A letartóztatásra teremtett gróf

Az egyik leggazdagabb magyar földesúr. A dualista Magyarország megreformálásának utolsó, gyorsan elszállt reménysége. A politikai elit gyenge akaródzásának szimbóluma. Három rendszer próbálta ki rajta a vasöklét. Vénségére a Rákosi-korszak sírásója lett. Naplójának részleteit Péter unokája Harmonia Caelestiséből ismerjük. Ebben írja az unoka: „Nagyapát az Isten is letartóztatásra teremtette.”

Észak-Dunántúlon, Majkon és Csákváron voltak a rezidenciái a leggazdagabb magyar család, az Esterházyak azon ágának, amelybe gróf galántai és fraknói Esterházy Móric 1881. április 27-én Majkpusztán beleszületett. Esterházy politikusokkal tele volt a magyar történelem. Móricból is akadt néhány. Az egyik 1848-ban politizált az osztrák császár oldalán, a másik éppen a mi Móricunk nevelkedése idején volt megböcsült főispán Veszprémben. Móricunk apja csak másodlagosan volt Móric. Esterházy Miklós Móricnak hívták, és csak akkor politizált, de akkor nagyon, amikor a 19. század utolsó évtizedében napirendre kerültek az egyházpolitikai reformok. A katolikus ellenállás élén állt. Az ultramontánok ultrái közé tartozott. Az egyházpolitikai küzdelmekben létrejött Katolikus Néppárt legvérmesebb agitátorai közé tartozott.

Az ifjú Móricot házitanítók oktatták. 14 éves korában is magántanulóként íratták be a győri bencés főgimnáziumba, ahol színjeles bizonyítványokkal haladt végig, az érettségiig. Érettségi után a pesti egyetemen kezdte jogi tanulmányait, de egy évvel később már Oxfordban volt. Itt végezte az egyetemet, öt évig Angliában élt. Itt alapozta meg nemzetközi kapcsolatrendszerét. Találkozott az ifjú Churchillel, az ifjú Halifax lorddal, a későbbi külügyminiszterrel, verekedett és barátkozott az ifjú kenti herceggel. Viktória királynőtől a pápáig sok mindenkivel találkozott.

Angol orientációjú politikusként mozgott a magyar közéletben is. Unokája azt írja róla a Harmonia Caelestisben: „Anglia felelt volna meg leginkább alkatának, fanyar okosságának és a szakállának.”

Az egyetem után beutazta Európát és Észak-Amerikát. Amikor hazatért, elfoglalta a születése okán neki járó örökös helyet a Főrendiházban.

Ez épp akkor történt, amikor az ellenzéki koalíció legyőzte a három évtizede uralkodó kormánypártot. Esterházy Móric a kormánypártból Tiszáék alkotmányellenes működése miatt kivált ’67-esekhez csatlakozott, és ezek vezére, Andrássy Gyula az 1906-os választásokra átadta neki a tőketerebesi körzetét, ahol az Andrássy-birtok népe engedelmesen és egyhangúlag meg is választotta. Ezt a körzetet tartotta meg egészen az 1918-as forradalomig. A Népszava az ifjú Esterházy jelölését így kommentálta: „A kerület, mely első alkalommal Andrássy Gyula grófot választotta képviselőül, a cserével nem veszit és nem nyer. A grófi kvalitások egyenlők: sok ezer holdnyi összeharácsolt föld, sötétség és népgyűlölet.”

A világlátott, művelt, eszes és iszonyatosan gazdag fiatal grófra úgy tekintettek, mint a 67-es ellenzék, az Alkotmánypárt nagy reménységére. A Nemzeti Casino 1907-es Széchenyi-lakomájára őt jelölték főszónoknak. A korabeli pozitivista reformszellemhez, a Társadalomtudományi Társaság szellemiségéhez illő beszédével nagy feltűnést keltett: „Uraim! A realizmus korát éljük. Ma, a XX. században, az exakt tudományok korában, nem annyira a jövendőt fürkészszük, mint inkább a jelen helyes megértésére kell iparkodnunk, nem égi tünemények után irányítjuk cselekvésünket, hanem földi jelenségek felé fordul tekintetünk… Az ország ma is nagy feladatok, gazdasági átalakulás előtt áll… Mindig a különböző álláspontok küzdelméből alakul a fejlődés iránya, de megoldást elérni nem lehet sem a hatalom önkénykedése által, sem szélső jelszavak idő előtti hangoztatásával.” (Pesti Napló, 1907. február 5.)

Nagy László ezt írja róla: „Gr. Esterházy Móric a magyar politikai életben a provinciális, urizáló, autoriter szólamok helyett az angol példa alapján széles szabadságjogokat biztosító nemzeti konzervatív jellegű liberális demokráciát szeretett volna megvalósítani és a mértékadó angol stílust kívánta meghonosítani. Ezért politizálása sokak szemében erőtlennek tűnt…” (Zempléni Múzsa, 2019/1.)

Nemcsak ezért tűnhetett erőtlennek, hanem azért is, mert Esterházy Móric fölöttébb antipopulista volt. Exkluzív zárkózottság jellemezte. Nem tartott nagy beszédeket, hűvösen és pragmatikusan fogalmazott. Esterházy Péter így poentírozott: „Édesapám nem nézett le senkit, így volt arisztokrata. A nagypapa mindenkit lenézett, ő meg így volt arisztokrata.”

Ez az arisztokrata azonban a sokkal kevésbé arisztokratikus politikusoknál sokkal többet próbált tenni, nem is egészen sikertelenül, a legsúlyosabb egzisztenciális gondokkal küszködőkért. Mindazonáltal, a Nagy Háború előtti években a politikai lehetőségei szűkösek voltak, különösen 1910 után, amikor a régi garnitúra a Nemzeti Munkapárt színeiben visszaszerezte a kormányzó hatalmat. Azért őt a színfalak mögött nagyon is számon tartották. Még újonc volt a Főrendiházban, amikor behívták a közös zárszámadási bizottságba. Később a koronatanácsnak is tagja volt, rendszeresen találkozott Ferenc Józseffel.

A Nagy Háborúban önkéntesként harcolt tartalékos főhadnagyként, majd százados a szerb és az orosz fronton. Fiútestvére, Alajos 1916-ban elesett.

1916-ban, IV. Károly koronázásakor ő kísérgette a koronát három napon át. Az új király meglepő módon rögvest kinevezte őt titkos tanácsossá.

IV. Károly már a trónbeszédében is jelezte, hogy társadalmi és politikai reformokra lenne szükség Magyarországon. Az anglofil Esterházy Móricot nyilván reformképes embernek tartotta, ezért igyekezett előtérbe tolni. Tisza István 1917 tavaszán miniszteri tárcát kínált neki, de azt a Nemzeti Munkapárt kormányában nem fogadta el.

Ekkoriban számos javaslatot nyújtott be és intézkedéseket sürgetett a hátországban dolgozó munkások helyzetének javítása végett. Május végén fogadták el a javaslatát a „konfekciós hadimunkában” résztvevő munkások (javarészt munkásnők) javadalmazásának javítására.

Tisza István kormánya megbukott. A király reformképes, a Tisza-párttól független kormányt akart. Mivel azonban a háború miatt elmaradt választások következtében a parlamentet még mindig az 1910-ben kialakult munkapárti többség uralta, ez csak ellenzéki-kisebbségi kormány lehetett. Ennek vezetésére keresett a király embert. Mindenki meglepetésére Esterházy Móricot találta. A jelölt maga is meg volt lepve. A naplója szerint két királyi audiencián utasította el a jelöltséget, mígnem a harmadikon elfogadta.

A kormányban helyet kaptak az ellenzéki pártok és két tárcával jelen volt a többségi Munkapárt is. Esterházy kormányában szerepelt először izraelita miniszter Vázsonyi Vilmos személyében, aki az igazságügyi tárca birtokosaként a választójogi reformért felelt. Először kapott minisztériumot a népjólét! Az Esterházy-kormány előtt pár nappal megalakult Választójogi Blokk lelkesen üdvözölte az új miniszterelnököt.

A Gyáriparosok Országos Szövetsége megdöbbenve észrevételezte, hogy a kormányfő velük nem egyeztetett, a szociáldemokratákkal annál inkább. Bemutatkozó látogatást is tett az MSZDP központjában. Államtitkári pozíciókat is ajánlott szociáldemokrata vezetőknek, amelyeket ugyan nem fogadtak el, de a szociáldemokraták támogatását is elnyerte a gróf.

Az a Népszava, amely egy évtizeddel korábban a „sötétség és népgyűlölet” embereként emlegette őt, most így írt róla. „Esterházy Móric gróf úgy látszik, teljesen szakítani akar azzal a konok reakcióval, amelyet a parlament mai munkapárti többsége képvisel. Erre vallanak újságírók előtt tett nyilatkozatai, de még sokkal inkább és sokkal meggyőzőbb erővel erről tanuskodnak első politikai lépései.” (Népszava, 1917. június 10.) A választójogot követelő népgyűléseken a szociáldemokrata szónokok a népmozgalom nagy győzelmeként ünnepelték az Esterházy-kormány megalakulását.

Az ifjú miniszterelnök karakteres reformprogramot hirdetett: számos szociális intézkedést jelentett be a segélyezések, az anya- és gyermekvédelem, a közegészségügy, a lakásviszonyok területén. Hangsúlyozta: „A munkásság jobb sorának lehetővé tétele a szervezkedés jogának szabályozását” igényli. „A független bíróság és a független ügyvédség mellett a kormányunk szabadságának egyik biztosítékát látjuk a szabad sajtóban. Éppen ezért, mihelyt a normális viszonyok helyreállanak, a sajtó szabadságának biztosítására revízió alá kívánjuk venni a sajtótörvényt.” És mindenekelőtt leszögezte: „Az új kormány alakulásának, létjogosultságának alapja a választójog reformjának megalkotása.” Az új kormányra valóban mindenki úgy tekintett, mint amely most már végre megvalósítja az általános(abb) és titkos(abb) választójogot. A választási jogosultság 21 év kor fölött lett volna általános és egyenlő, a titkossága nem lett volna teljes, de szélesebb körű lett volna, mint 1939-ig volt. A titkosságot „alkalmazni kívánjuk mindazon kerületekben, ahol a titkos szavazás komoly gyakorlásának alapföltétele, a fokozottabb és nagyobbszámú értelmiség és írás- olvasástudás megtalálható”. Ez az, amit minimumként ekkor a szociáldemokraták is elfogadtak volna.

A miniszterelnök a munkapárti többséghez fordult: „Reméljük, hogy a Ház a formális többség jogán nem akadályozza meg a többé el nem kerülhető reform megalkotását. Ha azonban e reményünkben csalódnunk kellene, bár minden igyekezettel azon vagyunk és azon leszünk, hogy a háború ideje alatt ne legyen szükség új választásokra, készek vagyunk arra is, hogy a többségi elv érvényesülését a meghosszabbított mandátum formális többségével szemben a választóknál keressük.”

Ez hiú remény volt. Tisza István a programbeszédre azzal válaszolt: „Hiszem és remélem, hogy ez a reform megvalósulni nem fog.”

Az 1910-ben, az ellenzéki koalíció csődje után kialakult munkapárti többség hét éve uralta a parlamentet, és Tisza vezényletével valóban megakadályozott minden reformot, ellehetetlenítette az Esterházy-kormányt is.

Amikor a király nevében Burián István közös pénzügyminiszter még Esterházy kijelölése előtt Budapesten tárgyalt a különböző potentátokkal, Esterházy Móric közölte vele, hogy „a kisebbségi kormánynak mindenesetre meg kell adni a felhatalmazást a képviselőház feloszlatására és új választások elrendelésére”. (Világ, 1917. június 6.)

Nem tudjuk, hogy az új választások kiírásához meg lehetett volna-e nyerni a király jóváhagyását a háború kellős közepén, de ez elől a kormányfő is kitért. Nem bírta sokáig a gyűrődést. Kóros álmatlansággal küzdött, és erre, egészségi okokra hivatkozva, két hónap után, 1917 augusztusában lemondott. Egészségi ok valóban volt, de éppen attól volt, amitől egyébként is lemondott volna. Öreg korában, amikor foltozott pulóverben metszi a fákat, azt mondja az unokájának: „Bennem az akarat volt túl kevés. A belátás túl sok.”

A fiatal, tapasztalatlan, kevéssé ütésálló Esterházy gróf helyére jött az öreg, tapasztalt, hétpróbás cinikus, Wekerle Sándor azzal, hogy átveszi elődje refomprogramját. A minisztereit valóban át is vette, a reformok eltemetéséhez pedig asszisztált. A reformálhatatlan rendszer menthetetlenné vált, Wekerle után már csak a forradalmak jöttek.

1918. március 23-án Esterházy Móric feleségül vette Károlyi Margit grófnőt, és éppen egy évvel később, 1919. március 25-én, a kommün kikiáltása után négy nappal megszületett első gyermekük, Esterházy Mátyás. Ő már túszjelöltnek született. Ugyanis anyai nagyapja, Károlyi Gyula alakította meg az aradi, később szegedi ellenkormányt, és a kommün vezetői kivételes lehetőséget láttak abban, hogy túszként használják az ellenkormány fejének lányát és unokáját.

A családi „haditanács úgy határozott, hogy a potenciális túszok, nagymama a kis Mátyással tegyenek úgymond, egy kis sétakocsikázást” – olvassuk a Harmonia Caelestisben. A nagymama itt a szerző nagymamáját, vagyis a kis Mátyás anyját jelenti. A kocsisnak beöltözött Esterházy Móric maga vitte a családját „sétakocsikázni”. Károlyi Margit grófnő „egyedül a vadonban; szoptatott, dajkált, pelenkát mosott. Vadászházainkban húzódtak meg, és plébániáknál kerestek bebocsátást. A Vértes hazai pályának számított.”

Mindez már azután történt, hogy az ifjú apát néhány napra letartóztatták és a Batthyányi-palota pincéjében tartották. „Hamburger népbiztos volt szíves gratulálni mint a Tanácsköztársaság legértékesebb túsza férjének.” Ezt jegyezte fel Móric gróf a naplójába. Ha Hamburger nem gratulál, talán eszükbe sem jut, hogy a potenciális túszokat el kell tüntetni. Megtörtént még, aminek meg kellett: a csákvári uradalmat lefoglalták, az értékeit leltározták, a budai házukból 3-4 szobát hagytak meg nekik, a többibe „munkás-fogorvos” költözött. Esterházy Móric a kommün alatt Csákváron fölművesiskolát vezetett.

A nagypapa naplója szerint „A Tk. Utáni kurzus társadalmilag amiként politikailag is vesztegzár alá helyezett, de mindenesetre félretolt, magatartásomat a választójog tekintetében és a bolsevizmus alatt nyilvánosan és privátim is kritizálták. Nem kis mértékben azután azért, mert 1919. augusztus elején közbenjártam Gorton tábornoknál a népbiztosok, többek közt Kun Béla szabad elvonulása érdekében, akinél viszolyogtatóbb frátert keveset ismertem.”

A félretolt gróf visszavonul a birtokaira gazdálkodni. Híres vadász és vadászatszervező volt, sok kapitális trófea került ki az erdeiből. Oxfordi diákéveiben még hajtóként is tevékenykedett.

1921-ben a visszatérni próbáló IV. Károly Tatán ülésező „koronatanácsából” őt küldik Pestre Apponyi Alberthez, hogy kérje a király számára az entente védelmét. Ő megy, de ellenvéleménye van, szerinte az idő nem alkalmas a király visszatérésére. 1930-ban Bethlen István miniszterelnök „a bolsevizmus szálláscsinálójának” nevezte. „Fájdalom, húsz évvel később birtokaim államosításánál, személyem kitelepítésénél nekem ezt jóvá nem írták” – jegyzi meg a naplójában.

Bethlen megjegyzése arra sarkallja, hogy visszatérjen a politikai életbe. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt színeiben indul az 1931-es választáson, és Tapolcán mandátumot szerez. Elégedetten szemléli Bethlen bukását. Politikai pályájának e második szakaszában még ritkábban szólal meg, kerüli a nyilvánosságot. Szorgalmas háttérmunkát végez. Költségvetéseket, zárszámadásokat bogarászik. A bizottsági vitákban igyekszik javítgatni a javaslatokat, lazítani a zsidótörvények szigorán. A Horthy-rezsimért nem lelkesedett, de annak keresztény jellegéért igen. Ebben a tekintetben reakciós nézeteket vallott. Örömmel konstatálta, hogy az egyház és az állam, amelyet a 19. század végén az egyházügyi törvények szétválasztottak, ismét egybeforr.

Tapolca, amelynek 1931-től a képviselője volt, akkor Zala vármegyéhez tartozott. Itt a keresztény pártokat Pehm, 1942 nyarától Mindszenty József irányította. Vele működött együtt Esterházy Móric a nyilasok ellen is, a progresszívebb erők ellen is. A keresztény pártok egyesülése után azok képviselői több helyen a kormánypárt listáján indultak. Esterházy Móric is. A pártvezető, Zichy János 1944 januárjában bekövetkezett halála után ő vette át az Egyesült Kereszténypárt vezetését.

1941 tavaszán „crudélis” levelet ír Teleki Pálnak, melyben a jugoszláviai bevonulást a németek oldalán „párját ritkító becstelenségnek” nevezte. Drámai látogatás során megpróbálja lebeszélni Telekit az öngyilkosságról. A naplójában rögzíti: „Megint egyszer vállt vállnak vetve meneteltünk a vesztünkbe.” 1941 júniusában a Szovjetunió elleni német offenzíva megindítása előtt rohan Bárdossy László miniszterelnökhöz: „Meotis ingoványába kívánjuk követni a németeket?”

Esterházy is szóba jött Bárdossy lehetséges utódaként, de 1942-ben akkor sem vállalta volna a kormányzást, ha valóban felkérik rá. Ott volt abban a bizalmas körben, amely Horthyval és Kállay Miklós miniszterelnökkel tárgyalgatott a kiugrás lehetőségéről. A legelszántabb kiugráspárti személyként tartják őt nyilván a Német Birodalomban is azok között, akik Horthyra hatással lehetnek. 1944. szeptember 8-án, a „koronatanács” után, amelyen mindannyian hevesen érveltek a kiugrás mellett, azzal tért haza Csákvárra, hogy másnap kilépünk a háborúból. Tévedett.

Bethlen István mellett neki és apósának is szerepe volt abban, hogy a kormányzó 1944 nyarán leállította a maradék – fővárosi – zsidóság deportálását.

A Szálasi-puccs után a Gestapo letartóztatta. Sopronkőhidán raboskodott Mindszenty, Rajk László, Jávor Pál, Bajcsy-Zsilinszky társaságában. Elhajtják Mauthausenbe. Bajorországban éri meg a háború végét.

Másodszülött fia nem élte túl a háborút. Mindkét háborúban odaveszett tehát egy-egy másodszülött fiú. Egy másik fia a nagy paralízisjárványba halt bele 1954-ben. Hazatérése után hónapokon át tanúként foglalkoztatják a háborús bűnösök pereiben. 56 ezer holdjából, amellyel a trianoni Magyarország negyedik legnagyobb földbirtokosa volt, németellenes érdemeire való tekintettel meghagynak először 300, aztán 100 holdat, majd azt is felülvizsgálják. A megmaradt néhány holdat Majkon kiadják felesbe.

„1917-ben az egyik leggőgösebb arisztokrata, leggazdagabb földbirtokos, Esterházy Móric gróf lett a miniszterelnök.” Így ír a Magyar Nap 1949. május 8-án. Tökéletesen feledésbe merítették azt a tényt, hogy volt egy reformminiszterelnök, akire még a szocialisták is reménykedve néztek.

1951-ben a családot kitelepítik Hortra. Oda jutnak, hogy Esterházy Móric menyének krumplit kellett lopnia, hogy föl ne kopjon az álluk. Esterházy Móric Hort község sírásója lett. Az 1950-ben született Esterházy Péter a rátarti arisztokratát már nem ismerte. „Nagyapád nagyon kedves és emberi lett, mihelyst mindenét elveszítette” – közölte az unokával egy nagynéni.

1956-ban a 75 éves deklasszált exminiszterelnök elhagyta az országot. Egy unokaöccse által felajánlott lakásban élte le utolsó éveit a leányával a bécsi Schwarzenberg-palotában. 1960-ban halt meg, 79 éves korában. Egyetlen megmaradt fiát, aki akkor már három éve az állambiztonság titkos megbízottjaként írta jelentéseit, nem engedték ki az apja temetésére.