teljesítik. A határőrizet konkrét segítésével, határsértők elfogásával bizonyították hazafiságukat, bizonyították, hogy magukévá tették közös feladataikat. Teszik ezt igaz meggyőződésből, a szocialista vívmányaink, társadalmi rendünk és népünk biztonságáért érzett felelősségből és elkötelezettségből. Tisztelet illeti azokat, akik a napi munkájuk mellett, sokszor lemondással járó, pihenésüket feláldozó konkrét határőrizeti, vagy közbiztonsági feladatokat végeznek.
Dr. Ábel vezérőrnagy az ünnepi beszéd után felolvasta a határőrközség cím adományozását tanúsító emléklap elismerő sorait, majd kitüntetéseket adott át.
A Magyar Népköztársaság belügyminisztere a Közbiztonsági Érem arany fokozatával tüntette ki Szurcsik Istvánt, a Lenin Termelőszövetkezet elnökét. A Kiváló társadalmi munkáért jelvényt hárman, kiváló határőr-jelvényt pedig tízen, többségükben önkéntes segítők vehették át. Ezenkívül oklevéllel jutalmazták az úttörőgárda két határőr-szakaszegységét és egy önkénteshratárőr-csoportot.
Filákovity Márk tanácselnök válaszbeszédében köszönetet mondott a magas elismerésért, majd együvé tartozásuk jelképeként emlékplaketteket adott át a hercegszántói és a vele szomszédos őrs parancsnokának.
Az avatóünnepség az Internacionálé hangjaival és a határőrök díszmenetével ért véget. Ezután a részvevők megtekintették a hercegszántói gyerekek rajzaiból válogatott, a határőrök életét bemutató kiállítást. Ezt követően másnap hajnalig tartó rendezvénysorozattal ünnepelték a joggal elnyert címet.
Bernáth Csaba