Határőr – 1974-12-04 / 49. szám

A tizedik dicséret

Hűvös, szeles idő volt. Az eső elállt, a tsz fogatai hagymát szállítottak. A környező községekben egyszerre szólaltak meg a harangok. — Dél van — nyugtázta magában a harangszó hallatára Háry Jenő tartalékos tizedes, a hercegszántói termelőszövetkezet fogatosa.

A lovak csendesen ballagtak a kövesúton. Tonnányi vöröshagymát vontattak maguk után.

— Egy órára a gazdaságban leszek, s pontosan ebédre érkezem — következtetett az „időszámvetésből” a fogatos. — Jól is fog esni majd az ebéd — szövögette tovább gondolatait —, hiszen régen volt már früstök.

Háry Jenőt a mostoha időjárás alaposan kizökkentette megszokott munkaritmusából. Állandóan zavarta az eső. Nagyobb erőkifejtéssel is nehezen haladt a terménybetakarítással, a fekete, ragacsos sár próbára tette az igásállatokat is. Azok gondozása, erőnlétük fenntartása a normálisnál sokkal több munkát igényelt.

— Rossz vége lesz ennek a kegyetlen időnek. A hagyma, a burgonya nagy része a földben van, a szüretelést, répaszedést, tengeritörtést jóformán el sem tudták kezdeni. És a háztájiban is sok mindent kellene csinálni — latolgatta a tennivalókat, miközben a gyümölcsös mellett egy idegen férfira lett figyelmes.

Hirtelen minden gondját elfelejtette s katonaélete jutott eszébe. Pontosan azon a határszakaszon, ahol a termelőszövetkezet földje van, vigyázta a határt. Huszonnégy hónapon át portyázott, ellenőrizte a járőröket, s mint rajparancsnok, itt a gyümölcsös körül is gyakran vezetett határőrizeti foglalkozást.

Amikor pedig kimenőt kapott, Juhász Ilonkához vezetett az útja. Megszerették egymást, és még katonakorában megesküdtek. A családi boldogság ígérete és ténye arra ösztönözte, hogy Budapest helyett a falut, az Egyesült Izzó helyett a termelőszövetkezetet válassza…

Határőr tizedesként három határsértőt fogott el. Első alkalommal riadócsoport-parancsnok volt, és egy idegen állampolgárt csípett fülön, aki nyugatra akart disszidálni. A következő esetben pedig, amikor az őrs kocsijával Hercegszántóra ment, a lakosok jelentése alapján két kalandvágyó fiú tiltott határátlépését akadályozta meg. Példamutató munkájáért és magatartásáért parancsnoka kilencszer részesítette dicséretben.

A környéken lakókat személyesen ismeri. Gazdag határőrizeti tapasztalata révén az első pillanatban megállapította, hogy a most felbukkant idegen nem jó úton jár. Az illető, amikor a szekér a gyümölcsöshöz ért, meggyorsította lépteit, és felemelt kézzel jelezte, hogy álljon meg.

— Gyere csak, gyere — gondolta a tartalékos tizedes —, legalább nem én futok utánad.

Az ismeretlen a kocsihoz ért és köszönt a fogatosnak. Háry Jenő viszonozta a köszönést és udvariasan megkérdezte, miben segítheti.

— Hová megy? — kérdezte az idegen.

— A faluba.

— Én is oda igyekszem, felülhetnék a kocsira?

— Tessék! — mutatott az ülésre a fogatos, és kissé jobbra húzódott, hogy kényelmesen elférjenek az ülésen.

— Ha szabad kérdezni, kihez megy? — érdeklődött később.

— Az édesapámhoz, azaz Nagy Sándorhoz — válaszolt határozottan az idegen.

Háry Jenő azonban nem hitte egy szavát sem. Úgy intézte, hogy útjába kerüljön a határőrjárőr. Csak annyit mondott neki.

— Jelentsd az őrsparancsnoknak, intézkedjen egy határsértő bekísérésére! — Azzal rábízta a jövevényt, s mint aki természetesnek tartja civilben végzett határőrizeti munkáját, a lovak közé csapott, hogy egy órára a gazdaságban legyen.

Másnap az őrsparancsnoktól tudta meg, hogy Nagy Sándor foglalkozás nélküli, pomázi lakos tiltott határátlépését akadályozta meg. A közelmúltban pedig jutalmat, dicséretet kapott a határőrségtől. A régivel együtt immár a tizediket.

Gazsó Béla