Gyanúügylet

Igen érdekes hírt olvastam a KISZ központi hetilapjában: megváltozott a Kongresszusi Mandátumvizsgáló Bizottság telefonszáma.

A hírben természetesen nem az az érdekes, hogy nyilvánosságra hozták egy ilyen állomás számváltozását — bár nagyon bosszantó tud lenni, ha az ember fel akarja hívni egy fülkéből a mandátumvizsgálókat, hogy nahát, mi van, nincs-e szükségük valamire, és akkor már egy hónapja a Ferrokémia jelentkezik állandóan —, hanem az, hogy az új telefonszám, hogy úgy mondjam, egy új politikai szolgáltatásformát testesít meg. Ugyanis — idézem a hírt — ezen a számon jelezhető (de csak munkaidő után!) a gyanú, hogy valamely KISZ-en belüli új szerveződés csupán blöff.

Ez a gyanúügyelet, úgy érzem, kissé kiterjesztve jól illeszthető a honi politikai kultúrába. Amellett mozgósító erejű is, amennyiben igazodik a szürke hétköznapok rohanó tempójához. Mert rohanó világban élünk. Fokozódik a tempó. Sajnos, nincs idő egymással törődni. Közömbösek vagyunk. Én, például, már jó ideje legalább húsz emberre gyanakszom a környezetemben. Normális, nyugodt időkben minden további nélkül fel is jelenteném őket, hogy blöffölnek, ám ebben a zavarban ez valahogy nem jön össze. Nem vagyok egyedül. Az egész ország kulizik reggeltől estig, akkor a gyerek, a bevásárlás, az idegeskedés; estére örül az ember, ha belezuhan az ágyba. Ismerek olyan embert, aki már legalább fél éve nem írt egy tisztességes feljelentést, pedig a fejében megvan, csak le kéne ülni az asztalhoz. De nincs idő. Hovatovább le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy mi még mindig a feljelentők országa vagyunk. Ilyen viszonyok között, ilyen összevisszaságban, hiába gyanús az embernek mindenki, aki csak él és mozog, egyszerűen nincs energiája — és legyünk őszinték: már kedve se igen —, hogy odarakjon, alávágjon, keresztbe tegyen, eláztasson, elmeszeljen, hogy vizes lepedőket huzigáljon; oly gyorsan pörögnek az események, hogy az esti órákra még a legmoszkovitább szektás fundamentalista is olyan, mint a rongy.

Ez a gyanúügyelet viszont jó: gyors, kényelmes.

Ez ki fog terjedni. Az embert jól felidegesítik (egyébként is az állandó gyanakvástól kivannak az idegei), hát csak megvárja a munkaidő végét és tárcsáz, hogy itt és itt, ezek és ezek. Blöffölnek. A KISZ-es azt állítja magáról, hogy KISZ-es, közbe fideszes. Vagy moszkovita. Vagy trockista. Vagy szélsőséges centrista. Radikális konzervatív. Teljesen mindegy, mert mindenkire minden ráfogható. A dolog sima és zökkenőmentes, és az apparátus is jól jár, nem kell végeláthatatlan vitákba bonyolódnia, jó pofát vágni mindenféle alternatív megjegyzésre, hogy ki volt itt hülye évtizedeken át; mint úri szabó, hozott anyagból dolgozik.

A szám egyébként éjfélig hívható, utána — gondolom — az ügyeletesek bőrkabátot öltenek, s kiszállnak a területre vizsgálódni kicsit, ugyan már, kinek is van itt mandátuma valójában.

Megyesi Gusztáv