Az Est – 1930-11-11 / 256. szám
Mojzes János ellenzéki jelöltet választották meg Regőcze képviselőjévé
A harminckét éves ügyvéd 1646 szavazattal győzött Wild Józseffel szemben
— Az Est tudósítójától —
Tegnap folyt le a választási harc a magyar Bácska határszéli kerületében, Regőczén. Két jelölt állott egymással szemben: Wild József, a Margitszigeti Rt. vezérigazgatója, aki a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt hivatalos jelöltje volt, a másik pedig dr. Mojzes János, a fiatal, alig 32 esztendős bajai ügyvéd. Ellenzéki programmal lépett fel Mojzes János, akit nem sokan támogattak az egész választási harcban, legutoljára dr. Dénes István parasztpártja segítette. E pillanatban még nem lehet tudni, hogy Mojzes János, aki hatalmas többséggel győzött a regőczei választáson, milyen pártállást foglal el a parlamentben. Dénes István parasztpártjának képviselőjeként helyezkedik-e el a baloldalon, vagy pedig pártkereteken kívülállóan küzd a mai kormányzat ellen. Mindenesetre egy ellenzéki képviselővel több van és ez is nagy szó a mai időkben.
Balku Gyula főispán előre figyelmeztette ennek a vereségnek a lehetőségére az illetékes tényezőket, megmondotta, hogy csak olyan jelöltnek lehetnek kilátásai, aki a kerületből származott, akinek ott mély gyökerei vannak és ilyen kettő van: Mojzes János és dr. Artinger Imre budapesti bankigazgató. Ernszt miniszter Artinger jelölését eleinte támogatta is, azonban később mégsem hallgattak a főispánra és sem a kerületből származó Artingert sem Mojzest nem jelölték hivatalosan, hanem jött — Wild József.
Hetekig tartó agitáció előzte meg a vasárnapi választást, amely a legnagyobb rendben folyt le.
Már az első órákban látható volt a tendencia: az összes községekben rendkívüli fölénnyel vezetett Mojzes János. A déli órákban már közel 1000 szavazattöbbsége volt Mojzesnek, este hat óra tájban a Mojzesre adott szavazatok száma 3195, a Wild Józsefre adott szavazatoké pedig 1756 volt. Ekkor a választás kimenetele már egyáltalán nem volt kétséges és Wild József elhatározta, hogy visszalép a kilátástalan küzdelemtől. Az erre vonatkozó közjegyzői aktus már nem történhetett meg kellő időben és végeredményben Mojzes Jánosra leadtak 3595, Wild Józsefre pedig 1959 szavazatot.
Az ellenzéki dr. Mojzes János tehát 1646 szavazattal a regőczei, hivatalos nevén nagybaracskai kerület országgyűlési képviselőjévé megválasztották.
Morvay István választási elnök éjjel féltizenegykor hirdette ki az eredményt.
Mojzes János képviselő, a magyar országgyűlés legfiatalabb tagja kijelentette, hogy ellenzéki politikát akar folytatnia Házban, a kisemberekért akar dolgozni.
Mojzes János a megszületendő egységes ellenzéki kisgazdapárt első képviselője a Házban
Az új képviselő elmondja programját
Mojzes János ma délelőtt kerületének községeit járta. Mindenütt lelkesedéssel fogadták, amerre csak elhaladt. Hét községen át vezetett az útja a fiatal képviselőnek, akit a kisgazdák és földművesek érdekeinek védelmére küldött a Házba a regőcei kerület.
Csátalja községben érte utol Mojzes Jánost Az Est telefonhívása. Kérdésünkre a képviselő a következőket mondotta el:
— Meg kell állapítani, hogy nem is volt itt túlságosan nagy harc. Teljesen biztos volt itt az én talajom, idevaló vagyok, mindenki ismer engem ennek a kerületnek minden községében. A választás a legnagyobb rendben folyt le, nem hiszem, hogy ilyen tiszta é sbecsületes választás volt még egy az országban. A közigazgatási hatóságok pressziójáról sem lehet beszélni, minden tevékenységük csupán a rendfentartására irányult.
Arra a kérdésünkre, hogy voltaképpen milyen programmal jön a parlamentbe, Mojzes János így felelt:
— A független kisgazda és földművespárt programjával megyek az országgyűlésbe. Én vagyok ennek a pártnak legelső képviselője.
— A Szijj Bálint-féle pártról beszél? — kérdeztük?
— Ez a párt is egy része tulajdonképpen a független kisgazda és földműves mozgalomnak — mondotta Mojzes. — Mi ezeket a szertefutó kisgazda mozgalmakat közös nevezőre akarjuk hozni. Az alföldi mozgalmakat egyesíteni akarjuk a Dénes István-féle pártot ugyancsak együvé akarjuk hozni a többivel. Mi ugyanis csak akkor képviselünk valóban komoly erőt, ha valamennyien kezet fogunk egymással. Valóban elvitathatatan, hogy ezé az irányzaté a jövő. Én tehát voltaképpen az egyesítendő nagy kisgazda- és földmívesmozgalomnak, ennek a közös nevezőre hozandó pártnak a programjával léptem fel és ezzel választottak is meg. Nemcsak Dénes István jött le az én támogatásomra, hanem az alföldi gazdamozgalmak vezetői is. Mi ezeket a mozgalmakat, a különböző pártokat feltétlenül egyesíteni fogjuk, ezeknek össze kell oldvadniok, az ellentéteket ki fogjuk küszöbölni, a túl radikális kinövéseket lenyesegetjük, csak azt tartjuk meg, ami a mai idők követelményeinek megfelel. Nincs tehát szó radikális felforgató törekvésekről. Mi falusiak tudjuk, mi a nép baja. Mi nem ábrándozunk, reálpolitikát akarunk folytatni, tudjuk, mit lehet megvalósítani és mit lehet nyujtani a népnek.
Kritika a Kormánypárti Kisgazdapárt fölött
Mojzes János, a fiatal kisgazda képviselő most már programot ad.
— A harmóniát fenn akarjuk tartani valamennyi társadalmi osztály között. Tudjuk jól, hogy ebben az országban szükség van minden dolgos kézre, a földművesére csakúgy, mint az iparoséra és kereskedőére. Nem akarunk osztály politikát, nem akarunk parasztdiktatúrát, ellenben tudatában vagyunk annak, hogy az ország lakosságának 70 százaléka földművelő, a politikában is kifejezésre kell jutnia a társadalmi osztály súlyának. Semmiféle szélsőséges frakcióhoz nem tartozom. Viszont azok, akik a földműveslakosság nevében bentülnek a Házban, együtt vannak azokkal, akik a kartelek, trösztök igazgatóságaiban foglalnak helyet. Nem folytathatnak tehát olyan politikát, amely azok érdekeit sértené. Nekünk ebben a tekintetben szabadabb kezünk van és mi ezzel a szabad kézzel élni és dolgozni akarunk. Ki akarjuk és ki fogjuk harcolni mindezeken a kérdésekben a nép javát.
Nagyatádi Szabó eredeti programjával
— Mi tehát az eredeti Nagyatádi Szabó-program alapján állunk, melyet a mai hivatalos kisgazdapárt annak idején, amikor az egységespárt megalakult, módosított.
Mojzes János felveti a kérdést:
— Melyek az okai a mai gazdasági romlásnak! Elsősorban a terményárak hanyatlása, azután pedig az ipacrikkek változatlanul nagy ára és a közterhek emelkedő tendenciája. Ezeket a kontrasztokat akarjuk valahogyan kiküszöbölni.
És már mondja is: mi a teendő.
— Elsősorban a gabonaárakat helyes vám- és exportpolitikával világparitásig emelni… Az iparcikkek árát legalább is a gazdasági krízis tartamára ugyancsak a világpiaci árak nívójára leszállítani… A karteleket a legerélyesebben megrendszabályozni nemcsak szavakkal, hanem tettekkel… Takarékossági politikát követelünk…
Így beszél az országgyűlés legfiatalabb tagja a legújabb nagy kisgazda és földmunkás szervezkedés képviselője…