„Orbán Viktor nem számít sokat”

Felbomlott a háború utáni hatalmi egyensúly és az osztály­kompromisszum, káosz és tragédia jött helyette. A közjót az egyénektől, a kis közösségektől, és nem az államtól kell várni – mondja Tamás Gáspár Miklós.

– Öt tanács a hazának címmel megjelent terjedelmes, filozófiai tanulmánynak is beillő írása a válságba került országnak, és talán egész Európának szól. Mennyire rossz a helyzet?

Globális katasztrófa közepén vagyunk. Nyolcmilliárd ember él a Földön, amely azonban nem tud ennyit eltartani. Itt van a klímakatasztrófa, a járványok, a migránsok iránti gyűlölet, az orosz–ukrán háború, ahol két gyilkos nacionalizmus néz szembe egymással. S ha mindez nem volna elég, Magyarországon kitört a téboly. A kormány azt mondja, hogy nem szavazza meg az Oroszország-ellenes szankciókat, miközben éppen megszavazza, és ezt a lakosság fele is elhiszi, pedig hivatalosan is megerősítik, hogy megszavazzák a szankciókat. A katasztrófa gazdasági, morális, politikai, katonai szempontból itt van, és senki nem viselkedik racionálisan.

– Az a Nyugat-Európa sem, mely gyors ütemben át akar térni a megújuló energiára, támogatja Ukrajnát, egyre többen környezettudatosan élnek, egyre többet tesznek a fenntarthatóságért?

Én ebből semmit nem érzékelek. Azt látom, hogy valamennyien félünk a klímakatasztrófától, de nem történik semmi, mert nincsenek már a szó hagyományos értelmében vett nemzetállamok, közigazgatás és gondolkodás arról, hogy ezeket a katasztrófákat elkerüljük. 1945 és 1989 között Nyugat-Európában osztálykompromisszum volt a nagytőke és a munkásszervezetek, illetve a kommunista és szociáldemokrata pártok között, amely megakadályozta, hogy a megkülönböztetés, a nagyfokú biopolitikai egyenlőtlenségek – magyarán: a fasizmus – ilyen durván megjelenjenek a társadalomban. A fasizmust külső erők – mindenekelőtt az Egyesült Államok és a Szovjetunió – segítségével elnyomták. Ezek az aktorok mára megszűntek, nincs nemzetállam, káosz, tragédia és fasizmus jött helyette. Mit ígért a polgári társadalom és a szocializmus az első világháború végén? Személyes függetlenséget, autonómiát, szabadságot, alkotmányos jogállamot, világbékét. Ezt a fasizmus mindenütt leverte, ehelyett Európa a holokausztot kapta meg (az első faji törvényeket épp Magyarországon és Romániában vezették be), a forradalmi Oroszország pedig a sztálinizmust és a Gulagot.

– Most nagyobb lenne a kirekesztés, mint a hatvanas években, amikor például itthon 1961-ig büntették a homoszexualitást, a nők helyzete is sokkal rosszabb volt, az USA-ban pedig korlátozták a feketék jogait? Ezekhez képest én aranykort látok ma.

Szerintem viszont sokkal rosszabb a helyzet, mint akkor. Európában nemcsak az osztálykompromisszum tartott rendet és hozott létre merev, néha erőszakos, de élhető struktúrát, hanem a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia hatalmi egyensúlya is. Miután megmentették Európát a fasizmustól, amire önmaga képtelen volt. Ez a politikai rendszer is megbomlott 1989-ben, megszűntek az általa nyújtott garanciák, és átadta a helyet az aktív fasizmusnak, ami végrehajtja a biopolitikai megkülönböztetéseket.

– Hol lát ön fasizmust? Nem üldöznek semmilyen társadalmi, vallási, szexuális, etnikai csoportot Európában. Ha itt-ott, mint például Magyarországon, a politika fel is használja bűnös módon a kétségtelenül létező kirekesztő érzelmeket.

Hol látok fasizmust? Mindenhol. A fasizmus, különösen a posztfasizmus ugyanis nem diktatúra. Sőt: nem is az állam, hanem az erőszakkal, a kirekesztéssel rokonszenvező lakosság követi el. A posztfasizmus ezt a rettenetes, irracionális lendületet viszi be a közéletbe, aminek a hátrányos megkülönböztetés a legfontosabb alapeleme – lásd migráció, lásd genderkérdés. Nézze meg, mi történik az ostoba focimeccsek után! Amikor Marokkó megnyert valamilyen fontos meccset, Belgiumban és Franciaországban – miután a bevándorló lakosság egy része nem azonosul azzal az országgal, amiben él, hanem a saját etnikai csoportjával – zavargások törtek ki. Sok olyan bevándorló csoport van, amelyik nem érdeklődik az őt befogadó ország iránt, és fordítva. Helyette marad a félelem, a bizalmatlanság, a gyűlölet.

– Akkor mi lenne a megoldás? Igaza van Orbán Viktornak, hogy ne engedjük be a menekülteket, mert képtelenek integrálódni?

Nem tudnak integrálódni, ez igaz, de az sem megoldás, hogy nem engedjük be őket. Nincs rá megoldásom. Nekem se, de senki másnak se. Az biztos, hogy Európában teljes az irracionalitás, a téboly. Ez megmutatkozik a művészetben, a legjobb íróink tollából, filmeseink kameráiból is ez az őrjöngés, undor, szexuális durvaság árad. Miközben vészesen csökken az emberek tudása, a műveltsége.

– Értjük: borúsan látja a jelent. És a jövőt?

Az egyének szintjén látok pozitív fejleményeket. Sokakban van indíttatás, hogy szebb, morálisabb, méltóbb életet éljenek. Az Öt tanácsban is erre biztatom az olvasókat. Az önművelésre, új reformkorra. Mert véleményem szerint a közjó immár nem várható az állami autoritástól, mert a nemzetállami szint megszűnt, csak az egyéntől, a kis közösségektől. A különböző jogvédő, szociális, emberi jogi, nővédő, kisebbségvédő, környezetvédő vagy helyi kulturális és egyéb szervezetekre érdemes figyelni. Azt remélem, az emberek nem fogják hagyni passzívan, hogy becsapják, megfélemlítsék őket, és borzalmas gondolatokat ültessenek el a fejükben. Biztató jelnek látom a mostani tanár-diák-szülő tüntetéseket, amely azt bizonyítja, hogy vannak morális energiák a társadalomban, szépen tudnak viselkedni, nagylelkűen, még közeledni is tudnak egymáshoz, például az egyházi iskolák a világiakhoz.

– Nem pusztán egy ellenzéki megmozdulásról van szó: néhány százezer ember, akik egy-egy jó ügy mellé állva remélik megdönteni az Orbán-rendszert? Volt már több ilyen az elmúlt 12 évben…

Szerintem nem csak ellenzékiek és nem csak széplelkek akciójáról van szó; a maradék 8-9 millió ember is szeretne szebb, emberhez méltóbb életet élni, és tesz is lépéseket ez irányban. Orbán Viktor nem számít sokat ebben a pillanatban. Amit csinál, az infantilis hazudozás, gyengeség, hatalom nélküli trükközés.

– Azt mondja, hogy Orbán Viktornak nincs hatalma? 12 éve arról beszél mindenki, hogy túl sok is van neki.

Ez a múlt. Pár héttel ezelőtt nem mondhatta volna azt Matolcsy, amit mondott, vagy Ókovács nem bírálhatta volna az egyik fideszes megmondóembert. Vannak különböző érdekcsoportok, de nincs racionálisan megszervezett központi hatalom és egységes akarat, amely vinné valamerre a társadalmat.

– Ezek nem csupán személyes sérelmek, helyezkedések? Volt ilyen már Simicska idején is, a többiek pedig éppen olyan fegyelmezettek, mint eddig.

Én összevisszaságot látok, káoszt, és nemcsak Magyarországon, hanem máshol is Kelet-­Európában.

– Akkor közel az összeomlás? Leváltható a rendszer?

Miért kellene leváltani?

– Komolyan kérdezi? Hogy ismét parlamentáris demokrácia legyünk.

Minek? Ez a hatalmi szint nem létezik. Különösen Kelet-Európában. Csak az van, amit az emberek a Fertő tó mellett, a Balatonnál, Tatán tesznek, vagy épp Veszprémben. Milyen fantasztikus, hogy arról vitatkoznak, hogyan kell kinézni a templomuknak. Ezek fontos, figyelemre méltó kezdeményezések. Lesznek még ilyenek. Mint ahogy a reformkorban voltak olyan emberek, például Széchenyi és barátai, akik jó ügyekre áldoztak akár a saját vagyonukból. Nem haltunk meg, van kultúránk, ami nagyon barbárosodik, nagyon sötét, de még létezik.

– Nem puszta idealizmus mindez?

De az. Miért baj? Jobb, mint a nihilizmus. Nem biztos, hogy így lesz, de nincs kizárva. Nem kell, nem szabad viszonozni a gyűlölködést, megértőnek kell lenni a konzervatív érzületek, indíttatások iránt, érdeklődéssel fordulni egymás felé, megérteni Európa tragédiáját, esztétikai, tudományos, filozófiai tekintélyeket létrehozni, hogy mindenkinek legyen alapja, gondolata, reménye a kritikára.