Lábbelikészítők Lapja, 1925-08-01 / 15. szám

Miért vagyunk és meddig leszünk szegények?

Nagyon fogas kérdés ez, tisztelt szaktársaim, de amint az alábbi eset igazolja, a megfejtése mégis igen egyszerű.

A hercegszántói elöljáróság behívatta a cipészeket a községházához, hogy a rendőrség részére (három személyből áll) szükséges bakancsok szállítására ajánlatot kérjen tőlük, akiknek a lelkére kötötte, hogy olyan bakancsokat készítsenek, amelyeknek egy évi tartósságáért jót kell állaniok. Úgy volt, hogy az árajánlatot zárt borítékban kell benyújtani, azonban ez feleslegessé vált, mert az elöljáróság a „suszterokkal” külön-külön szóbeli tárgyalást folytatott, amelynek eredményeként nyolc nap múlva megtudtuk, hogy a „szállítást” Leopold István szaktársunk nyerte el páronként 240 ezer koronás áron. A „közmunka” rövidesen elkészült, a zseniális szállító azonban a számlát 240 ezer koronás ár helyett páronként 270 ezer koronára állította ki, amelynek indokolásául azt hozta fel, hogy a bakancsok neki többe vannak és csak megakarta mutatni, hogy ő is tud bakancsot készíteni. (Papucsos volt.)

A dologban az a legfelháborítóbb, hogy éppen ez a szaktárs indítványozta, hogy a bakancsok elkészítésére senki se vállalkozzék 350.000 koronán alul, amit valamennyien helyeseltünk, mert hisz ennél kevesebből merő képtelenség kiállítani. Szaktársaim megítélésére bízom, hogy nem kell-e mindaddig szegénységben sínylődnünk, amig akadnak közöttünk olyan egyének, akik 240.000 koronáért vállalkoznak olyan munkák készítésére, amelyeknek előállítása a legszerényebb számítások mellett is 350.000 koronába kerül?

Aladics Pál, Hercegszántó.