Végjáték

A 2010-es választást 2006-ban vesztették el a kormánypártok. Azzal, hogy győztek. Győzelem ennél pirrhuszibb nem lehet. A győztes ellen minden összeesküdött. Beleértve önmagát.

A választások után egy hónappal az MSZP-frakció balatonőszödi zárt frakcióülésén heves ellenállás mutatkozott a megkésett, szükséges és fájdalmas megszorító intézkedésekkel szemben. Az ellenállás leküzdése végett Gyurcsány Ferenc szenvedélyes záróbeszédet tartott, melynek az volt a lényege, hogy hazudtak az államháztartás állapotáról, és azért fajultak idáig a dolgok, mert az elmúlt másfél-két évben semmit nem tettek meg abból, amit kellett volna: jól „elkúrták”.

Az „elkúrás” a győzelem érdekében történt. Ha helytelen volt, akkor győzni volt helytelen ezen az áron. Őszödön sok mindennel szembenéztek, csak azzal az elmulasztott lehetőséggel nem, hogy vállalják valamivel jobb helyzetben a valamivel kevésbé fájó megszorításokat a bukás kockázatával együtt. Ebben az esetben hiteles ellenzékként küzdhettek volna meg a többség bizalmának visszaszerzéséért. Azt nem tudhatták, hogy akkor a 2008-as pénzügyi világválság is a Fidesz-kormányt sújtotta volna porba.

Amikor Gyurcsányék „hazudtak éjjel és nappal”, Orbánék is éppen ezt tették. Orbán Viktor külföldi diplomatáknak vallotta ezt be, mondván, hagyják figyelmen kívül, amit mond, abból ítéljék meg őt, amit tesz majd. Még 2008 tavaszán is azt állította zárt körben a Színházművészeti Egyetemen, hogy a győzelme utáni válságmenedzselés éveiben „egyes csoportoknak rossz lesz, sokaknak sok minden fog fájni”.

A választások után hozta nyilvánosságra a Fidesz-közeli CEMI közgazdász csoport a maga csomagját, amelyben szerepelt negyvenezer tanár és ötvenezer köztisztviselő leépítése, sok iskola bezárása, az államilag támogatott egyetemi férőhelyek felére csökkentése, a közigazgatásban dolgozók bérének befagyasztása, a 13. havi nyugdíj elvétele, a nyugdíjkorhatár emelése, a kórházi ágyak számának csökkentése, a vizitdíj bevezetése, az áfa emelése, az ingatlanadó bevezetése, a kedvezményes adózási formák, az eva és az ekho megszüntetése. „A Fidesz alternatív csomagjának főbb pontjai megegyeznek a CEMI (…) idén tavasszal készített kiigazítási javaslatával” – írta a Magyar Nemzet.

A 2006 júniusában elfogadott Gyurcsány-csomag súlyos volt, de nem annyira, mint a CEMI-é. Felemelték az áfát annyival, amennyivel az év elején csökkentették, bevezették a kamatadót és néhány kisebb jelentőségű adót, csökkentették a minisztériumi dolgozók számát, elbocsátottak állami alkalmazottakat, a gázártámogatást elvették a jobb módúaktól, párszáz forintos vizitdíjat és kórházi napidíjat vezettek be, megszüntettek kórházakat, kórházi osztályokat. Az államháztartási hiány csökkent, az infláció növekedett, a gazdasági növekedés 2007 végére gyakorlatilag leállt. A reálkereset is csökkent egy év alatt 5-6 százalékkal. Viszont a költségvetési hiány is jelentősen mérséklődött. A miniszterelnök népszerűségi indexe zuhant.

Már 2006 őszén az önkormányzati választásokat is hatalmas fölénnyel nyerte az ellenzék. Az őszödi beszéd szeptember 17-én került nyilvánosságra. A fővárosban ostromállapot alakult ki. A tüntetők betörtek a Magyar Televízió épületébe, autókat gyújtottak fel, törtek-zúztak. A rendőrség tehetetlennek bizonyult, és ezt később brutalitással kompenzálta. Tömegoszlatásra gumilövedékeket is használt, amellyel néhány esetben súlyos sérüléseket okozott.

Október 23-án a Fidesz ünnepségét az erre vonatkozó figyelmeztetés ellenére a közbiztonsági szempontból legrosszabb helyen tartották. A közelben illegális tüntetésen résztvevő, randalírozó csoportok mintegy rávezették a megfékezésükre kirendelt rendőri erőket az ünnepséget nem a javasolt útvonalon elhagyó emberekre. Többeket bevonszoltak a rendőri kordon mögé, és véresre vertek. A képviselői igazolványát felmutató fideszes képviselőt, Révész Máriuszt súlyosan bántalmazták. Egy 56-os megemlékezésen Révész Mártíriuszként gúnyolta képviselőtársát Kuncze Gábor, annak az SZDSZ-nek az elnöke, amely szebb napjaiban a törvénytelen rendőri erőszak elleni küzdelem élharcosa volt.

A Kossuth téren letáboroztak és hosszú időn át folyamatosan tüntettek többségükben szélsőséges csoportok. Antiszemita feliratok jelentek meg, és gyilkos indulatok nyilvánultak meg, amelyeket az ellenzéki sajtó és az ott rendszeresen szónokló Fidesz-vezetők legitimáltak.

A Kossuth tér kiürítése után a teret kellő jogalap nélkül kerítéssel lezárták, amit emberjogi szervezetek is elítéltek. A Fidesz országgyűlési frakciója a kerítést tudatos törvénysértéssel lebontotta. A bíróság ítéletében egyrészt kimondta, hogy a törvényhozás feladatával megbízott képviselők részéről különösen súlyos tett a törvények ily módon való semmibe vétele, másrészt a cselekmény súlyát olyan csekélynek ítélte, hogy szankciót nem látott indokoltnak.

Az ellenzék összemosta a rendőrség törvényes, rendteremtő tevékenységét a törvénytelen erőszakkal, és tudatos kormányzati akciónak minősítette azt, amit a rendőrség művelt ezekben a hetekben. A kormánytáborban is összemosták a rendőrség törvényes és törvénytelen tevékenységét, csak ellenkező előjellel. A történtek kivizsgálását, a bűnösök elítélését nem szorgalmazták.

2006. október 23-án Orbán bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez hét kérdésben. Valamennyi olyan volt, amelyről a törvény értelmében nem lehet népszavazást tartani. Az Alkotmánybíróság azonban mégis jóváhagyott három kérdést. A vizitdíj, a kórházi napidíj és a felsőoktatási tandíj eltörlésére lehetett szavazni, noha mindez magától értetődően érinti a költségvetést, ami a népszavazást kizárja. A népszavazáson a választópolgárok fele vett részt, és azok több mint négyötöde támogatta az említett díjak eltörlését.

Gyurcsány éles irányváltással reagált. Lefújta mindenekelőtt az egészségügy reformját. Ez a reform lett volna az egyetlen markáns szabad demokrata elem a kormány tevékenységében. A kormányfő kirúgta a szabad demokrata egészségügyi minisztert, s ezzel lényegében felmondta a koalíciót. Az SZDSZ kivonult a kormányból, ám külső támogatással lehetővé tette további működését.

2008 őszén érte el Magyarországot a világgazdasági válság. A tőzsdeindex a mélybe zuhant, a forint alaposan meggyöngült. Leállították a béremeléseket és a 13. havi juttatásokat a közszférában, a 13. havi nyugdíjat 80 ezer forintban maximálták, a tervezett adócsökkentéseket elhalasztották, 600 milliárd forintos bankmentő csomagot hoztak létre, és kapott az ország az IMF-től, az EU-tól és a Világbanktól 25 milliárd dollár készenléti hitelt, kedvező feltételekkel.

Gyurcsány körül elfogyott a levegő, 2009. március 21-én bejelentette a lemondását. Sokadik jelöltként Bajnai Gordon vállalta a kormányzást. Ő is csak úgy, hogy nem kell pártpolitikusként viselkednie, nem kell választási érdekekre tekintettel lennie. Senki nem volt ilyen helyzetben se előtte, se utána, és senki nem is tette meg a szükséges lépéseket olyan konzekvensen, mint ő. Bemutatkozó beszédében leszögezte: „Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés.”

A Bajnai-csomag két évre befagyasztotta a közszféra bértömegét, csökkentette az önkormányzatok támogatását, előre hozta a nyugdíjkorhatár emelését, a 13. havi nyugdíjat megszüntette és a helyébe nyugdíjprémiumot vezetett be, amelyet a GDP-hez kötve, annak jelentősebb növekedése esetén lehet kifizetni. Csökkentették a táppénzt, lerövidítették a gyes és a gyed együttes időtartamát, lefaragták a tömegközlekedés és a közmédia támogatását, fokozatosan megszüntették a gázár- és távhő-kompenzációt, levettek az uniós agrártámogatás hazai kiegészítéséből. Csökkentették az adókat, viszont ingatlanadó bevezetését vették tervbe az értékesebb ingatlanokra. Csökkentették a miniszterek és államtitkárok fizetését, az állami vezetők külföldi napidíját, maximálták az állami cégek vezetőinek fizetését, valamint az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok illetményét.

Orbán, miközben a hazai füleknek nem győzte kárhoztatni a megszorító intézkedéseket, az Angela Merkellel tartott sajtótájékoztatón méltatta az államháztartási hiány drasztikus lefaragását. Ezt tette Matolcsy György is 2010 szeptemberében. Elismerte, hogy a Bajnai-kormány jelentős lépéseket tett a gazdaság és az államháztartás stabilizálása érdekében, és az IMF-hitelt is szükségesnek ítélte, melynek felvételét a Fidesz ellenzékben hevesen támadta.

2009 júniusában az EP-választásokon a Fidesz a szavazatok 56 százalékával a Magyarországnak járó 22 mandátumból 14-et szerzett meg, az MSZP négyet, és alig két és fél százalékkal előzte meg a Jobbikot. Az MDF éppen elérte az 5 százalékos küszöböt.

Az SZDSZ-t kínos elnökválasztási bonyodalmak során először Kóka János, majd Fodor Gábor vezette. A párt eredeti szellemiségétől távol álló Kóka az új burzsoáziát képviselte és a gazdaság állapotának hamis beállításával („pannon puma”) Gyurcsány oldalán súlyos részt vállalt a választópolgárok félrevezetésében. Fodor pedig alkalmatlannak bizonyult párt vezetésére. Az EP-választás után Fodor lemondott, helyét a súlytalan Retkes Attila foglalta el. A párt eljelentéktelenedett.

Az MDF régi karakterétől messzire sodródva a liberális gazdaságpolitika, költségvetési fegyelem támogatásával különböztette meg magát. A két egykori nagy és egymással szemben álló párt, az MDF és az SZDSZ egymásba kapaszkodva próbálta túlélni a választást – Bokros Lajos vezetésével.

Volt kereslet alternatívákra az ország kormányzásában, s két ellentétes irányultságú párt válaszolt erre. A náci szellemiségű kurucinfo.hu-val szoros kapcsolatban álló, cigányellenes, idegenellenes, antiszemita, antidemokrata, militarista, a megfélemlítő félkatonai erőnek szánt Magyar Gárdát létrehozó Jobbik és a harmadik utas zöld párt, a Legyen Más a Politika (LMP).

A választási kampányban az MSZP csak a Bajnai-kormány eredményeivel tudott érvelni. Miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila nem volt átütő személyiség. A Fidesz visszafogott kampánnyal őrizte biztos előnyét. A Nemzeti Ügyek Politikája című választási programja nyugatos, a jogállami normákat szigorúan követő országot ígért: „Olyan Magyarország jövőképét érdemes felrajzolni, amely az élet meghatározó területein már a nyugat-európai működés jeleit mutatja.” „Magyarországon a demokráciába, a jogállamba és az alkotmányosságba vetett bizalom forog kockán.” „A Fidesz 1988-ban éppen azért alakult, hogy (…) a magyarok is valódi demokráciában éljenek, s élvezhessék a nyugat-európai államokban látott szabadságot és jólétet.” „A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét.” A Fidesz lesz „képes újra megerősíteni a demokrácia alapintézményeit és a jogállamiság értékrendjét”. „Nemzeti ügynek tekintjük, hogy a kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival, számoljon el az Európai Unióból érkező támogatásokkal, számoljon el az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival.” Új alkotmányra, centralizációra, a végrehajtó hatalmat korlátozó intézmények és a közmédia kisajátítására a programban semmi nem utal.

Az április 11-én és 25-én megtartott választások első fordulójában a részvétel valamivel kisebb (64,2 százalék) volt, mint 2006-ban, a második fordulóban pedig sokkal kisebb (46,6 százalék).

Az MDF és a listáján induló szabad demokrata képviselők kiestek a parlamentből, az LMP viszont bekerült, az MSZP pedig csupán Budapestnek köszönhette, hogy nem szorult a Jobbik mögé. Az egyéni választókerületekben a Fidesz-KDNP jelöltjei három híján az összes mandátumot megszerezték. Csupán a két angyalföldi választókerületben győzött szocialista jelölt, Tóth József és Szanyi Tibor. A harmadik nem fideszes győztes a Jobbik által támogatott exfideszes független jelölt volt, az edelényi Molnár Oszkár, akit zsidó- és cigányellenes kijelentései miatt zártak ki a Fideszből.

Hónapokkal a választások előtt megkezdődött a vita, hogy kell-e félni a Fidesz kétharmadától. Ehhez Kovács Zoltán az Élet és Irodalom 2010. február 26-i számában szólt hozzá: „Számos olyan publikáció jelent meg a közelmúltban, amely üdvözli és komoly reményeket táplál az esetleges kétharmados Fidesz-kormányzást illetően. Babarczy Eszter azt írja (…) a hvg.hun, hogy ‘…kifejezetten előnyös lenne egy kétharmados Fidesz-győzelem. Először is, a magyar parlamenti rendszerben, az alkotmány előírásai alapján, a minősített vagy egyszerű kétharmados törvények közé olyan területek szabályozása tartozik, amelyekben az elmúlt ciklusok során a parlamenti pártok képtelenek voltak kompromisszumos megoldást találni. Ezért aztán a szóban forgó területeken nem is történt semmi.’ Kéri László úgy fogalmaz, a Fidesz történelmi lehetőség előtt áll, mert ‘a rendszerváltás óta kizárólag koalíciós kormányok tudtak működni. Már önmagában az is biztos siker, hogy húsz év után lesz egy párt, amelyik úgy nyeri meg a választást, hogy saját maga fog kormányt alakítani, és nem lesz kitéve semmi partneri kényszernek.'(…) Ami pedig az áhított kétharmados többséget illeti, az gyakorlatilag a parlamenti fékek kioldását jelenti, ami szintén lehet a győztes pártnak kellemes, de a praktikus hasznokhoz képest túl sok veszélyt hordoz. Nem a Fidesz jelenti a veszélyt, hanem az az intellektuális deficit, ami a magyar Országgyűlés egészét minősíti, lásd hibásan kitöltött vagyonnyilatkozatok, lefelejtett offshore-cégek, túlfuttatott költségelszámolások, rutinhazudozó képviselők, akikkel az ember nem szívesen menne háborúba. Mindezek kétharmados többségnél halálos veszedelemnek mutatkoznak. Hol van itt önkorlátozó fegyelem, politikai türelem, hol a szándék a most tobzódó revánsszellem észszerű keretek közé szorítására, hol egy hideg fej? Hol az az ember, aki fontos döntés előtt képes egyetlen métert hátrébb lépni, hogy jobban lásson? Hol van ez ma a magyar parlamentben, hogyan áll ezzel a korántsem teljes listával a majdan kormányzó erő, amelyik kisebbségben is folyton ricsajozva úgy gondolta, hogy ő van többségben.”