A hazaáruló hazafi

A halálával gyakorolta a legnagyobb befolyást a politikai életre. A feudalizmust leépítő reformok lelkes híve volt, amíg hihette, hogy azok az arisztokrácia hatalmának megőrzésével épülnek le. Aztán átállt. Jelačić üzenetét vitte a szabadságharc küszöbén. Elfogták és kétes, de mindenesetre drákói ítélettel fölakasztották. Egy ilyen hatalmas urat fellógatni, mint egy utolsó lótolvajt – ennek részben döbbenetes, részben lelkesítő hatása volt. Görgey Artúr ezzel az akasztással alapozta meg a karrierjét.

Tele volt a magyar közélet és közigazgatás a hatalmas grófi család, a Zichyek embereivel. A Magyarország története 6. és 7. kötetének (1790-1890) névmutatójában összesen kilenc Zichy szerepel. Gróf Zichy Ferenc nevű főispánból volt például öt. Az egyik, a főpohárnokmester volt Zichy Ödön (Eugen) Jenő apja. Sok fia volt neki. Kései, második házasságából, a negyven évvel fiatalabb feleségétől született három.

Ők még picik voltak, amikor az apjuk meghalt. Az akkor hároméves Eugen felcseperedve az általa törve beszélt magyar nyelven Ödönnek szólíttatta magát, holott az Eugen Jenőt jelent, és Edmund nevű öccse lett volna magyarul Ödön. Lett is – miután a testvérét kivégezték. Addig leginkább csak Edmundként emlegették. Ez a névcsere adta az ötletet Jókai Mórnak, hogy Baradlay Jenő adja ki magát Edmundnak A kőszívű ember fiaiban, hogy meghalhasson testvére, Ödön, az igazi Edmund helyett.

A három fiú a bécsi Theresianumban tanult. Domokos papnak készült, Ödön és Edmund a tatai piarista gimnázium után a pozsonyi jogakadémián szerzett diplomát. Ödön 21 éves korában a személynök (az Országgyűlés alsótáblájának elnöke) mellett dolgozott joggyakornokként. Ödön és Edmund élték a gazdag aranyifjak életét. Az 1832-1836-os Országgyűlés alatt ott nyüzsögtek Pozsonyban. Természetesen helyük volt a főrendiházban. Mindkettőjük birtokának Fejér megyében volt a központja. Ott kapcsolódtak bele a politikai életbe. Erős hátterük volt hozzá. A megyei főispán és országbíró, Cziráky Antal volt a gyámjuk.

Járták a világot. Ödön Amerikába is eljutott, és megismerkedett az Egyesült Államok liberális intézményrendszerével. Hazatérése után, 1837-ben, 28 évesen a szabadelvűekhez csatlakozott. Edmund fivérével együtt meneteltek az ellenzék soraiban, amelyet Fejér megyében az ellenzék legradikálisabbjai közé számító Madarász testvérek, László és József szerveztek meg.

1837-ben a vármegye ifjai küldöttséget menesztettek a királyhoz a perbe fogott országgyűlési ifjak ügyében. Követelték a perek megszüntetését, a vádlók és a bírák megbüntetését, a kancellár leváltását. A küldöttséget Edmund vezette. Az Amerikából hazatérő Ödön Bécsben találkozott velük. Edmund ekkor mutatta be őt a Madarászoknak. József ezt írja róla az emlékirataiban: „Zichy Ödön gróf termetre és külsejére nézve, magas, jóltermett, szép barna piros arcú férfiú; a magyar nyelvet csak törve beszéli, barátja az amerikai szabad intézményeknek. Szóba hozatván a választás és kinevezés, azt jelentette ki, hogy örömestebb lenne választott alispán mint kinevezett főispán, ígérte, hogy meg fog ismerkedni hazánk viszonyaival, s gyűléseinkre is el fog járni.”

A Zichy-fiúk lelkesen támogatták az ellenzéket, s annak vezetőit összehozták a főnemesek krémjével. Madarász József szerint Zichy Ödön volt az egyik legfontosabb támogatójuk. 1939-ben Ödön lett az ellenzék képviselőjelöltje Fejér vármegyében. A tizenötezer forintból, amit a kampányra költöttek, négyezret Ödön állt. A kormánypárttal persze anyagilag sem tudtak versenyezni. A kormánypárti jelölt 1297, Zichy Ödön 810 szavazatot kapott. Fivérük, Domokos (ekkor kanonok, pár év múlva már püspök) nem lógott ki az osztályából, a kormánypárti jelöltet támogatta öccse ellenében a fehérvári püspök oldalán.

Ödön nem szorult ki a törvényhozásból, hiszen származása révén helye volt a főrendi házban, ahol a Batthyány Lajos vezette mágnás ellenzék legbelső köréhez tartozott.

A titkosrendőrség hétfokú skálán minősítette az országgyűlési képviselőket. Edmund szélsőbaloldali besorolást kapott. Ödönt pedig még szélsőbb, ultrabaloldali ellenzékinek nyilvánították (akárcsak Széchenyit és Batthyányt). Nem azért sorolták őket a legszélső kategóriába, mert ők voltak a legradikálisabbak, hanem azért, mert kapcsolataik, képességeik és vagyonuk alapján ők voltak a legpotensebbek, a legveszélyesebbek. A jelentés szerint: „tartani lehet tőle, hogy (Zichy Ödön – R. S.) a jövőben az ellenzéki csoportosulás egyik legveszélyesebb embere lesz.” Úgy vélték, a jövőben Teleki László mellett ő lehet a főrendi ellenzék vezére. Ödön a jelentés szerint föltűnést keltett azzal is, hogy a két tábla közös ellenzéki bankettjén „arcátlan módon” a két „demagóg”, Kossuth Lajos és Lovassy László egészségére emelte a poharát.

Egyik legnagyobb beszédében a főrendi házban a szólásszabadsággal foglalkozott: „De Méltóságos Főrendek! Enyhíthetik-e ezen alkotmányt lehellő fejedelmi szavak sajgó sebeit bánatos keblünknek? Letörölhetik-e beborult arcunkon pergő könnyeinket Fejedelmünknek e kegyelmes királyi leiratban hallott szavak, melyek tudtunkra adják, mit tart Ő Felsége szólásszabadságunkról; az iránt pedig, hogy az azon ejtett sérelmek, melyek annyira fájnak, orvoslást nyernek, és többé olyanok nem történnek, bizonytalanságban hagy bennünket? Midőn azért vérzik szíve a lelkes polgárnak, hogy legszentebb jogát látja megsértve, nem találhat megelégedést annak elmondásában, hogy ‘a szólásszabadságot a maga épségében fenntartani kívánjuk’, hanem méltán kívánhatja azt, hogy adassék vissza az épségéből kivetkeztetett szólás szabadságának az, mi tőle elvétetett. (…) Nem az egészség emlegetése, hanem gyógyszer, orvosság kell a betegnek. (…) …nem titkolhatom el abbéli fájdalmamat, hogy kegyelem szólal meg az igazság helyett, és nem megsemmisítése ígértetik a törvénytelen ítéleteknek, hanem kegyelem útján oldoztatnak fel a törvénytelen ítéletek terhe alól polgártársaink. (…) Ha kegyelem és nem törvény, nem az igazságnak az igazságtalanságon vett győzedelme adja vissza elvesztett szabadságunkat, akkor jövőre is nem törvénytől, hanem önkénytől, nem jusstól, hanem kegyelemtől fog függeni, mit és amennyit legyen szabad az alkotmányos magyarnak szólani alkotmányos Hazájában.”

A gróf támogatta az egyházi kiváltságok szűkítésére vonatkozó követeléseket, tiltakozott a jezsuiták bejövetele ellen, akik a „vallási üldözést, a gyűlölség és titkos elvek veszélyes lelkét fuvallták szét” az emberek között. Felszólalt az ortodox egyház egyenjogúsítása mellett, következetesen a törvények és a törvényhozók által korlátozott királyi hatalom, lényegében az alkotmányos királyság mellett állt ki. Hangsúlyozta, hogy a törvényeknek és a törvényhozónak „hódolni köteles a Király”.

Ő volt az országgyűlési naplók megfelelő vezetéséhez és nyilvánossá tételéhez szükséges gyorsírás elterjesztésének protagonistája. Az 1843-as gyorsíró verseny után Kossuth Lajos kijelentette: „nemes Fejér megye és különösen azon érdemes hazafi, ki e tárgyban az indítványt tette, a haza köszönetére magokat méltányolták”. (Magyarság, 1926. október 17.) Zichy Ödön volt ez az érdemes hazafi.

Ő ekkor sem volt demokrata, csak az abszolutizmus ellenfele, és a polgári társadalom kifejlődését elősegítő reformok jelentős részének a támogatója. Mindezt azonban csak az arisztokrácia vezetésével tudta elképzelni, és nem fogadta el azoknak a kiváltságoknak az eltörlését, amelyek az arisztokrácia vezető szerepét biztosítják. Az ő fölfogása szerint az arisztokráciának ellen kell állnia, „ha a rendek az oligarchia helyett valami demokráciát akarnak behozni vagy a felsőtáblát megsemmisíteni”. Ekkor még a főnemesi ellenzék zöme is így vélekedett.

1841. január 2-án megjelent a Pesti Hírlap, Kossuth Lajos lapja, és ezzel sok minden megváltozott. Kossuthé és a radikálisoké lett a vezető szólam az ellenzékben. A pesti kaszinóban a mágnások Széchenyitől Batthyányn keresztül Zichy Ödönig „a pokol fenekére kívánták” Kossuthot és a lapját. Széchenyi a Kelet Népében ki is fejtette a véleményét az anarchiába vezető forradalmi szenvedélyeket fölszító sajtóval szemben.

Zichy Ödön, aki nem sokkal korábban a szólásszabadság leglelkesebb védelmezője volt az Országgyűlésben, a következő diétán már úgy beszélt, hogy a szólásszabadság legmagasabb fokára, a szabad sajtóra az ország még nem érett.

Az általános közteherviselés, a nemesi adózás a legfontosabb ellenzéki követelések sorába emelkedett, és ez végleg elválasztotta a Zichy testvéreket az ellenzéktől. Az 1843-44-es Országgyűlésben Zichy Ödön már a konzervatívokat támogatta, és ekkor már arról beszélt, hogy Kossuthot fel kellene akasztani.

1845-ben megkezdődött az adminisztrátori rendszer kiépítése. Főleg az ellenzéki megyékbe küldtek adninisztrátorokat, főispáni helytartókat a megyei önkormányzat, a helyben választott alispánok hatáskörének, hatalmának csökkentése és a kormányzati akarat érvényesítésének erősítése érdekében. Ők voltak a megye tényleges urai.

Az adminisztrátorok egyik legfontosabb feladata volt a követi utasításoknak a kormány számára előnyös alakítása. Nehezen döntöttek a Fejér megyei adminisztrátor személyéről, de végül is Zichy Ödönt nevezték ki, lényegében gyámja, az addigi főispán utódaként. Az ellenzéki múltja ellene szólt, de mellette is, mert azt remélték, hogy könnyebben tudja megteremteni a kompromisszumot a politikai erők között.

Nem tévedtek. Ebben az ellenzék számára gyűlöletes pozícióban Zichy ügyes politikusnak bizonyult. Jelentősebb atrocitások nélkül tartotta fenn a rendet. A követutasítások a liberális ellenzék és a kormánypárti konzervatív párt kompromisszumát tükrözték. Az 1847-ben megválasztott mérsékelt haladó párti képviselők ezzel mentek be az Országgyűlésbe. A Madarász testvéreket, a radikálisokat elszigetelték. 1846-ban Zichy is belépett a konzervatív pártba.

1848. április 7-én, néhány nappal azelőtt, hogy a Batthyány-kormány megszüntette volna az adminisztrátori rendszert, lemondott, s támogatásáról biztosította a kormánynak „a közcsend és a béke fönntartására” irányuló tevékenységét.

A megye irányítását az adminisztrátortól és a nemesi közgyűléstől egy 359 tagú bizottmány vette át. Május elsején Zichy Ödön is megjelent a bizottmányt megválasztó közgyűlésen, és jelentkezett a bizottmányba. Voltak ott párthívei és a liberális nemesek mérsékelt, megbékélést szorgalmazó elemei is mellé álltak, a közgyűlés túlnyomó többsége azonban „Nem kell!” felkiáltással zárta ki őt – az adminisztrátori rendszer valamennyi hívével együtt – a bizottmányból. Zichy Ödön kivonult (kiszorult) a közéletből.

Szeptemberben Horvátország felől két sereg vonult be a Dunántúlra. Az egyiket Jelačić, a másikat Karl Roth őrnagy vezette. Görgey Artúr őrnagy feladata volt, hogy megakadályozza a két sereg egyesülését és átkelésüket a Dunán. Batthyány miniszterelnök felhatalmazta őt arra is, hogy engedetlenség, gyávaság és árulás esetén az elkövetőket statáriális eljárás alá vesse, és annak eredményétől függően, adott esetben kivégezze.

Szeptember 26-án Jelačić bevonult Székesfehérvárra. Zichy Ödön tüntetően barátkozott vele. Szeptember 29-én korán reggel Batthyány megjelent Székesfehérvárott Zichy Ödönnél, akinek felesége, Zichy Antónia révén rokona volt, és együtt mentek el Jelačić-hoz, akit a miniszterelnök megpróbált rábeszélni, hogy ne folytassa az előre nyomulását. Nem járt sikerrel, Jelačić azon a napon megindult a magyar sereg ellen. Hermann Róbert (Aetas, 2009/1.) azt írja, hogy Zichy „állítólag a város sorompóiig kísérte el a horvát csapatokat, s ott ‘jó és szerencsés végzést kívánok, uraim’ szavakkal búcsúzott tőlük.”

A nap folyamán – miközben a horvát csapatok Pákozdnál vereséget szenvedtek – Zichy gróf unokaöccsével, Zichy Pállal a kálozi birtokára indult a Jelačić által aláírt és a délről közeledő Roth tábornokhoz szóló menlevelével. Görgey nemzetőrei Adonynál elfogták őket. A menlevelen kívül két kiáltványt találtak náluk, összesen 43 példányban. Az egyikben V. Ferdinánd király – természetesen miniszteri ellenjegyzés nélkül – jóváhagyta a horvát seregek hadműveleteit, és felszólította az új magyar honvédségben szolgáló volt császári egységeket, katonákat, tiszteket, hogy csatlakozzanak Jelačić-hoz. A másik kiáltvány a magyar-horvát ellentétekről szólt.

Görgey a főhadiszállására, Csepel-szigetre vitette a foglyokat, és ott statáriális bíróság elé állította őket, amelynek ő volt az elnöke. A két Zichyt árulással vádolták. Elsősorban a kiáltványok miatt, melyeket a vád feltevése szerint terjeszteni vagy a terjesztőkhöz eljuttatni kívántak. Másodsorban azért, mert nem értesítették a magyar csapatokat Roth hadosztályának közeledéséről, noha tudtak róla. Zichy Ödön azzal védekezett, hogy a kiáltványokat a házában elszállásolt horvát tisztek hagyták nála, az inasa tévedésből pakolta az ő csomagjába, Roth közeledését pedig köztudomásúnak hitte.

Gyermeteg védekezés volt ez. Pozsgay Ildikó (Honvédségi Szemle, 1995/1.) ki is mutatja pontosan, hogy a kiáltványok semmiképp sem kerülhettek Zichy málhájába úgy, ahogy azt ő előadta. A közéletben ismeretlen Pálról nem tételezték fel, hogy köze lett volna a dologhoz, őt felmentették. Ödönt azonban bűnösnek találták, és szeptember 30-án Lórévnél felakasztották.

Nem kétséges, hogy árulást követett el. De az már igen, hogy szükséges volt-e az ügyét statáriális bíróság előtt Csepelen tárgyalni és indokolt volt-e halálbüntetést kiszabni.

Görgey az emlékirataiban részletesen leírja, milyen nehéz volt a két Zichyt megmenteni a népharagtól, a lincseléstől, és mennyire nem lehetett vállalni a kockázatot, hogy Pestre utaztassák őket. A statáriális bíróságon viszont nincs más döntési lehetőség: felmentés vagy halál. A sereg szálláshelyén nincs börtön.

Szeptember 28-án meglincselik a pest-budai hajóhídon a király által kinevezett nádort és katonai parancsnokot, Lamberg grófot. 29-én lezajlik az első összecsapás Pákozdnál a forradalmat és a császárt képviselő seregek között: kitör a szabadságharc. 30-án megtörténik az a hallatlan dolog, hogy egy hatalmas nagyurat, egy főnemest felakasztanak, mint egy közönséges zsiványt. Ezeknek az eseményeknek a sokkhatása egymásra torlódott. Pár nap alatt megfordult a világ. Nem tudjuk, mennyire volt valós a lincselés veszélye, de ezt mindenesetre a Lamberg lemészárlását követő napon kellett megítélni.

Zichy Ödön a forradalom felől nézve hazaáruló volt. A saját meggyőződéséhez képest hazafi. A felmentett Pálnak viszont, aki nagybátyja kivégzése után nem sokkal csatlakozott a magyar honvédséghez, 1949 januárjában pedig már a császár seregében vitézkedett, ekkor vagy akkor mindenképpen hazaárulónak kellett lennie.

Kossuth állítólag megdöbbent, amikor kézhez vette Görgey néhány soros, lakonikus jelentését arról, hogy ő, az akkor még szinte ismeretlen őrnagy, felköttette az ország egyik legelőkelőbb nagyurát. Kossuth tudta, hogy ez hatalmas vihart kavar az országban, és azt meg fogja osztani. Aztán a következő pillanatban – ha ugyan volt előző – már nagyon dícséretesnek ítélte ezt a bátor, forradalmi ítéletet. Madarász László (Zichy egykori harcostársa, majd ellensége) ettől kezdve rajongott Görgeyért.

Az őrnagy pedig egy hónap múlva már tábornok, amiben Roth csapatainak legyőzése és az ozorai diadal mellett ennek az ítéletnek is szerepe volt. Mint ahogy Batthyány Lajos (rokon és szintén egykori harcostárs) is ennek a három napnak, ennek a három eseménynek az együttes hatására mondott le.

Lehet amellett érvelni, hogy Görgeynek nem volt más választása, mint a gróf kivégzése, de annak módja már mindenképp az ambiciózus tiszt magánszorgalmú lépése volt. Zichynek kijárt volna a főbelövés, ő maga is ezt kérelmezte, amikor az adonyi pap feladta neki az utolsó kenetet, amellett, hogy a kálozi templomban temessék el és évente mondassanak misét a lelki üdvéért. Görgey döntött úgy, hogy a nagyurat megszégyenítsék, Lórév és Ráckeve népe előtt nyilvánosan akasszák fel, a tetemét pedig a kivégzés színhelyén, koporsó nélkül lökjék gödörbe.

A szabadságharc bukása után temette el a család Zichy Ödönt a családi székhelyen, Kálozon.

1852-ben Ferenc József meglátogatta a harcok színtereit. Kálozon is megfordult, tisztelgett Zichy sírjánál, és elrendelte, hogy a korona költségén emeljenek emlékkápolnát a kivégzés színhelyén.

A kápolnát 1859-ben adták át, és az oda tartó jelenkori zarándoklatokat vezető papoknak nincs könnyű dolguk, ha a prédikációjukban sem a forradalmat, sem az elárulóját nem akarják megsérteni. Brezina Károly lelkész például „nem kívánt állást foglalni Zichy Ödön és Görgey Artúr vitájában, ehelyett az ünnep szellemiségéből kiindulva azt hangsúlyozta, Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletében a két lélek végső soron összeolvadt, hiszen ez a végtelen szeretet minden magyar embert egy közösségbe vezérel.” (Magyar Nemzet, 2009. október 20.) (Görgey evangélikus volt, tehát nemigen osztozhatott a Magyarok Nagyasszonya tiszteletében.)

Zichy Ödön elkobzott értékeit Madarász László rendőrminiszterre bízták. Egy részüknek nyoma veszett. Megvádolták ezek elsikkasztásával. Történészek feltételezik azt is, hogy Madarász minimum a kincsek hanyag kezelésében vétkes, és azt is, hogy titkos diplomáciai célokra, vesztegetésekre kellett a hiányzó gyémántokat felhasználni, erről pedig Madarász nem beszélhetett. Mindenesetre a radikális rendőrminiszter ellenlábasai az ügyet felhasználták az ellehetetlenítésére. Kénytelen volt lemondani, s hosszú életének hátralévő évtizedeit Amerikában élte le.