Függetlenség – 1935-09-19 / 213. szám
Nyomozás indult a Mojzes-párti visszaélések ügyében
Baja, szeptember 18.
(A Függetlenség munkatársának telefonjelentése)
Ha valaki ittjárt a csonka Bácska oly kicsinnyé torzult és mégis oly áldott göröngyein és ha elbeszélgetett ezekkel a nyílttekintetű, itteni magyarokkal, németekkel, bunyevácokkal és sokácokkal, akkor valahogy nagyon is furcsa színben tűnik fel számára az a sok szenzációs feltálalású választási „visszaélés” és egyéb „borzalom”, amit mostanában a regőcei mandátummal kapcsolatban annyiszor van alkalma olvasni egyes baloldali lapokban. Még a legedzettebb és a pártpolitika machinációihoz a legjobban hozzászokott ember is a fejéhez kap, amikor így van alkalma meggyőződni, mi a különbség a pártpolitikai fantázia és a csupasz valóság között.
Féktelen terror
És elhül az ember, ha ennyire rikító példáit látja maga előtt a politika dicsőséges vívmányának: az ellenzéki terrornak. Mégpedig annyira féktelen és sokszor lelketlen terrornak, amilyenre nem igen van példa a magyar választások történetében. A megfélemlítésnek és a lélektiprásnak olyan iskolapéldáit találni egyes gazdák részéről még most is, fél évvel a választások után itt, a csonka Bácskában, hogy az elfogulatlan szemlélőből akaratlanul is kitör a keserű kérdés:
— Meddig fog ez így menni!?
Egyenesen megrendítő hallgatni, hogyan mondják el ezek az egyszerű emberek nehéz kálváriájukat, amely a választásokkal kezdődött és amely még most is egyre tart. De talán egyetlen esetnek minden szín- és hangulatnélküli, csupasz feltárása egymagában is eléggé szemlélteti, hogy mi történt és mi történik most is még a Bácskában.
Hová lett 300 Teleki-szavazó
Hercegszántói egyszerű asszonyok és férfiak panaszkodnak még most is arról, hogyan ütötte el őket terrorjával a Független Kisgazdapárt attól, hogy alkotmányos jogukat szabadon gyakorolhassák. Ha pedig az ember összeadja ezeket a panaszokat, akkor kiderül, hogy egyedül Hercegszántón közel háromszázan nem merték a féktelen terror következtében szavazatukat Teleki János grófra adni. A választási elnök egy Mándi Ádám nevű tanító volt, akinek iskolájába rengeteg szavazónak a gyermeke jár, de azonkívül a hitelszövetkezet ügyvezetője is és így kétoldalról is volt módjában befolyást gyakorolni a szavazókra. Mándi különben a választás alatt hirtelen a Független Kisgazdapárthoz csatlakozott és ezt a köpönyegfordítást mint körzetelnök remekül érvényesítette is. Sorra panaszkodnak a szavazók, hogy kikapkodta kezükből a szavazólapokat, meg sem kérdezte tőlük, hogy kire akarnak szavazni, hanem kizavarta őket, rájuk förmedve:
— Végeztem, mehet!
Be se vezették nevüket a választási rovatos ívekbe, illetve a rovatos íveket csak a záróra után töltötték ki. Akkor a szavazási helyiségben csupán Mándi és a Mojzes-párt bizalmi embere tartózkodott. Ők ketten magukra zárták az ajtót és mintegy háromnegyedórát dolgoztak a rovatos ívek utólagos kitöltésén. Az így elkészített íveket másoltatták azután le két példányban, de még a másolás alatt is ott állt a Mojzes-párt bizalmi embere és még akkor is „ellenőrizte” az általa zárt ajtók mögött beírt neveket. Így történt az, hogy hirtelen Mojzes-párti szavazókká változtak át még azok is, akiknek eszük ágában sem volt Mojzes Jánosra szavazni. Sőt Mojzes János szavazóivá vedlettek olyanok is, akik itt előttünk esküdözve fogadják, hogy ők egyáltalában nem szavaztak senkire sem a kisgazdapárt terrorja miatt.
Ebben az ügyben egyébként már nyomozás is folyik és a bűnösök valószínűleg elveszik méltó büntetésüket. A legfelháborítóbb azonban, hogy ezeknek a szavazóknak a terrorizálása azóta változatlanul tovább tart és különösen a szegényebbjét igyekeznek egyes Mojzes-párti nagygazdák állandóan most is mindenféle kényszerrel, sőt fenyegetésekkel is sakkban tartani.
Vad álhírek
Amellett folyton terjesztik Mojzes kortesei most is a legvadabb álhíreket, arról, hogy milyen „bűnvádi eljárásokat” indítottak a Nemzeti Egység Pártja ellen és minden elképzelhetetlen eszközzel folytatják azt, amit így szokás nevezni: lélektiprás. Ha valaki csak egy délutánt tölt is az itteni kálváriás sorsú választók között, az örök időkre megjegyzi magának, amit itt hall és lát és bizonyos, hogy világéletében egészen más szemmel fogja nézni azokat a „szenzációkat”, amelyeket a pesti pártpolitikai sajtó feltálal.