A főmiszlik kettőt hasít

A közepesnél unalmasabb csütörtök este a darvadozó hírügyeletes lelkiismeretesen végigböngészi a szerkesztőségi címre érkezett emaileket. (Újságíróiskola, nulladik évfolyam: mindig minden beérkező levelet el kell olvasni, telefont föl kell venni, minden szerkesztőségbe beállító emberrel beszélni kell; ezerből kilencszász-kilencvenkilencszer semmi, csak valami fárasztó hülyeség, de egyszer bejön valami nagy sztori. Ezt a szabályt persze már senki nem követi évek óta.) Az egyik mailben elég érdekesnek, de szinte valószínűtlennek tűnő információt vesz észre: a „Köztársasági Elnök” – így szerepel a Kúria határozatában, pedig már több mint egy évtizede nem vagyunk köztársaság, viszont a köztársasági elnök maradt, hogy legyen még egy kis zavar a káoszban – tavaly áprilisban kegyelemben részesített egy kényszerítés miatt elítélt volt nevelőotthon-vezetőt, aki pedofil (a rábízott gyerekeket szexuálisan zaklató) főnökének falazott.

Az álmos hírügyeletes – név szerint: Kaufmann Balázs – fölélénkül, a szolgálatban lévő szerkesztőkkel és a még mozdítható emberekkel együtt telefonálni kezd és adatbázisokat túr. Reggelre kész a cikk. Nemsokára kiderül (kiderül: Balázsék, mármint K. Balázsék kiderítik, illetve bekapcsolódik a függetelen sajtó még működő része), hogy a bicskei nevelőotthon helyettes vezetőjét a pápalátogatás alkalmából engedte el Novák Katalin, és hogy az illető valószínűleg magas politikai kapcsolatokkal rendelkezett az Orbán család hűbérbirtokának számító Fejér megyei járásban.

Nyolc nap múlva lemond az elnök.

Mintha valami működő (jujjuj: liberális) demokráciában tennénk-vennénk.

Mondjuk, ha tényleg abban élnénk, akkor a kormánypárt mindenhová elérő kommunikációs hálózata, influenszer-hadserege és végtelen számú médiákumai – nem mellékesen: az egész végső soron lopott pénzből ketyegtetve – nem bizonygatnák, hogy lám-lám, tessék, lemondott Novák (és Varga), tehát demokráciában élünk!

(Ha olyan rendes demokráciában élnénk, eleve nem lenne a kormánynak lopott pénzből fenntartott kommunikációs gólemgépezetbirodalomhadserege, persze.)

Ha tüzetesebben megvizsgáljuk az események menetét, ahogy a kormány, illetve, hogy is van ez?… szóval az izé, az állampárt… vagyis hát, Orbán kivárt, és fontolgatta, mi legyen – nyilván kutattak még Tóniék (ohne Barbi) hevesen, aztán kijött, hogy a tábor, a milliom fejű, de korlátos gyomrú cézár ezt már nagyon nem tudná megemészteni –, aztán nekilendült (mármint Orbán), és úgy rendet vágott, miszlikbe, hogy csak úgy hasadt a ketté, és megmódosította az alkotmányt azonnal, tehát jogászkodott minden jogászkodás helyett, Novák Katalinnak magának kellett aláírnia sebtiben, hogy fogal- és alkalmatlan. Varga Judit meg ment kollaterális demidzsbe. Basic Streetfighter, a főmiszlik brutális gyorsasággal intézte el két fontos emberét.

(Ez az állandó alkotmánymódosításgatás is paródiaszerű már, hogy jószerével alkotmánymódosításokkal kormányoz. Kinyílott a pitypang? Alkotmánymódosítás! A biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa? Alkotmánymódosítás! Valaki befingott a liftbe? Alkotmánymódosítás!)

Arról is ide lehetne néhány, nem tanulság nélküli bekezdést hegeszteni, hogy a „tábor” mitől nem volt most belátóbb. Mert ez a tábor kábé gond nélkül követte vezérét a radikális ruszofóbiából az ész (és erkölcs) nélküli oroszrajongásba, a nyugatosságból a Nyugat-ellenességbe, megette simán kilencévnyi xenofób, bevándorlóellenes őrjöngés mellé, hogy soha ennyi vendégmunkás nem érkezett az országba, satöbbi, satöbbbi, lehetne sorolni oldalakon át, hány ideológiai meg akármiológiai hajtűkanyart sikerült már bevétetni velük, szóval hogy miért pont a pedo igazgató segédje nem ment át? Mert ugyan – és idáig megint nem fog érni az államilag irányított kollektív emlékezet – most is megpróbálták először kirúgni taccsra, lerázni magukról, ahogy korábban az igazságügy-miniszter lerázta magáról a Schadl-ügyet, a Pegasust, Szijjártó a jachtozást, Matolcsy az alapítványokat és a család milliárdjait, a miniszterelnök meg ugye mindent, Tiborcztól Hatvanpusztán át Lőrincig, az inflációtól a covidon át a lélegeztetőgépekig. De most nem sikerült.

Jönnie kelletett Orbánnak, miszlikezni.

Valószínűleg egyrészt azért, mert a pedofil bűncselekmény mégis olyasmi, amivel még a legfordulékonyabb, legirányíthatóbb tábor sem könnyen békül meg. Másrészt éppen rá is hiszterizáltak erre alaposan, mivel a jobboldali populizmusok egyik kedvenc morálispánik-fűtőanyaga a pedofília, a gyerekeit mindenki nagyon félti, a gyerekeit fenyegető veszéllyel gyorsan hiszterizálható, az így előállított hisztéria meg terelhető ide-oda, lehetőleg politikai ellenfelekre, ahogy nálunk is pedofil lett korábban már ellenzéki aktivista, külföldi politikai ellenfél, aztán igyekeztek összepedofilozni LMBTQ-szervezeteket, aktivistákat, sőt újságírókat.

Aztán mit tesz Isten, valódi pedofil bűnözők, a lehető legaljasabb típusú pedofil bűncselekményekért elítélt figurák mégis milyen környezetből kerülnek elő?! A kert végiből, szinte. Kellemetlen.

A lemondásokhoz vezető események láncolatát követve megint nem juthat más következtetésre a figyelmes elemző, mint hogy ebben a rendszerben egyetlen embernek van valódi politikai hatalma, valódi döntési jogköre, a felelősöket ő jelöli ki, viszont az ő felelőssége soha föl nem vethető. Az ilyen rendszereket, ahol a vezér kívül esik a politikai felelősség minden körén, viszont minden szálat a kezében tart, a putyini Oroszország társadalomtudósai vezérdemokráciának, szuverén demokráciának vagy irányított (menedzselt) demokráciának nevezték el. (Nevezhették volna már-nem-demokráciának is, csak az nem hangzik annyira tudományosan.)

A kiadott pártnarratívát harsogó szócsöveseken és nem túl éles eszű másodvonalas rajongókon kívül komolyan senki nem gondolta egy pillanatra sem, hogy Novák és Varga itt önálló akarattal és döntési lehetőséggel rendelkező szereplők. Ahogy a kegyelmi kérvény aláírásánál sem lehettek azok. Soha.

Bűnbaknak viszont nagyszerűek.

Ezt elég váratlan módon még egy „belsős” is megerősítette: Magyar Péter, Varga exminiszter asszony exférje. Ez is nagyon szokatlan eset az Orbán-rendszerben: egy viszonylag fontos káder kibeszél. És pontról pontra megerősíti a független sajtó szinte minden vonatkozó értesülését és elemzését, már ami a rendszeren belüli hatalmi viszonyokat illeti. Mellékszál, de a mi szempontunkból elég fontos, hogy Magyar Péter néhány megjegyzésével tavalyi őszi, Valótlanul című, a Rogán Antal vezette, titkosszolgálatokkal is megtámogatott propagandaközpont lejárató kampányait bemutató filmünk állításait is megtámasztotta.

Az ő szerepéről külön elemzést kellene írni, bár nem minden motivációja és célja világos még, illetve elég gyanús, hogy tendenciózusan bontogatja az igazság bizonyos részleteit, de Simicska Lajos óta nem volt ilyen hangos disszidens a rendszerben/ből. Magyar persze messze nem volt annyira fontos és erős figura, mint Simicska, inkább a harmadvonalas káderek közé számított, de elég szorosan kapcsolódott első vonalasokhoz, és sok mindenbe beleláthatott.

Az, hogy ilyen keményen, ilyen vakmerően kibeszél (miközben tisztában van a kockázatokkal), komoly elszánást, talán elkeseredettséget sejtet, és mindenképpen arra utal, hogy ebben az ügyben lehet még valami csavar, a hatalom számára nagyon kényelmetlen részlet, ami eddig nem derült ki.

Orbán a miszlikbeszéddel, a lemondásnak álcázott gyors kirúgásokkal le akarta zárni az ügyet. Minél gyorsabban. Magyarázattal nem bajlódtak, „vállalatuk a felelősséget, kész vége” – ennyit kiabáltak mindenfelé. Dehogy vállalták. Csak nem szeretnék, ha kiderülne, valójában mi történt. Hogy hogyan is került a kegyelmi kérvény Novák asztalára, milyen szálakat mozgathatott meg kicsoda K. Endre érdekében.

Egyelőre azonban úgy tűnik, nem sikerült megfojtani a sztorit, a propaganda sablonos gyurcsányozása elég hatástalan, sőt röhejes, a sajtó még működőképes, független része (törpe kisebbség) – és itt, két gondolatjel között hadd emeljem ki szerénységünk, a 444 kétségtelenül fontos szerepét, ugyanakkor tisztelettel ajánlanám figyelmükbe előfizetői csomagjainkat, mivel a 444 ebből, az önök pénzéből él, nyomoz, tüsténkedik; kereskedelmi célú hogyishívjákot olvastak – további nyomokra bukkant, most éppen a kormányfőhöz nagyon közel álló és Novák Katalin politikai mentorának tartott Balog püspök szószéke inog. (Ingatjuk?)

A botrány egyik, talán már most rögzíthető következménye, hogy Orbán valószínűleg végleg fölszámolta az államelnökség mint közjogi „méltóság” intézményének maradék morális alapját is, a 2010 óta kiépült Orbán-rendszer három elnökéből kettőnek kellett nagyon csúnyán távoznia, a történtek után senki nem gondolhatja, hogy bármilyen szintű önállóság vagy akár bármilyen tekintély megjelenhet az elnökség körül. Könnyen lehet, hogy már magának Orbánnak is más tervei vannak az intézménnyel.

A másik, számunkra mindenképpen örvendetes eredmény, hogy a maradványsajtó, klasszikus, oldschool újságírói aprómunkával, egy beeső információ szorgalmas és kitartó ellenőrzésével, újabb és újabb tények, dokumentumok, szereplők előásásával illetve megszólaltatásával legalább képes volt szembesíteni a hatalmat saját baklövéseivel, valamilyen válaszlépésre, felelősségvállalásra vagy legalábbis a felelősségvállallás imitálására kényszerítve a politikai vezetést. Az orbáni rendszer gigantikus dezinformációs gépezete, sajtóelhárítása ezúttal tehetetlen volt. (Ez nem annyira a mi érdemünk, mint a botrány jellemzőiből adódott.)

A nem Orbán-rajongó polgárok közül sokszor sokan gondolják úgy (olykor maguk az újságrók is hajlamosak erre), hogy a független (normális) sajtó munkájának nincs sok hatása. Nem buknak meg a korrupt politikusok, az alkalmatlan miniszterek, nem csukják le a tolvajokat. És valóban, a rendszer úgy van fölépítve, hogy a politikai felelősség kérdését csakis a rendszer csúcsán álló vezető vethesse föl bárkivel szemben. Viszont a független (normális) sajtó munkájának mégis volt eredménye, ha nem is mindig nagyon látványos: a hatalomnak kisebb-nagyobb változtatásokkal reagálnia kellett a kellemetlen ügyekre. A saját praxisunkban is akad sok példa: a fővárosi parkolási rendszert teljesen át kellett alakítani a cikkeink és videóink után, ahogy a jachtozós leleplezések, a Schadl-ügy, a Pegasus-botrány és más sztorik után is mindenféle szevezeti, személyi és jogszabály-változtatásokra, fokozott biztonsági intézkedésekre kényszerült a hatalom.

A független sajtó eredményességét nem lemondott miniszterek számában vagy kormányváltásokban mérjük. Ezekhez jóval több kell néhány jól megírt, alaposan kinyomozott sztorinál. Célnak annyi éppen elég lenne, hogy mindenki pontosan megismerhesse a sorsát befolyásoló döntések tartalmát, okát, hátterét és persze a felelősöket.