Petőfi Népe – 1981-10-18 / 245. szám

A dávodi tanácselnök

Fölborítottuk szokásos munkarendjét. Általában kilenckor, fél tízkor ül íróasztalához. Addig megnézi, hogy mit csinál az építőbrigád, van-e valamilyen kérésük. Az értekezletes napok kivételével velük kezdi a munkát. A kezdeményezésére korszerűsített tanácsházán először a postát, a Petőfi Népét és a Népszabadságot futja át, majd a vb-titkárral megbeszéli a legfontosabb teendőket.

Ma csak odakukkanthatott a Zrínyi utcai járdaépítéshez. Tudta, megyünk. Majdnem lebeszélte magát a munka szemrevételezésétől. Örül, hogy végül is odakanyarodott, mert az összecsatlakoztatott gyalogjárdák szintezésébe hiba csúszott. Szerencsére könnyen kiigazítható még a tévedés. Ritka bosszúság náluk az efféle, mert kitűnő, lelkiismeretes dolgozókból áll a tizenkilenc esztendeje szervezett brigád. Sokan csóválták fejüket, amikor Gál József tanácselnök előállt tervével. Két kezünkön megszámlálhatjuk, hány hasonló tanácsi munkacsapat működött akkoriban falun. A brigád magatartásában hosszú közigazgatási pályafutásán szerzett tapasztalatai segítették. Negyven éve került kisegítőként a bátmonostori községházára.

Traktor és óvoda

— Pontosan 1941. január elsején. Ott nőttem föl, apám napszámos volt. Rövid ideig tartott a „dicsőség”, mert berántottak munkaszolgálatra. Máig sem tudom, hogy miért lapáttal, ásóval meneteltettek Kiskundorozsmára. Csak egy sapkát kaptunk, de megkövetelték a katonás fegyelmet. El kellett szenvednünk jutasi őrmesterek önkényeskedéseit. Egyszer ki is kötöttek.

A háború után Vaskútra kerültem, kisegítőnek. Jól ismertem Reile Gézát — együtt laktunk, együtt dolgoztunk korábban — és amikor kinevezték vaskúti főjegyzőnek, engem is áthívott. Volt részünk jóban, rosszban. Magam is szerveztem az első traktorok fogadását. Együtt örültünk az első fürdőmedencés óvodának.

Nem szerettem munkák is akadtak.

Az első hercegszántói termelőszövetkezet

Jól éreztem magam Vaskúton. A tanácsrendszerben mint vb-titkár működtem. Akaratom ellenére kerültem 1952 júniusában Hercegszántóra. Ezen a nyáron hívtak be tartalékos tiszti-iskolába. Eltávozáson voltam otthon, amikor megkeresett az akkori járási elnök és a községi párttitkár „Határoztunk”, közölték, „lemész Hercegszántóra elnöknek”. Megráztam magam: nem megyek. Részben az akkori politika, részben az ottani veszekedések miatt rettenetesen féltem a községtől. Tudtam: leváltották az egész párt-, tanácsi és szövetkezeti vezetőséget. Külső embereket vittek Hercegszántóra.

— Kedves Gál elvtárs, sikerült megkedveltetnie magát?

— Sokáig azt hittem: ott öregszem meg. Az aszályos 1952-es esztendőben — amikor ezer forint volt egy mázsa kukorica —, a párttitkárral közösen szerveztünk egy termelőszövetkezetet. Megértették: összefogva könnyebb lesz. Lelkesen dolgoztak, mert senkit sem kényszerítettünk. Kitüntettek. Azóta még hétszer. Vagy nyolcszor? Az ember nem is tudja fejben tartani valamennyit.

A Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozata sem védett meg attól, hogy átvétele után nem sokkal az utcára kerüljek. Egy népszerűtlen, összeférhetetlen asszony hozta fejemre és másokéra a bajt. Elhatározta: tanácsi dolgozó lesz. Pechemre megüresedett egy állás. Jelentkezett. Amikor munkatársaim tudomást szereztek tervéről, közölték: vagy a nagyhatalmú asszony vagy ők. Megmondtam neki: amíg én leszek az elnök nem jut nálunk íróasztalhoz.

Azonnali hatállyal

Jó összeköttetései voltak, kapva-kaptak az általa kiagyalt feljelentésen. Két dzsippen alig fért el a kiszálló bizottság. Százötvenegynéhány embert hallgattak ki. Tőlem semmit se kérdeztek, csak fölfüggesztettek állásomból. Egy éjjel elvitték az elnökhelyettest. Két hét múlva került haza a pirospozsgás ember falfehéren. Rettegett az egész község.

— Mit vétett?

— Sokáig magam sem tudtam mire gyanakszanak. Végül kijött egy megyei ügyész. Tisztáztam magam fölhozott vádjai alól.

— Mire hivatkozott a följelentő?

— Nyerészkedéssel, sikkasztással és a népvagyon 1 millió 200 ezer forintos megkárosításával vádoltak. Az volt a bűnöm, hogy egy lófogatot szereztem, szereztünk a községnek és mintegy 600 katasztrális holdon gaz helyett — közreműködésünkkel — búza, burgonya termett. A párt 1955-ben már kezdeményezésre, önállóságra biztatta a vezetőket, a tanácsok ragaszkodtak a bürokratikus előírásokhoz. Röviden: az országhatárnál kitermelt erdőt hordta boldog-boldogtalan. Ebből adtunk két ló és két kocsi, valamint lószerszámok vásárlásához elegendőt. A tanácsi gazdaság nem nélkülözhetett valamilyen szállítási alkalmatosságot. Az illetékes felsőbbség bólogatott terveinkre. Mindent pontosan bizonylatoltunk.

A nyomsáv mellett húzódó parlagot szintén a járás, sőt a megyei begyűjtési hivatal tudtával adtuk bérbe. Ne szomorkodjon üresen. Alaptalanul vádoltak, bebizonyosodott.

— Nagyobb baj nélkül zárult tehát a vizsgálat?

— A pártfegyelmi büntetés közlése után arra kértek, hogy továbbra is odaadóan végezzem munkámat.

Másnap azonnali hatállyal elbocsátottak.

Községfejlesztés

A pártbizottságon megismert állami gazdasági igazgató könyörült meg a családomon, felvett. Hazaköltöztünk szüleimhez Bátmonostorra. Hatan laktunk egy szobában. Legnagyobb gyerekem akkor járt másodikba, ötszáz sertés takarmányát kevertem be naponta. Élőhalottként estem az ágyba nyolckor. Reggel is úgy keltem föl. 750 forintot kerestem. Ebből vonták le a havi 180 forint békekölcsönt. Szívesen mentem volna bányába, de az „azonnali elbocsátás” bejegyzés miatt szóba sem álltak volna velem.

— Mikor került vissza a tanácsapparátusba?

— 1956-ban, Csávolyra. Begyűjtési előadó lettem, de megszűnt az állás. Akkor hívtak Dávodra. Megyek, mondtam, ha törlik a szerintem igazságtalan bejegyzést a munkakönyvemből, megkapom a falusi elnöknek járásunkban adható legmagasabb fizetést és megtérítik költözködési kiadásainkat. Majd elfeledtem a legfontosabbat: ha szívesen látnak a helyiek.

— Szívesen látták? Van-e haragosa?

— Biztosan akad, mivel olykor nemet is kell mondani a tanácselnöknek. Kevesen lehetnek, ha vannak: mindig gondoltam arra, hogy honnan jöttem.

— Indulatból vagy kényszerből volt-e igazságtalan valakihez?

— A begyűjtés! Ronda feladat volt. A szó szoros értelmében ki kellett söpörtetnünk a padlást.

— Csaknem négy évtizedes közigazgatási pályafutása során minek örül leginkább?

— Az újnak, a falun is könnyebb életnek. Szenvedélyem az építés, a községfejlesztés.

Elfáradtam…

— Sorolja fel legyen szíves: mi készült itt megválasztása óta?

— A tanácsházától a kocsmáig vezetett egy rövid szilárd burkolatú út. Ma három kilométer betonutat gondozunk. Harminc kilométer járdát építettünk. Meg iskolát, meg tornatermet, meg művelődési otthont, meg a vízhálózatot két központtal, meg gyógyfürdőt, de ez utóbbi már egy külön történet. Látta volna ezt a tanácsházát húsz éve, nem hinné el. hogy abból korszerűsítettük. Soroljam tovább?

— Ne haragudjon, hány éves?

— Ötvennyolc.

— Akkor biztosan marad a következő tanácsválasztásig.

— Kidolgoztam a két évet. Elfáradtam. Most is mennék, ha lehetne. Volt olyan év, ami kétszer számíthatna, mint annak idején a frontszolgálat.

— Mit csinálnak a gyerekei, a felesége?

— Az asszony könyvtáros itt a községben. Az egyik fiam tanár Hercegszántón. Egyedül ő szerzett felsőfokú diplomát, a többiek érettségiztek. A másik fiú közművelődési előadó. Nagyobbik lányom egy bajai mérnökhöz ment feleségül. Ide jár ki a gyógyszertárba mint asszisztens. A kisebbiket egy központifűtés szerelő vette el. Bácsbokodon élnek. A kislány fizikai munkás a takarmánykeverő-üzemben.

— Hol tölti nyugdíjas éveit?

— Hol? Ilyet kérdezni. Természetesen Dávodon. Azt hiszem, szeretnek. Ilyen remek horgászhelyek sincsenek a környéken, mint a csatornaparton.

Heltai Nándor