Magyarorosz mindhalálig

Ő volt a „legmagyarbarátabb” kisebbség, a ruszinok vezetője, pár napig Ruszinföld miniszterelnöke. A ruszinoknak nem volt anyaországuk, életképes Ruszinország nem létezhetett. A legtöbb, amiben reménykedhettek, az autonómia. Ezért harcolt Bródy András bárkivel és bárki ellen, börtönben és szabadlábon. Magyarországon, Csehszlovákiában és ismét Magyarországon, mígnem kivégeztetett a Szovjetunióban.

Ruszin parasztok fiának született Bereg vármegyében, Beregkövesd faluban, ahol túlnyomórészt görögkatolikus ruszinok, kisebb részben zsidók laktak meg néhány magyar család. Egy parasztgyerek számára a tanulási lehetőségek csúcsa a tanítóképző volt. Ő is tanítói képesítést szerzett az ungvári görögkatolikus líceumban.

Először 1914 elején bukkan fel a neve a sajtóban. „A muszka veszedelem” címmel tudósít a Budapesti Hírlap a máramarosszigeti rutén perről, amelynek a tárgya pravoszláv propagandaanyagok terjesztése volt ruszin unitusok (görögkatolikusok) körében, amelyekben leírták, milyen durva erőszakkal kényszerítették ki Lipót császár korában a ruszinokat (is) a görögkeleti egyházból. A perbe fogottakat teljesen alaptalanul vádolták azzal, hogy muszkabarát politikai mozgalomban vettek volna részt. Az ifjú Bródy Andrást is kivallatták, s beismerte, hogy több ember előtt felolvasta a pravoszláv brosúrát, a Virae Crkovot.

1915-ben a húsz esztendős Bródyt a frontra viszik. Augusztustól novemberig teljesít harctéri szolgálatot. Súlyos karlövéssel és az érte járó plecsnivel tér haza.

1918-tól budapesti napilapoknál dolgozik riporterként. 1919-ben felveszik a budapesti tudományegyetem jogi karára, de hamarost hazatér Csehszlovákiához csatolt szülőföldjére. Munkácson magyar lapot ad ki, majd a Kárpáti Futárt szerkeszti. Hamarosan véleményformáló politikai tényező lesz Kárpátalján.

1921-ben ő ugrasztja szét Munkácson a prágai kormányt támogató agrárpárt kongresszusát. Sikeresen lázítja föl a kongresszusra egybegyűlt több ezer embert. A csehszlovák hadügyminiszter a kerítésen átmászva menekül a Bródy által fölajzott tömeg elől. Rögvest le is tartóztatják a lázítót.

Ettől kezdve a neve hívószó a kárpátaljai ruszinok körében. A csehszlovák érában többször elítélik, bebörtönzik a rendtörvény nevében. Lényegében azért, mert annak az autonómiának a kikövetelésére buzdítja a ruszinokat, amelynek a biztosítását a békeszerződés előírta.

Trianon után megalakult a Kárpátaljai Földműves Szövetség, amely az autonómiáért harcolt és ápolta a kárpátaljai ruszin-magyar szövetséget és a kapcsolatokat Magyarországgal. Ez volt a magyarbarát ruszinok pártja.

A KFSZ bombázta a prágai kormányt, hogy juttassa földhöz Kárpátalja népét, és védte a ruszin és a magyar parasztság érdekeit a földreform során. A párt jelentős anyagi támogatást kapott Magyarországról.

Bródy 1921-től benne volt a KFSZ elnökségében. 1923-tól ő szerkesztette a párt hivatalos lapját, a Ruszkij Visztnik-et (Русскій Bђстникъ). Hamarosan ő lesz a Szövetség főtitkára és helyettes vezére. A párt 1928-tól Autonóm Földműves Szövetség néven szerepel. Csatlakozik az Orosz Népi Blokkhoz, és a párt vezére, Ivan Kurtyak a blokk listáján szerez mandátumot a prágai parlamentben. Kurtyak 1933-ban tisztázatlan körülmények között meghalt. Brody örökölte a mandátumát és ő lett a pártvezér. Ő képviselte a kárpátaljai ruszinokat 1934-ben a berni kisebbségi kongresszuson, és számonkérte a Népszövetségtől a békeszerződés kisebbségi autonómiákra vonatkozó garanciáinak érvényesítését.

1938. júliusában propaganda körutat tesz az Egyesült Államokban. Részt vesz a pittsburgh-i nagy orosz kongresszuson, pénzt gyűjt a kárpátaljai kulturális és szociális intézmények javára.

A Bródy vezette Szövetség igyekezett összefogni mindenkivel, akinek Csehszlovákiában kisebbségi sérelmei és igényei voltak: a szlovákiai magyarok pártjaival, Andrej Hlinka szlovák autonomista és fasisztabarát pártjával és Konrad Henlein hitlerista szudétanémet szeparatista pártjával.

Nem volt akkoriban Közép-Európában válogatós senki. Kisebbségi, területi, szuverenitási igényei érvényesítése végett mindenki összefogott a legördögibb ördögökkel is a Baltikumtól Ukrajnán és Magyarországon keresztül a Balkánig. Minél jogosabbnak és méltányosabbnak tarthatták az igényeiket, annál inkább.

A magyar kormány is követelte a ruszinok autonómiáját abban a tudatban, hogy ők egy esetleges népszavazáson a Magyarországhoz tartozásra szavaznának.

1938. szeptember 29-én megkötötték a Müncheni Egyezményt, amellyel elszakították a szudétanémet területeket Csehszlovákiától, egyben autonómiát biztosítottak Szlovákia és Kárpátalja számára. A kisebbségi autonómiák tekintetében Hitler érte el, amit a genfi Népszövetség nem tudott és nem is nagyon akart.

Október 8-án az autonóm Kárpátalján, amit akkor Ruszinföldnek (Podkarpatská Rus) neveztek, valamennyi ruszin parlamenti képviselő, szenátor és az összes nemzeti tanács Bródyt jelöli a megalakuló kárpátaljai kormány miniszterelnökének. A prágai kormány ennek megfelelően ki is nevezi őt és egyben a ruszin ügyek miniszterének is a prágai kormányban.

A Müncheni Egyezmény után azonnal megkezdődtek a tárgyalások a Trianonban elszakított területekről. Bródy, miként a ruszinok nagy többsége, Kárpátalja visszatérését támogatta. Bródy népszavazást követelt a prágai parlamentben Kárpátalja hovatartozásáról, és egy prágai gőzfürdőben titkos tárgyalást folytatott a magyar kormány kisebbségügyi államtitkárával, Pataki Tiborral a visszatérő Kárpátalja autonómiájáról.

Bródy mindezzel okot és ürügyet adott a prágai kormánynak arra, hogy leváltsa és október 25-én hazaárulás vádjával letartóztassa. Bródy miniszterelnöksége nagyjából két hétig tartott. Utódaként az ukrán nacionalista Volosin Avgusztint nevezik ki, aki azonnal betiltja a magyar és ruszin sajtót és politikai szervezeteket.

Bródy letartóztatása után egy héttel megszületett az Első Bécsi Döntés, amellyel visszakerült Magyarországhoz a Felvidékkel együtt Kárpátalja déli sávja, Ungvár, Munkács, Beregszász, ahol a kárpátaljai magyarok zöme lakott.

A visszatért városokban zajos tüntetéseken követelték Bródy szabadon bocsátását. Erre 1939. február 11-én került sor. Bródy egy ideig még Prágában maradt, aztán Tátralomnicon pihente ki a rabságot és az elmúlt hónapok fáradalmait (magyar) feleségével.

Március 5-én érkezett Ungvárra.

A Kárpáti Magyar Hírlap tudósítása szerint: „Érkezéséről a város lakossága csak a délelőtti órákban értesült, mire megindult a népvándorlás állomási fogadtatásához. Ezer és ezer ember várta a ruszin vezért, felvonultak a testületek, az egyesületek, a cserkészek, a dalárdák, felvonult a feketeinges gárda, a Verhovina-énekkar…/…/ Orosz és magyar nemzetiszínű zászlók tarkították és díszítették az állomás környékét, gyönyörű rózsacsokrok, magyar- és oroszruhás lányok jelentek meg a börtönből szabadult ruszin vezér fogadtatására és üdvözlésére./…/ Bájos csöppség nemzetiszínű szalaggal átkötött gyönyörű szekfűcsokrot nyújtott át Bródy Andrásnak ezekkel a szavakkal: — Isten hozta közénk, szép Magyarországba…” „Éljen Bródy, éljen a magyarruszin testvériség!” „Éljen Horthy!” „Közös lengyel–magyar határt!” Ezeket a jelszavakat ismételgette a tömeg.

Bródy visszafogottan válaszolt az üdvözletekre: „Azt hiszem…, senki sem veszi rossz néven, ha bizonyos időre visszavonulok a politikai élettől. Pihenni akarok kissé, annál is inkább, mert az új viszonyok közepette itt Magyarország területén, mint cseh-szlovák állampolgár, vendégnek érzem magam. Ezzel a vendégjoggal semmi körülmények között visszaélni nem akarok. Politikai barátaimnak, híveimnek egyet mondhatok: ki-ki a maga helyén, bárhol helyezkedett is el, becsületesen, öntudattal, férfiasan teljesítse honpolgári kötelességét. Azonban ne feledje el azt, hogy ő mint egyén, egy személy, csak egy kicsiny része a nagy nemzeti testnek és minden emberi élet csak annyiban bír értékkel, amennyiben szolgálja az egész nemzeti test életét.”

Bródy teljes mértékben azonosult azzal (az anyaországgal rendelkező nemzetiségek vezetői számára többnyire elfogadhatatlan) felfogással, hogy minden nemzetiség az egységes magyar nemzettest része. Bródy ekkor mindenféle sajtónyilatkozattól tartózkodott.

Tíz nappal később Csehszlovákia már nem létezett. Március 14-én kikiáltották az önálló Szlovákiát, másnap a magyar hadsereg Hitler jóváhagyásával megszállta Kárpátalját.

Bródy nyomban jelentkezett, hogy a visszatért területen kormányt alakítana, és azt a budapesti kormány intenciói szerint vezetné. Leintették.

Kárpátalja képviselői egységes, különálló, de kormánypárti frakcióként vonultak be a magyar Országgyűlésbe. Bródy lett a vezetőjük.

A Magyarországhoz való visszatérés után a ruszin vezetők következetesen a magyarorosz megnevezést használták a ruszin helyett.

Bródy három hónappal Kárpátalja visszatérése után és nem egészen három hónappal a második világháború kitörése előtt, levélben fordult Horthy Miklós kormányzóhoz:

„A magyarorosz népnek és területének Magyarországhoz való visszacsatolásáért életem legszebb korát, 20 éves küzdelmemet áldoztam fel, hangtalanul, ismeretlenül, hajtatva azon szent megihletődés által, hogy népem élete, jövője, boldogulása csak a szentistváni Magyarország keretén belül biztosítható./…/ …a ruszin népre, amely az elmúlt 20 esztendő alatt nemzetté fejlődött, az elmúlt 3 hónapos magyar uralom kiábrándítólag hatott./…/

Az elmúlt három hónap alatt a cseh recept szerint:

1. A közigazgatásban, a bíróságnál, a tanügynél, a pénzügynél és általában majdnem mindenütt, minden fontosabb hivatali pozíciót belföldi, oroszul nem tudó magyarral töltöttek be, vagy olyan emberekkel, akiket a magyarorosz néppel s annak lelkével semmi sem kötötte, akik a múltban is magukat a magyarorosz nemzet testétől elkülönítették.

2. Minden gazdasági forrást és intézményt belföldi magyar szakemberekkel szállottak meg és sajátítottak ki.

3. Ungváron és Munkácson a magyarorosz nyelv részére annyi jogot sem biztosítottak, mint amennyit a csehek biztosítottak a múltban a magyarok részére. (Még az utcai feliratokat is bemeszelték.)

4. A magyarorosz falvakban, ahol csak lehetett, megpróbálták a magyar iskolák felállítását. (Nagyszőlősön pl. 24 magyarorosz elemi iskolai osztályból csak 9-et hagytak meg.)

5. Magyarorosz tisztviselőket, bírákat, tanárokat és tanítókat Ungváron, Munkácson és Beregszászon magyar bizottságok által igazoltatnak, tekintet nélkül a magyarorosz ügynek tett szolgálatra, tisztán csak a magyar szempont figyelembevételével.

6. A vidéken a csendőrök brutálisan viselkednek a néppel szemben. Erről ma már a falvakban rémregények járnak, és vannak emberek, akik a csendőri verés elől a faluból elmenekültek./…/

7. Ungváron, Munkácson, Beregszászon, de még Nagyszőlősön is a hivatalokban a szolgálatot teljesített magyarorosz altisztek egy részét minden további nélkül elbocsájtották. Az egész igazgatás magyar nyelven történik, még a magyarorosz falvak jegyzői hivatalaiban is éppúgy, mint a csehek alatt, cseh nyelven./…/

Az elmúlt két hónap alatt majdnem minden héten felhívtak Budapestre tárgyalni, ellenben az autonómiát illetően nem adtak nekem alkalmat, hogy valami hasznos pozitívumot letárgyalhassak. Az az érzésem, hogy szándékosan foglalkoztattak engem Budapesten csak azért, hogy azalatt megpróbálják a kárpátaljai magyarorosz területet – az én kikapcsolásommal – pacifikálni. Mert ilyen kísérletek történtek:

1. Az ügynökök egész raja járta be a falvakat a katonai parancsnokságra való hivatkozással, aláírást gyűjteni memorandumokra, amelyek burkolt tartalma: tiltakozás az autonómia ellen, amelyet a magyar Államfő és a magyar Kormányfő megígért. Ezeket a memorandumokat a Főméltóságú Kormányzó Úr és a miniszterelnök úr címére továbbították. (Hogy eljutott-e odáig, azt nem tudom.)

2. Ellenem egyrészt az ungvári főispán hivatalos lapjában, a Kárpáti Magyar Hírlapban, másrészt pedig a vidéken fizetett ügynökök által próbáltak hangulatot teremteni azzal, hogy én a magyarorosz nép akarata ellenére követelem az autonómia megvalósítását.

3. Ugyanakkor engem személy szerint is rendőri felügyelet alá helyeztek: telefonbeszélgetéseimet kihallgatják, postámat cenzúrázzák, minden lépésemet detektívekkel figyeltetik.

4. Mindez velem történik, aki Magyarországért életét, családját, miniszteri pozícióját, mindenét odadobta áldozatul, és odadobná ma is, ha tíz élete is lenne, mind a tízet egyszerre.

Mindez oly nyíltan és kihívóan történik, hogy Rahón éppen úgy tudnak és beszélnek róla, mint Szolyván vagy Huszton. Sokszor felvetődik bennem a kérdés, hogy Magyarországnak melyik ellensége csinál ilyen lélekromboló munkát?”

Bródy a következő években sokszor hivatkozott arra az önkormányzati javaslatra, amelyet még Teleki Pál dolgozott ki Kárpátalja számára, de az általa szorgalmazott autonómia soha nem valósult meg.

A magyarorosz vezető úgy igyekezett célt érni, hogy teljes mértékben alkalmazkodott a háborús években uralkodó beszédmódhoz. Például: „Bródy A. (kárpátaljai képviselőcsoport) megállapítja, hogy politikai életünk az 1939-es évekhez viszonyítva konszolidációt mutat. Az ellentétek elcsitultak. Szükség is van a megértésre. Meg kell teremteni a nemzeti összefogást és egységet. Új emberről, a hősi típusról beszélt. Kifogásolta, hogy a színdarabokban még mindig a szerelmi háromszög kulminál. A családi tisztaság és tisztesség védelmére nagyobb gondot kell fordítani. Az irodalomnak és a színháznak új, tiszta nemzetnevelési eszméket kellene sugározni. A pápa őszentsége is legutóbb körlevélben fordult az egyházhoz a hitvesi hűség érdekében. Több fizetést és jövedelmet kell adni a fiataloknak, hogy korán házasodhassanak. Rámutatott azután azokra az ellentmondásokra, amelyek a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban a közvélemény előtt fennállnak. Azért veti fel a nemzetiségi kérdést, mert szeretné megkönnyíteni a kormány helyzetét a megoldásnál. Bízza a Ház ezt a kérdést a kormányra.” (Nemzeti Újság, 1942. november 27.) „Rábízzuk!” – helyeseltek készségesen a magyar képviselők…

Azt is kérte – hangsúlyozva a magyaroroszok hűségét a magyar hazához –, hogy a Kárpátalján szétosztandó zsidó birtokokból elsősorban az ottani népnek juttassanak. (Újság, 1942. március 21.) Viszont ő vette védelmébe azt a háromszáz ruszin fiatalt, aki 1943-ban fegyvert gyűjtött és át akart szökni a szovjethez. Elérte, hogy egészen enyhe, átlagosan egy éves börtönbüntetést kapjanak.

Amikor a vörös hadsereg eljutott Kárpátaljáig, felajánlották Bródynak, hogy feleségével és két gyermekével repülőgépen Svájcba menekítik, de ő ezzel a lehetőséggel nem élt. Fia szerint azt remélte, hogy a szovjetekkel is szót ért majd, és ügyes politikával akkor is védhető lesz Kárpátalja autonómiája, ha szovjeturalom alá kerül. (Hitel, 1990. június 27.)

Egy Ungvár közelében lévő faluban lakott a családjával, amikor a vörös hadsereg elérte Ungvárt.

Bement Ungvárra. A város határában rálőttek. Sebesülten rabkórházba került. A Kárpátaljai Területi Népbíróság 1946-ban monstre pert rendezett nagy nyilvánosság előtt a város legnagyobb mozijában. Ebbe belekerült a kárpátaljai képviselők jelentős része. Bródy volt a főbűnös. 1946. május 25-én halálra ítélték népellenes tevékenység, hazaárulás, Magyarország javára folytatott kémkedés vádjával. Egyszerre volt fasiszta bérenc, amerikai kém és vatikáni ügynök.

Sohasem derült ki, hogy pontosan mikor és hol végezték ki. Júniustól decemberig szóródnak a bizonytalan dátumok. Magyarországon a Szabad Szó 1946. szeptember 27-én adott hírt a kivégzéséről

Az ítélettel együtt járt a teljes vagyonelkobzás.

A családját egy szál ruhában dobták ki ungvári villájukból, ahol most a Hungarológiai Központ működik. Hol itt, hol ott utaltak ki számukra egy-egy szobát. Fia, az 1941-ben született ifj. Bródy András nyilatkozata szerint: „Ebben az időben legalább tizenöt helyen laktunk Ungvár különböző részein. Már kilencéves házas voltam, amikor a feleségem révén végül lakáshoz jutottunk; addig nyolcéves lányommal együtt anyámnál laktunk az egyetlen szobában. Megjegyzem még: anyám kilenc évig nem kapott munkát, hivatalos munkahelyhez csak 1955-ben jutott. Ekkor a területi (vagyis kárpátaljai kórház rákosztályán kapott állást gazdasági nővérként, igen szerény fizetéssel.” (Hitel, 1990. június 27.)

1989-ben „indokolatlanul büntetett” személyeknek nyilvánították az 1946-os per áldozatait.

Bródy András gyermekeit egyedül nevelte magyar édesanyjuk. Ők már nem ruszinok. Ők csak magyarnak, a kárpátaljai magyar kisebbség tagjának vallják magukat.