Miért vesztett Grosics?

Amint arról a sajtó is beszámolt, Grosics Gyula, az MDF képviselőjelöltje csak negyedik helyen végzett a főváros VII. kerületének szenátori posztjáért vívott küzdelemben, amelynek gigászi mivoltáról legyen elég annyi, hogy a lakosság alig egyötöde ment el választani. Mindegy. Az egykori aranycsapat világhírű kapusa elkeseredetten nyilatkozott az Esti Hírlapban a vereség okairól, a választók érdektelenségéről, passzivitásáról. Szó szerint azt mondta:

„Ez a passzivitás, ez a pesszimizmus nem véletlen. Szerintem a nyilvánosság nem arra készteti a lakosságot, hogy aktívabbá váljanak. hanem épp ellenkezőleg.”

Mármost ez igen érdekes magyarázat logikailag nézve.

Először is: tegyük fel, hogy a sajtó csakugyan valóságos hadjáratot indított választások előtt a kapus ellen, megírta például, hogy Grosics Rákosi Mátyás kedvence volt, s egyáltalán: az egész aranycsapat az átkos években működött, sikereivel pediglen akaratlanul is a rendszert erősítette. Ezért nem nyerhet ma Grosics. De hát akkor hogyan lehetett szakszervezeti, képviselő példának okáért Pécsi Ildikó, a nyolcvanas évek elején, az a Pécsi Ildikó, aki Szűcs Lajos felesége, mégpedig annak a Szűcs Lajosnak, aki a hatvanas években a Fradi balfedezete volt, annak a Fradinak, amely többször is bajnokságot nyert a pártállami állampárt uralkodása idején, pont akkor, amikor a lakosság langyos vízben kényszerült élni a mézesmadzag korlátai közé béklyózva.

De jó, legyen, itten hadjárat folyt a kapus ellen. Na de ha hadjárat folyt a nyilvánosság részéről, akkor annak aknamunkája nyomán nemhogy passzivitásra, de épp aktivitásra vannak késztetve az emberek, arra, hogy legyenek aktívak a kapus ellen, azaz, bárkit válasszanak, csak őt ne.

De a lakosság nem ment el szavazni.

A másik ez a nyilvánosság. A nyilvánosság körébe a tudomány mai állása szerint nemcsak a sajtó, a rádió és a tévé tartozik. Hanem például az utcai plakátok, hirdetmények is, sőt maga Grosics Gyula is, midőn mondjuk nyilvános fórumon igyekszik megnyerni magának a lakosságot a kortesbeszédével, s a kérdésekre adott frappírozott válaszaival. A kapus elment, találkozott a kerület lakosaival és nyilvános szereplésével, gondolataival, parádés retorikájával, meggyőző erejével épp ő maga késztette arra a lakosságot, hogy maradjon otthon, illetve ha elmennek is szavazni, akkor még véletlenül se rá szavazzanak.

Lárifári az egész, logikai öngólok sorozata.

Én megmondom, mi az igazság, miért nem ment el a nép Grosicsra szavazni.

Azért, mert a nép nem felejt. Nem felejti, hogy a kiváló kapust kiválósága mellett számos, évekre kiható bűn is terheli. Hogy csak egyet mondjak: 1958. június 17-én Stockholmban a mindent eldöntő Wales–Magyarország világbajnoki mérkőzés második félidejének végén a jobb oldalon egy walesi támadás fejeződött be, amely után Sárosi hátat fordított a magyar kapunak, s helyezkedett. Grosics a labdát figyelmetlenül a neki háttal álló balhátvédnek dobta, akit ez meglepett (nem csoda), a labda a lába közé akadt, onnan a gyors jobbszélső. Medwin kaparta ki és rúgta a hálóba.

Kész, vége, vesztettünk, egy felelőtlen kapushiba miatt.

Ez a helyzet, ez az igazság. Az ilyet egyetlen kerület népe sem felejti el, mert nem is felejtheti. Utólag persze meg lehet magyarázni, hogy így, úgy, amúgy, hogy Sárosi is hibás a történtekért, ám ő legalább levonta a tanulságokat és azóta se indul választásokon.

M. G.