Petőfi Népe– 1960-03-11 / 60. szám
Saját erőből építkezik, baromfit tenyészt a Hercegszántói Felszabadulás Tsz
A termelőszövetkezet fiatal elnöke tele van bizakodással, amikor a tervekről beszél. A Hercegszántói Felszabadulás egyébként is arról ismeretes a községben, hogy az állattenyésztést kívánja számottevően növelni. Éppen erről ad tájékoztatást a jelentősen megnagyobbodott közösség vezetője.
Kétszáz darab hízóra szerződtünk — kezdi. — Száz sertést a tagok adtak be. Úgy határoztunk, hogy egy süldő mellé százötven kiló kukoricát is bead mindenki. Huszonnégy növendékmarhát szándékozunk hizlalni. Az idén először nagy mennyiségű baromfit tenyésztünk. Azt tervezzük, hogy négyezer darabot adunk át a népgazdaságnak és négyszáz darabból álló törzsállományt létesítünk.
A tagok előre számoltak azzal, hogy jelentősen megnövelik az állatállományt. Kilencszáz mázsa vegyes takarmánykészletük van.
A jószág elhelyezése gondot okoz, de házilagos építkezéssel ezt is megoldják. Hatvan férőhelyes istállót létesítettek, sertésfiaztatót, hizlaldát építenek, azonkívül átalakítással sertés- és baromfiólat. Egy ötvenférőhelyes magtárpadlásos tehénistálló nemrég készült el. A nagybaracskai ktsz építette, mintegy hatszázezer forintba került. Már benne vannak a jószágok.
— A házilagos építkezés sokkal olcsóbb és megteszi az egyszerűbb kivitelezésű istálló is. Ily módon több százezer forintot takarítunk meg — hangoztatja a szövetkezet elnöke.
Mindez bizonyítja, hogy a háromszorosára növekedett Felszabadulás Termelőszövetkezet tagsága okosan, előrelátóan gondolkodik.
K. S.