BácsKapocs – 1991-06-14 / 24. szám
EGY FALU, KÉT NÓTA – BÍRÓSÁGI KÍSÉRETTEL
Ma, amikor egyre többen adják fejüket magángazdálkodásra, érdekes színfoltnak ígérkezik azok összefogása, akik bíznak a „közös” előnyeiben, de megunták, hogy kérges kezük munkájából legyen az elnöknek reprezentációs kerete, s a mesterségesen felduzzasztott irodai alkalmazottaknak tizenöt-húszezer forintos havi fixe. Hercegszántón vannak, akik hisznek egy új alapokra helyezett termelőszövetkezet jövőjében.
Néhány hónapos huzavona után ez év március ötödikén alakult meg a Hercegszántói Bácska Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, mégpedig úgy, hogy a szintén helyi Lenin (!) téeszből léptek ki az emberek, és — törvényes jogukat és lehetőségüket kihasználva — adták fejüket egy új „közös” összehozására. Természetesen kikérték a régi gazdaságnál eltöltött évek alapján rájuk eső vagyonrészt.
Ez aztán már komoly fejtörést okozott. Fel kellett értékelni az összvagyont és meghatározni: milyen állóeszközöket vihetnek magukkal, hol, mekkora földet kapjanak a tagok. Mint általában mindenütt, az érdekek itt is ütköztek. És a látszólagos megegyezést most a bíróságon próbálják rendes mederbe terelni a tisztelt felek…
Először a 32 aktív és 35 nyugdíjas, illetve járadékos tagot tömörítő új egységet kerestem fel. Az egyszerűen berendezett, fényűzést mellőző irodában dr. Barna Gergely fogad.
— Elnök úr, miért pereskednek?
— A vagyon nagyságának megállapításakor választhattunk: vagy a nyilvántartási értéket vesszük figyelembe, vagy a forgalmit. Mi az előbbit, a Lenin Téesz az utóbbit akarta. Mindketten alakítottunk egy-egy bizottságot és az első tárgyalási napon 68 milliót érő állóeszközt vettünk leltárba. Ez egymillióval tért el a könyv szerintitől. Mivel egyáltalán nem számottevő a különbség, úgy döntöttünk: a nyilvántartási árak lesznek az irányadók. El is készült a számítás, ami szerint a Lenin Termelőszövetkezetnek 217 millió a vagyona. A mi részünk ebből — az eltöltött évek alapján — 17 millió. Kalkuláltunk, összeírtuk: mik azok az eszközök, amiket szeretnénk átvenni, és a tételes listát átadtuk a régi vezetőségnek.
— Majd megkapták, amit kértek …
— Igen, de milyen áron! Az általunk igényelt állóeszközök könyv szerinti értéke nem érte el az ötmilliót, ezzel szemben ők több mint tizenegymilliót számláztak. Valahogy mindennek, ami nekünk kell, hirtelen felment az ára. A hatmillió különbözet miatt vittük az ügyet bíróságra.
*
— Azt hallottam a faluban, hogy önök egy vágóhidat is kaptak, ami azóta nem üzemel.
— Egy olyan vertikumot akartunk kialakítani, melyben mi adjuk a tápot, vágjuk a disznókat és értékesítjük a húst. Szóbeli megállapodásunk volt Császár Györgyel, a Lenin Téesz elnökével, hogy nem teszi lehetetlenné a helyzetünket. Erre mit csináltak? A sertéstelepük sarkában lévő vágóhíd vízvezetékét elvágták, a villanyt pedig lekötötték. Hiába mondtam, hogy hajlandóak vagyunk mindkettőre mérőt tetetni, ezzel nem törődtek. Naponta 30-60 sertést dolgozhatnánk fel, ami megoldaná a településen az élőállat-felvásárlást. Konkrét megrendeléseink voltak már budapesti cégektől hússzállításra. Ezeket vissza kellett mondanunk.
— Mindent el tudtak volna adni?
— Mint említettem: egy részét már lekötöttük. Az árainkról annyit, hogy nálunk 155 forint egy kiló comb, míg másutt ugyanezért 250-et kérnek.
— Tehát a vágóhidas „balhé” is a bíróság elé kerül.
— Minden valószínűség szerint. Számomra érthetetlen Császár úr viselkedése; ahogy úton-útfélen keresztbe tesz nekünk.
— A földdel minden rendben?
— Hál’ istennek azzal nem volt gond. Megkaptuk, ami jár: 450 hektáros, jó minőségű táblán gazdálkodunk.
— Miben remélnek forradalmi változást a régi kolhozhoz képest?
— Nálunk nem nyüzsögnek az irodisták, nincs reprezentációs keret, utazgatás a tagok pénzén. Egy személy könyvel, egy másik — fél műszakban — pénztáros. A három ügyintézőnk pedig — ha nincs más munkája — beáll kapálni; vagy csinálja, ami éppen adódik. A nyereséget pedig szétosztjuk.
*
Császár György (régi) elnököt a tsz-központban találtam meg. A kérdés: ő hogyan látja az áldatlan helyzetet.
— Nézze, én azt kívánom a Bácskának: legyen szerencséjük, hiszen többnyire rendes, dolgos emberek alkotják.
— Az ön viselkedése mégis ezzel merőben ellentétes …
— Övön aluli ütésként ért, hogy dr. Barna Gergelyék bírósághoz fordultak. Ezzel felrúgták a közgyűlés által is jóváhagyott egyezséget, ami alapján néhány hónapja közös akaratból osztozkodtunk.
— És a hatmillió?
— Azt jogosan nem követelhetik, hiszen közösen rögzítettük a nullára íródott gépek értékét és azon az áron számláztuk azokat. Most azt akarják, hogy ingyen legyenek az övéik. Ebbe nem megyünk bele, mert hiába nulla a papír szerinti értéke például egy traktornak, ha azt tavaly újítottuk fel százezerért. Az egész pereskedésben az bánt leginkább, hogy a szakértői és a perköltségeket valamelyik szövetkezet tagságának kell majd viselnie.
— És a vágóhíd? Ki a felelős azért, hogy most nincs víz és villany?
— Én köttettem le ezeket. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ma már azt mondom: naivak voltunk, amikor leültünk Barnáékkal tárgyalni. Úgy látszik, nem lehet velük normális kapcsolatot kiépíteni, pedig a mi hozzáállásunk maximálisan pozitív volt az új gazdálkodó szervezet létrejöttéhez.
— Milyen határozat született az első tárgyalási napon?
— A mi eredeti elképzeléseinknek megfelelően a vagyon forgalmi értékének kell az irányadónak lenni. Tehát újraértékelés következik …
— Elképzelhető, hogy másodjára nem ezeket a gépeket adják Barna úréknak, hanem, teszem azt, két olyan értékeset, ami kapásból kimeríti a vagyonrészüket?
— Minden elképzelhető …
Szőke Tamás