Az Est – 1936-06-21 / 141. szám
Gróf Teleki Jánost megfosztották mandátumától – Nagybaracska képviselője Mojzes János
— Az Est tudósítójától—
A nagybaracskai petíció ügyében mára tűzött ki ítélethirdetést a közigazgatási bíróság. A választáson gróf Teleki János kapta meg a kerület mandátumát 9 szavazattöbbséggel.
Ellenfele Mojzes János független kisgazdapárti jelölt volt. Az első félhivatalos híradás Mojzes János 11 szótöbbséggel való győzelmét jelentette és utóbb módosították ezt az eredményt oly módon, hogy gróf Teleki János győzött 9 szavazattöbbséggel.
Mojzes párthívei azonnal benyújtották a petíciót és több tárgyalás után a bíróság a mai napra ítélethirdetést tűzött ki. A bíróság nagy tárgyalóterme most is kicsinek bizonyult, úgyhogy a szomszédos tanácskozó szoba ajtaját is kinyitották a közönség számára.
A panaszosok képviseletében Pfeiffer Zoltán és Partsetics József, közéjük ült le Mojzes János. Megjelent a választásvédő Brückler Elemér is.
Tizenegy órakor vonult be Torzsay-Biber Gyula dr. tanácselnök vezetésével a bíróság.
— A magyar szentkorona nevében — kezdte az elnök. — A közigazgatási bíróság a nagybaracskai képviselőválasztás ügyében a választástvédők által Mojzes János választójogának és választhatóságának felfüggesztése iránt benyújtott kérelmet elutasítja, ezzel szemben a panaszosok kérelmének helyt ad és a választásnak azt az eredményét, amely szerint gróf Teleky Jánost választották meg országgyűlési képviselővé, kiigazítja, Mojzes Jánost a nagybaracskai kerület megválasztott képviselőiévé jelenti ki.
Gróf Teleki Jánost és a választásvédőket kötelezi, hogy a panaszosok képviselőjének, Pfeiffer Zoltánnak kezéhez 9800 pengő költséget 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett fizessenek meg.
— Egyben a közigazgatási bíróság Mayer Márton és Fejes Ferenc szavazatszedő küldöttségi elnökök választójogát és választhatóságát 5—5 évre, Major Sándor választójogát és választhatóságát pedig két évre felfüggeszti. Az ítéletet a bíróság az érdekelt felekkel, a képviselőházzal és Bácsmegye alispánjával közli.
A hallgatóság visszafojtott lélegzettel hallgatta végig a rendkívül érdekes ítéletet. Mojzes János falfehéren állt a helyén, amig elhangzott az ítélet, amelyért a választás óta, több mint egy éve, harcolt. Ezután Torzsay-Biber Gyula elnök az ítélet érdekes indokolását ismertette.
Az indokolás szerint gróf Teleki szavazataiból 44-et le kell vonni, 249 szavazatot pedig hozzá kell adni Mojzes szavazataihoz, mert a szavazások alkalmával jegyzőkönyvhamisítások történtek.
A bíróság Mojzest 104 szótöbbséggel jelentette ki képviselőnek.