A halászlé története

Egy város felett a rubinszínű hallé illata lebeg. Már friss tavaszon a paprika csípős szagát viszi a szél az utcákon, a nyári csillagos ég alatt a Sugovica partján a száraz fűzág lobogó tüze fölött a bográcsokból ezek a könnyeztető, édes-mérges felhők szállnak, télen a hósubás, roppanó tetők alatt a konyhákban, a nagy vasedényekben a hallé fő. Baján mindig, minden időben minden alkalomra halat főznek. Keresztelőre, halotti torra, menyegzőre, karácsonyra, húsvétra, bevonulásra, leszerelésre, örömre, bánatra, még disznóöléshez is. Hallé, halászlé. Bizonyítani ezt? A legtöbb halat ez a város fogyaszt. Nemcsak Magyarországon, hanem, ha az édesvízi halat számítjuk, akkor egész Európában. Baján, egy esztendőben az egy főre eső halfogyasztás: 28—32 kiló!

A halnak, a haléteknek aztán rangja is van! És a főzőknek! Halat e vidéken a férfiak főzik. A gyermek — a fiúgyermek — már kis korában odaáll apja mellé a bográcshoz, s lesi a tudományt, s szófogadóan végrehajtja a parancsokat: „Menj, hozz még fűzfát vakággal!” Vakág: a fán elszáradt ág. Jó lángot ad és nem kesernyés a füstje.

Híres halfőzők? — réved el a múzeumigazgató, dr. Solymos Ede, a történelemtudományok kandidátusa, de tudományos rangjához hozzátehetnénk: a halfőzés tudományának doktora —. Majd minden házban akad. Neves halfőző volt a volt tanácstitkárunk, dr. Kárpáti Antal, vagy Farkas József, a nyolcszoros aranyérmes halfőző, de többet is említhetnénk. Az első országos halfőző-versenyt is Baján rendezték.

Múzeumában külön épületszárny mutatja be a Duna Baja környékének halásztörténelmét. Halászai már 1777-ben kértek céhszabadalmat, már akkor piacra termeltek. A halászati jogot a kalocsai érsektől bérelték, s az ország első halászati szövetkezete is Baján, 1920-ban alakult meg … A múzeumigazgató főzte, itt a múzeum udvarán nem oly rég, lánya esküvőjén is bográcsokban a hallevet. („Tisztán pontyból, mert vegyeshalat nem kaptam. Keszegfélék, compók, törpeharcsákkal is, de anélkül is jó, jaj, csak busát, amurt ne tegyenek a hallébe!”) A szegedi halászlét az apatini sváb halászok főzték a világhír számára először. Ezt a volt halászatiszövetkezeti elnök, Felvidéki István így bizonygatja:

A paprika nagyüzemi őrlése s feldolgozása szegedi találmány. A millenniumi kiállításra a szegedi paprikakereskedők, hogy portékájuknak jó hírt verjenek, halászlét főzettek. A leghíresebb halfőzők a Duna alsó folyása melletti halászok voltak. Köztudott, hogy a rác halászok ízesítették először paprikával a halat; Apatin, Hercegszántó, de a Tisza környékén élő ráchalászok is. Tehát a szegedi paprikakereskedők apatini sváb halászokat szerződtettek, s felöltöztették őket cifra szegedi magyaros ruhába, s úgy állíttatták a bográcsok elé. A halászoknak egy kikötésük volt csak: ők nem ismerik a szegedi paprikát, ezért azt kérik: fajszi paprikával (Kalocsa-környék) főzhessék a szegedi halászlét.

Szeged hírére féltékenykedő legenda lenne ez csak? — Hogy mivel bizonyítom? Nagyapám is e halfőző csapat tagja volt. Az Apatin és Eszék környékén levő — Frigyes főherceg építtette — uradalmi halászat vezetője volt. Fáth Józsefnek hívták, s még ma is emlékszem, hogy kik voltak vele fönt Pesten: Feigl és Kiefer nevű barátjai.

Híres étek, s mégsem oly régi. A paprika csak a XVIII. században terjedt el. Még az 1829-ben megjelent szakácskönyvben sem szerepelt a halászlé —, jó lehet több halreceptet közöl. Szerepel benne egy „halászhal” elnevezésű recept, de az petrezselyemmel, kakukkfüvel, citromhéjjal készült. „Erzsi néni” 1893-ban megjelent szakácskönyvében sem szerepel a halászlé. „Rézi néni” 1871-es szegedi szakácskönyve az első, amely „halpaprikás halászosan” közli a hallé elkészítését.

Hogy hogyan készül az igazi hallé? — hogy lehetne erre válaszolni? E sorok írója részt vett húsz évvel ezelőtt Baján, az első országos halászünnepen. Végig a Duna-parton lobogott a tűz, főzték a halászlét. Kérdeztem akkor a csongrádiak elnökét, mi a titka? Bali Balázs így tanácsolta: „Elébb a márnával kell kezdeni, aztán kihajózni a bográcsból, majd a levében a többi halat megfőzni.” Némethné vérében tisztítja a halat, s mikor félforrásnál van, kicsi borocskát is mellélöttyint. A velenceiek kis krumplit is raknak le a hal mellé. Jaj, a krumpli! Ezt nem szabad! Csak tisztán a halat, kristály-tiszta legyen a leve!” — Így mondják a Tisza-hátiak. Vagyis ahány víz, vidék, annyi szokás. De mi ne is recepteket közöljünk most, hanem ha lehet: alapszabályokat.

A tudós, muzeológus, halfőző joggal ezt mondja: „Sokféle apróhal passzirozása? Ez asszonyi pacsázás. A halászok az év nagy részében a lakott helyektől távoli tanyákon élnek és ez a halászlé elkészítésénél a döntő. A halásztanyákon, a vízparti pihenőkön sem idő, sem lehetőség nem volt a bonyolult konyhai műveletekre. Egyszerűen készítették és így is kell készíteni a hallét: víz, hal, só, paprika, hagyma és egy bogrács kell hozzá. A vízen járó, kint háló halásznak ez megvolt. Csakhogy ezekből az egyszerű kellékekből kell tudni igazi hallét főzni! Például körtealakú legyen a rézbogrács. Széles a feneke, felfelé keskenyedjen. Befelé forrjon a lé, ne fusson ki. A szabad tűz sem oktalanság. Gyorsabban fő, mint a gázon. Huszonöt-harminc perc alatt kész. A tűzhelyen másfél órába is beletelik. A gyors főzés eredménye: nem fő szét a hal. A halat hideg vízbe kell odatenni hagymával és csak amikor forr, akkor kerülhet bele a paprika. Az egyik titka: a paprikát el kell főzni. Ha nem forrásba levő vízbe tennénk, hanem hidegbe, akkor leszállna a paprika és lekozmálna. Sokan a paprika minőségére is vigyáznak. Házitörésű legyen. Nemrégiben a kalocsai paprikamalom főmolnára e világhírű élelmiszer exportjáról szólt, páratlan tisztaságát, minőségét dicsérte, de mikor a riporter megkérdezte tőle: odahaza miből készíti a hallét?, ezt válaszolja: „Csakis házitörésűből”.

KŐBÁNYAI GYÖRGY