Petőfi Népe – 1968-11-15 / 268. szám

Sokác baba

Élnek még a régi szokások, hagyományok a her­cegszántói sokácok között. Főként az idősebbek, no meg a kultúrcsoport tagjai ápolgatják. A fiatalokból álló csoport két leglelkesebb patrónusa, Gálity György és felesége.

Most nálunk beszélge­tünk. Gyuri bácsi régen nyugdíjas már, őszhajú, kissé szegletes arcú, köz­vetlen, kedves ember, igazi szláv típus. Felesége, Er­zsi néni magyar. Kerek­arcú, vidám tekintetű, fia­talos külsejű.

Az ő ifjúságuk idején ritkán házasodott össze szerb legény és magyar lány. Ma már ez olyan gyakori a községben, hogy szinte számon se tartják.

Körülnézek a kis kony­hában. A falon oklevelek. Az egyiken olvasom:  A délszláv népi zene ápolá­sában és terjesztésében ki­fejtett sikeres munkájáért Gálity Györgynek, 1964. május 1-én. A másik ok­levelet a határőrségtől kapta.

Mutatja a nemrég érke­zett levelet, amelyben Ognyenovics Milán, a Ma­gyarországi Délszlávok Szövetségének főtitkára el­ismerését fejezi ki eddigi munkájáért és kéri, hogy továbbiakban is patronálja a fiatalokat.

— Természetesen válla­lom — mondja Gyuri bá­csi —, hiszen nem is tud­nék én már enélkül élni. Köztük én is megfiatalo­dom.

Mint a kultúrcsoport ze­nei vezetője, harmonikáján elővarázsolja a régi szép szláv dallamokat, ame­lyekre már csak az időseb­bek emlékeznek. Ezekre énekelnek, táncolnak a sokác fiúk és lányok.

A csoport nemcsak itt­hon, hanem a környező községekben is fellép, sőt vendégszerepeltek már többször Jugoszláviában is.

Erzsi néni is mindig el­kíséri őket, hiszen ő az öltöztetőjük. Ismeri az ősi népviseletet, legalább úgy, mint a legöregebb délszlá­vok.

— Bizony, egyre nehe­zebb beszerezni a kelléke­ket — panaszkodik. — Nemcsak a nagyoknak, ha­nem a kicsiknek is.

A kicsik alatt Erzsi né­ni a sokác babákat érti, amelyeket ő szokott otthon üres óráiban készítgetni.