Jelen, 2023. augusztus 26.

A feledés fátyla mögött

RÉVÉSZ SÁNDOR

gróf Khuen-Héderváry Károly (1849-1918)

A sokféle ősből leszármazott grófot Horvátországban a magyarok, Magyarországon a horvátok bábjaként utálták. Ő azonban sokkal inkább azonosult a Monarchiával és a császárral, mint bármely nációval. Nem csoda, hogy csak a császár bízott benne igazán. Folyvást miniszterelnököt akart belőle csinálni. Hol sikerült, hol nem, de sok köszönet nem volt benne. Granicsárnak, az erőszak emberének csúfolták őt, de végül azért bukott meg, mert erőszakosságban és jogsértésben nem tartotta a lépést Tisza Istvánnal.

Apja osztrák volt, tiroli nemesi család sarja. Károly a sziléziai Gräfenbergben, a mai Csehország területén született, de Horvátország keleti részén, Szlavóniában és Mostarban nőtt fel, hungaroszláv identitású családban. Családja a szabadságharc idején sem Jelačić -csal, sem a magyar felkelőkkel nem azonosult, ezért is húzódtak meg a harcok és Károly születése idején a sziléziai fürdőhelyen.

Az elemi iskolát horvátul, a középiskolát magyarul végezte a pesti piarista és a pécsi cisztercita gimnáziumban, a jogi akadémiát pedig ismét csak horvátul, Zágrábban. Ott lett patvarista, majd Szerém vármegye közigazgatásában hivatalnokoskodott. Bekerült a Száborba, a horvát Országgyűlésbe, onnan delegálták a pesti Országgyűlésbe.

Szerény anyagi helyzetét tekintve ez lett volna karrierjének csúcsa, ám óriási mázlija lévén, kihalt egy ősi arisztokrata család, amellyel anyai nagyanyja révén rokonságban állott. Az utód nélkül elhalt utolsó Viczay gróf így hédervári Viczay Héder főispán fiatal szlavóniai rokonára hagyta hatalmas vagyonát, a fél Szigetközt magában foglaló birtokait azzal a feltétellel, hogy tartsa fenn a Héderváry nevet. Így lett Dragutin Khuen de Belasiból magyar arisztokrata, gróf hédervári Khuen-Héderváry Károly.

Amint hédervári lett, a kormányzó párt elindította őt az 1875-ös választásokon Győrszigeten. Be is jött. 1880-ban feleségül vette Teleki Margit grófnőt, és ezzel Tisza Kálmán miniszterelnökkel is rokoni kapcsolatba került. 1882-ben pedig már ő volt Győr vármegye főispánja: a győri folyók 1883. évi jeges áradásakor az általa irányított hatóságok hatékonyságának eredményeként Győr nagy része megmenekült, és halálos áldozatok sem voltak.

Aztán 1883 decemberében, általános meglepetésre, kinevezték Horvátország bánjának.

Khuen-Héderváry rendszerint válságos helyzetekben jött – és válságos helyzetekben ment. Az 1869-es magyar-horvát kiegyezés óta egymásnak feszültek a horvát függetlenedési és a magyar magyarosítási törekvések. Ekkoriban a zágrábi pénzügy-igazgatóság élére magyar tisztviselőt neveztek ki, az épületére és a pénzügyi hivatalok címereire kétnyelvű – magyar és horvát – felirat került. A tisztviselőket magyar nyelvtanfolyamra küldték. Ez nem felelt meg a kiegyezési törvénynek. Ez volt a nemzeti töltete annak a fölháborodásnak, amelyet leginkább az adóhátralékok kegyetlen behajtása váltott ki. Lemondott a bán, a horvát kormány, s a magyar kormány horvát minisztere. Sok helyen leszaggatták a kétnyelvű címereket. Ostromállapotot hirdettek ki, felfüggesztették az alkotmányt. Ferenc József sorban utasította vissza Tisza Kálmán jelöltjeit a báni pozícióra, mígnem Tisza meglepetésére az egyébként általa futtatott Khuen-Héderváryt fogadta el. „S most azt a férfiút, akiről eddig senki nem beszélt, egyszerre Horvátország bánjának nevezik ki. Hát ez bizony elég meglepő volt. Politikai életünknek, talán még a miniszterelnöki széket sem véve ki, nincs ez idő szerint kényesebb állása, mint a báni méltóság. Egy országot kell pacifikálnia /…/ egy nemzetet lecsillapítania, mely szentül hiszi, hogy ami rossz csak éri, az mind a magyarság révén szakad a nyakába.” (Pesti Hírlap, 1883. december 19.)

A kormánypárti Budapesti Hírlap (1983. december 1.) vezércikke jelzi, hogy a kormánytábor miként gondolkodott az autonóm Horvátország kormányzásáról: „Ha Khuen lesz bán, Tisza Kálmán maga viendi a horvát kormányt, s amaz csak helyettese neki. /…/ Mert a magyar kormány és a horvát kormány nem kettő, hanem egy, s feltétlen harmóniában kell lenniök, a minisztériumnak, mely közös, egyetemes és egyetlen, a báni hivatallal, mely parciális és alárendelt. Ezt persze Zágrábban elismerni nem akarják.”

Korábban a bánok a domináns horvát pártok vezetői közül kerültek ki, tehát horvát politikusok voltak. Khuen-Héderváry hiába nőtt fel ott, hiába beszélt anyanyelvi szinten horvátul, ő a horvátok szemében magyar volt. Egy magyart ültettek Jelačić székébe, akinek a lovasszobra Zágráb főterén a kardjával Budapest felé mutatott.

Két évtizedes bánsága idején Khuen-Héderváry a függetlenségi törekvéseket ravaszsággal, korrupcióval, egyezkedéssel, erőszakkal letörő civilizátorként működött. Az volt a vezérfonala, hogy az autonómiát és a magyar állameszme elsődlegességét egyaránt biztosító 1869-es kiegyezéstől elmozdulni semmilyen irányban nem lehet, ezen az alapon kell felvirágoztatni az elmaradott régiót.

Újjászervezte a hungaroszláv kormánypártot, amelybe kedvezményekkel és fenyegetésekkel belehajtotta az államtól függő egzisztenciákat, az apparátust, a hatalom jóindulatára utalt tőkéseket és a szerb kisebbség politikai erőit. Összeugrasztotta a lakosság negyedét kitévő szerbeket a horvátokkal. Védelmet ígért a szerbeknek a horvát nacionalisták ellenében, felkarolta kisebbségi jogaikat, előszeretettel nevezett ki szerbeket fontos pozíciókba. A szerbek felülreprezentáltak voltak a Szaborban. Egy időben a képviselők 40 százaléka szerb volt. A horvát közjogi ellenzék, a Jogpárt visszaszorítása végett újjászervezte a közigazgatást, átrajzolta a választókerületeket, új, szűkebb választójogi törvényt fogadtatott el, a választási ciklust meghosszabbította, megnövelte a kormány által kinevezett főispánok hatáskörét. A választásokon a Magyarországon is szokásos gyakorlatot követte különféle machinációkkal, korrupcióval, hatósági erőszakkal. Másfelől a horvát autonómia szűkítésére irányuló magyarországi törekvéseket, különösen a nacionalista ellenzék ilyesféle követeléseit is, visszautasította. Nem vezette be a magyar nyelv oktatását a horvát középiskolákban, pedig azt ő is hasznosnak ítélte volna.

Számos modernizáló törvényt vitt át az egészségügy, az építészeti szabályozás, a mezőgazdasági szakirányítás területén. Horvátországban is bevezették a polgári házasságot. A gazdasági fellendülés az ő bánsága idején érte el Horvátországot. Felismerte és hangsúlyozta a turizmus jelentőségét. Ösztönözte az észak-adriai fürdőhelyek kiépítését. Duplájára növelte az oktatásra, a kultúrára, a művészetek támogatására fordított kiadásokat. Megépült a horvát kultúra szimbolikus intézménye, a Horvát Nemzeti Színház. (De megtiltotta horvát nemzeti operák előadását.) Nagyvárossá építtette ki Zágrábot.

Jászi Oszkár A Habsburg monarchia felbomlása című művében (468-469.o.) súlyos szavakkal jellemezte a bán tevékenységét: „az új rendszert csak a korrupt választási és közigazgatási gyakorlat tarthatta fenn, s ez az országot húsz éven át kormányzó gróf Khuen-Héderváry Károly idején érte el csúcspontját az ő hírhedt ‘korbács és szitok’ módszerével. /…/ … a balkáni politikusok legravaszabb és legkegyetlenebb módszereit vezette be. Az önálló gondolkodású és becsületes embereket üldözték, elbocsátották hivatalukból és bebörtönözték… Az ország így nemzedékekre demoralizálódott.”

A radikális, Bécs- és kiegyezésellenes Független Magyarország (1903. június 22.) viszont magyarellenes horvátnak minősíti a bánt: „Leküldték tehát a czivil Jellasichot, akit ezúttal Khuen-Hédervárynak hívnak – rendet csinálni./…/ …csakugyan minden valószínűség szerint egy idegen lesz Magyarország miniszterelnöke./…/ A függetlenségi párt azonban nem ismer kíméletet az idegen, erőszakos horvát kormányzóval szemben, akiről annyit tudnak, hogy legjobban csendőrszuronyokkal szeret kormányozni és Horvátországban mesterséges agitáczióval segítette elő a magyar jogok /!/ lerombolását.”

A dualista Magyarország nemzetiségi politikájának apologétái manapság egészen más hangon írnak róla: „A balos és nacionalista horvát történetírásban horvátfaló, magyarosító politikusként jelenik meg rendszeresen, holott a horvátul is kiválóan beszélő politikust számos horvát is támogatta. Ők voltak az úgynevezett madjaronok, azaz a magyarpártiak./…/ A horvátok vádja, miszerint Khuen-Héderváry magyarosított volna, persze nem igaz, a vasút kivételével sehol nem volt kötelező a magyar nyelv, ráadásul Khuen-Héderváry bánsága alatt nagyot fejlődött az addig igencsak elmaradott Horvát-Szlavónország. Ha kellett, akár Tisza Kálmánnal szemben is megvédte a horvát érdekeket.” (Magyar Nemzet, 2015. október 16.)

A császár, akinek a felfogásához és mentalitásához igen közelállt Khuen-Héderváry kormányzói stílusa, már 1894-ben miniszterelnöknek jelölte, amikor Wekerle Sándor reformkormánya az egyházpolitikai viták sodrában – érzékelve az uralkodó bizalmatlanságát – lemondott. Ekkor azonban példátlan dolog történt: a kormányzó párt fellázadt a király döntése ellen. Nyilatkozatban álltak ki Wekerle mellett. A reformokért lelkesedő pesti fiatalok húzták végig a fővároson a Bécsből hazatérő Wekerle kocsiját. Ferenc József kénytelen volt megerősíteni a mandátumát. De az egyházpolitikai reformok elfogadása után Wekerle végleg lemondott. A király ismét Khuen-Héderváryt bízta meg a kormányalakítással. Az volt a terv, hogy a legkonzervatívabb, az egyházpolitikai reformok ügyében felemás álláspontot elfoglaló ellenzéki párt egyesül a kormánypárttal, és a reformok elfogadása után egy konzervatívabb irányvonallal igyekeznek megbékíteni Rómát és a katolikus egyházat. A kormánypárt azonban ezt is megakadályozta, és Ferenc József kénytelen volt beletörődni, hogy Khuen-Héderváryt nem tudja velük elfogadtatni. De 1903-ban már tudta.

Ekkor Horvátországban is Budapesten is válság volt. Az ottani válságból mentették ki az érdemei mellett is gyűlölt bánt, hogy a budapesti válságot elhárítsa.

Horvátországban új generáció nőtt fel a korábbi, jobban manipulálható és korrumpálható után. Többen Prágában tanultak, Masaryk eszméin nevelkedtek, mint például azok a diákok, akiket a császár látogatásakor lefolyt tüntetések után kitiltottak az ország egyetemeiről. A szerbek és horvátok új generációja békejobbot nyújtott egymásnak. Felerősödtek a trialista követelések, Horvátország Magyarországéval egyenlő önállóságáért, pénzügyi-gazdasági önrendelkezéséért léptek föl. Követelték az általános választójogot, különféle szociális és demokratikus reformokat. Egy zágrábi vasútállomáson elhelyezett magyar felirat miatt robbantak ki a tömegmegmozdulások. Horvátország ismét forrongott, lángoltak a magyar zászlók.

Budapesten a haderőfejlesztési javaslat nyomában törtek elő a német nyelvű és osztrák szellemű egységes hadsereg elleni indulatok, melyek találkoztak az önálló vámterületre vonatkozó és egyéb gazdasági követelésekkel. Kitört a parlamenti obstrukció. Ferenc József Széll Kálmán miniszterelnök egyezkedéseinek sikerében már nem bízott, de Tisza Istvánnak az obstrukció erőszakos letörésére irányuló javaslata sem volt ínyére. Előhúzta a kalapból régi favoritját, Khuen-Héderváryt, hogy tegyen csodát.

Majdnem tett is. Kossuth Ferenccel összehozott egy megállapodást, de Kossuthot pártja leszavazta. Az obstrukció folytatódott.

1903. június 27-én alakult meg a kormány. Július 29-én egy romantikus alkatú függetlenségi képviselő, költő és dalszerző, Papp Zoltán kiment a házelnöki pulpitushoz, lecsapott az asztalra 15 ezer koronát, mondván: azzal akarták őt megvesztegetni, miként más ellenzéki társait is, hogy szálljanak ki az obstrukcióból. Az ellenzéki képviselők menten rátámadtak fizikailag is a kormányfőre, aki rendíthetetlen nyugalommal nyújtotta be a vizsgálóbizottság megalakítására vonatkozó javaslatát. Ő maga augusztus 10-én lemondott. A kétharmadrészt kormánypárti tagokból álló vizsgálóbizottság megállapította, hogy egyedi esetekről volt szó, melyek mögött egyedül Szapáry László fiumei kormányzó állt, aki lemondott és elvitte a balhét.

Szeptember közepén megjelent Ferenc József hírhedt hadparancsa, amelyben visszautasítja a hadseregre vonatkozó valamennyi magyar követelést. Ismét kitört a politikai vihar, s a császár megmaradt bizalmi emberénél: ismét Khuen-Héderváryt nevezte ki kormányfőnek. Az új Khuen-Héderváry kormány is csak néhány hétig működik. November elején megalakult Tisza István első kormánya. Jöttek a Tisza-féle parlamenti jogfosztások: a puccs-értékű „zsebkendőszavazás”, melynek folyományaként a képviselő urak jól szétverték a berendezést és egymást.

Az erőszak megszülte az ellenzéki összefogást, a sokszínű koalíció az 1905-ös választásokon legyőzte a kiegyezés óta kormányzó ’67-eseket. Ezután kaotikus évek jöttek darabontkormánnyal és gúzsbakötő paktumokkal kormányzó koalíciókkal. A koalíciós kormányzás az évtized végére ellehetetlenült. A császár elérkezettnek látta az időt, hogy helyreállítsa a világ 1905-ben felborult rendjét. Erre a feladatra ismét Khuen-Héderváryt küldte Pestre.

Ám a világ régi rendjéhez tartozó egykori kormánypárt már nem létezett. Disszidensei az Alkotmánypártban működtek, a régiek a Nemzeti Társaskörben társalkodtak. Az ellenzéki Magyarország (1910. január 18.) helyesen állapította meg, hogy olyan pártnélküli kormány alakul, amilyet még nem látott a (magyar) világ: „Ma tehát megkapjuk az új kormányt, amelynek pártja a parlamentben, gyökere az országban nincsen. Az egyetlen jó, amit magával hoz: a régi kabinet felmentése. Ezzel a koalíczió vagy kooperáczió utolsó vékony szálai is szétszakadoznak és ez az alakulat, mely útját állotta minden további fejlődésnek, végleg eltakarodik az útból. Hogy maga az új kormány mit akar, azt nem mondja meg. Azaz, hogy csak a programmját nem ismerjük, de a szándékait nagyon is. /…/ Kezébe akarja kaparitani a hivatalos hatalmat, az ország közigazgatási szervezetét, és ennek, valamint a mindenféle gyanús forrásokból összegyűjtött pénznek segítségével le akarja törni a nemzeti akaratot.”

A kormányalakítási tárgyalások során Khuen-Héderváry az ellenzéki pártokkal nem jutott semmire. Megalakította a kormányát a Nemzeti Társaskörre és az Alkotmánypárt maradékára alapozva, aztán rögvest megalapította a régi kormánypártnak megfelelő Nemzeti Munkapártot, és kiíratta a választásokat, hogy parlamenti többsége is legyen.

Az 1910-es választásokon a Nemzeti Munkapárt a terméketlen anarchia évei után rendre vágyó, apatikus országban átütő győzelmet aratott.

Khuen-Héderváry nagyvonalúbb nemzetiségi politikát, általános választójogot ígért, de egyikből sem lett semmi. A parlamenten belüli és kívüli ellenzék egyre aktívabb lett, a választójogért folyó harc egyre élesebb, majd eljött a mindenkori kormányok mumusa, a véderővita. 1911 májusában a honvédelmi miniszter beterjesztette a véderőjavaslatot az újonclétszám és a hadügyi költségvetés jelentős emelésével, ami eléggé indokolt volt a Nagy Háború felé sodródó Európában. A véderőjavaslat megszavazása fejében általános választójogot követelt az ellenzék demokrata része, magyarosító lépéseket a nacionalista része.

A miniszterelnök kiváló diplomáciai képességeit latba vetve alkudozott itthon az ellenzékkel, Bécsben az udvarral, de hiába. Khuen-Héderváry lemondott. A király ezúttal is újra kinevezte, de nem tudott új kormányt alakítani.

Tisza Istvánt az ellenzék távollétében gyorsan megválasztották az Országgyűlés elnökének, ő pedig június 4-én, a házszabályon átgázolva, megtagadta az ellenzéki képviselőktől a szólás lehetőségét, megszavaztatta a véderőjavaslatot, a tiltakozó ellenzékieket karhatalommal kidobatta, majd 15 napra ki is záratta a parlamentből.

Khuen-Héderváry nem tiltakozott a drasztikus lépések ellen. Átvette a Nemzeti Munkapárt elnöki tisztét és azt be is töltötte 1918-ban bekövetkezett haláláig. A pártnak persze nem ő, hanem Tisza István volt a vezére. Ebben az elnöki pozícióban, élete utolsó éveiben volt a legnépszerűbb, illetve legkevésbé népszerűtlen.

A törékeny, de egészségesnek látszó férfiú szlavóniai birtokán megfázott. Az influenzából tüdőgyulladás lett, 1918. február 16-án pedig szívszélhűdésben elhunyt.

Sándor fia (1881-1946) diplomata lett, pályája csúcsán a külügyminiszter helyettese, a 30-as években párizsi nagykövet. Földbirtokai elvesztését kevéssel élte túl. 1946 szeptemberében eltűnt, 1947 februárjában fogták ki a holttestét a Dunából. Öngyilkos lett, gyilkosság vagy baleset áldozata – nem tudjuk.

Ifj. Khuen-Héderváry Károly (1888-1960) elsősorban a szigetközi birtokain tevékenykedett, bár a felsőháznak is tagja volt. A Szigetköz árvízmentesítésével foglalkozott az erre a célra létrehozott társaság elnökeként. 1957-ben ellenforradalmi tevékenység vádjával letartóztatták. Vele demonstrálta a Népszabadság, hogy a régi földesurak már birtokaik visszavételére készültek.