Nemzeti Sport – 2001-09-13 / 250. szám

SOMOGYI ZSOLT

SZÜLETÉSNAP. Egy labda, amelyet az ellenfelek védői sohasem vehettek el a ferencvárosi Albert Flóriántól

Császári pillanatok az újságban

Albert Flórián 60 éves.

A magyar futball Császára nevezetes dátumhoz érkezett: szeptember 15-én, szombaton ünnepli hatvanadik születésnapját. A szurkolók pedig vasárnap délután, az Üllői úton rendezendő születésnapi gála keretében ünnepelhetik egykori kedvencüket. Mint arról beszámoltunk, az ünnepi műsorra a jegyek stílszerűen hatvan forintba kerülnek. A Nemzeti Sport háromrészes sorozatban idézi fel a Császár életútját.

A Sporthírlap akkoriban 14 fillérbe ke­rült.

Ennyi pénzt kellett fizetnie annak, aki a sport érdekességeiről olvasni akart.

Egy borongós napon – összefoglalva az elmúlt nap, napok eseményeit – pél­dául arról számolt be a korabeli lap, hogy a Ferencváros vezetősége mindent megtesz Kiszely büntetésének csökkenté­séért, emellett a cikkíró közli az olvasók­kal, hogy a Fradi edzésén feltűnő volt „bizonyos Tátrai” igyekezete, szorgalma.

Igen, ezek voltak aznap a Fradi életé­ben a legfontosabb hírek.

Akkor még senki sem tudhatta (és így a lapot sem érheti szemrehányás a hír kimaradása miatt), hogy 1941. szeptem­ber 15-e alapvetően meghatározza a legnépszerűbbnek tartott magyar futballklub sorsát.

Nem messze a magyar-jugoszláv ha­tártól, Hercegszántón ugyanis azon a napon jött a világra Albert Flórián. A fia­talabb drukkerek kedvéért hozzátehető, hogy idősebb, de ha arról beszélünk, hogy a Császár jött világra, aligha akad magyar futballkedvelő, aki ne tudná, ki­ről van szó. (És ha már a Nemzeti Sport archívumában fellapozott Sporthírlap aktuális kiadásáról szó esett, hát rögzít­sük: az a bizonyos Tátrai Sándor nem egészen tizenhét évvel később, már mint az FTC vezetőedzője küldte pályára a felnőttek között, az NB I-ben a Fradi csodagyerekét.)

Persze Hercegszántótól az Üllői útig igen hosszú volt az út – az eseményeket visszapörgetve mégis úgy tűnhet, a Csá­szár útja magától értetődően, természe­tesen alakult.

Amikor a kissrácok a hercegszántói határban futballozni kezdtek, a játékot figyelő felnőttek már akkor látták: az a kis vékony legény mintha ragasztóval bekent cipőben játszott volna, mert a labda bizony mindig odaragadt, onnan nem pattant el méterekre… „A köze­lünkben volt egy istálló, annak a deszkabe­járata volt az első kapu, amit megcéloztam életem első gumilabdájával, amit az istállómestertől kaptam. Aztán amikor fociztunk a srácokkal, valahogy ösztönösen csináltam a cseleket, a többiek meg dőltek körülöttem össze-vissza. Magam sem értettem, mitől van ez…” – mesélte később Albert erről az időszakról, amikor önmaga számára is világossá vált: istenadta tehetséggel ál­dotta meg a sors.

A rakétagyors karrier

És a tehetség, mint tudjuk, nem azt (pon­tosabban: nemcsak azt) jelenti, hogy valamihez az átlagosnál több érzéke van a Szerencsés kiválasztottnak, hanem azt, hogy a tehetség meg is találja azt a lehe­tőséget, az utat, ahol kibontatkozhatnak rendkívüli képességei.

S ha mindezt elfogadjuk, az sem tűnik véletlennek, hogy Albert Flórián család­ja Budapestre költözött, és Flóri 1952-ben, azaz 11 évesen az akkor még Buda­pesti Kinizsinek nevezett Ferencvárosi Torna Club labdarúgója lett.

Talán érdemes felidézni, miként is.

A Császár bátyja Üllőn katonásko­dott, és szabadnapján futballozott, így Flóri is ott rúgta a labdát. Itt vette észre bizonyos Füles József, hogy Albert rend­kívüli érzékkel nyúl a labdához, és már vitte is a fiatalembert a Fradiba, ahol Száger Mihály lett az első edzője.

Albert egyre ismertebbé vált a IX. ke­rületben, igaz, a nagyközönség ekkor még nem nagyon ismerte. No igen, a honi futball akkoriban ontotta a jobbnál jobb, ígéretesebbnél ígéretesebb labdarugókat, ám az is csakhamar kiderült, hogy Albert a legjobbak közül is kiemel­kedik.

1958. szeptember 18-án már találkoz­hattak az olvasók Albert nevével a Nép­sport hasábjain. Akkor ugyanis az MTK Európa Kupa-mérkőzése miatt elma­radt a forduló, és a csapatok edzőmérkő­zést játszottak. A zöldek a Kinizsi Kon­zervgyár ellen léptek pályára, és 13:0-ra győztek. Albert Rákosi Gyula helyett lé­pett pályára, de gólt nem szerzett, nem úgy Friedmanszky Zoltán (aki bajnoki meccsen 157 meccsen 76 gólt szerzett, később volt az FTC vezetőedzője is), aki hét alkalommal nyitotta ki a Konzerv védelmét.

És eljött a debütálás időpontja: 1958. november harmadikán, déli tizenkettő­kor a Népstadionban a Ferencváros a Diósgyőrt fogadta, és 3:1-re győzött. Albert ekkor lépett először pályára baj­noki mérkőzésen zöld-fehér mezben. A Népsport másnap megírta: a 17 éves újonc a magyar futball legnagyobb ígé­rete – kis szépséghiba, hogy mindez nem a későbbi Császárról, hanem a DVTK játékosáról, Sólymosi Ernőről szólt. Még akkor is, ha a híradások sze­rint a „láthatóan lámpalázas” Albert két góllal igazolta tehetségét. A 74. percben ballal kapásból zúdította a labdát a háló­ba, majd a 89. percben igazi „flóris” gólt szerzett: kicselezte az egész védelmet, a kapust is elfektette, majd a kapuba gurí­tott.

És innen rakétagyorsasággal elindult Albert Flórián ragyogó pályafutása.

Rövidnadrágos érettségi

A középcsatár egy csapásra a futballszurkolók kedvence lett, kihagyhatatlanná vált a csapatból, olyannyira, hogy alig fél évvel később, 1959 tavaszán már szó volt arról, hogy a támadó bekerülhet a válo­gatott csapatba.

„Tíz NB 1-es meccs után kerültem szóba a válogatottnál, de Baróti Lajos akkori szövetségi kapitány azt mondta nekem: ha le­teszed az érettségit, bekerülhetsz a csapatba. Rövidnadrágban mentem a szóbelire, egy barátom adott kölcsön egy hosszúnadrágot. Matematikából a Pitagorasz-tételt húztam, ebből is, másból is átmentem, így nem volt akadálya annak, hogy válogatott lehessek.”

Valóban nem –1959 júniusában, va­gyis tizennyolcadik születésnapja előtt, a svédek ellen, 72 000 néző előtt, a Nép­stadionban először futott ki a pályára cí­meres mezben Albert Flórián. „Sándor Károly, Göröcs János és Albert Flórián tűnt ki” – ez volt a másnapi Népsport cikké­nek címe (és ez nem is csoda, hiszen 3:2- re nyert a magyar csapat, Göröcs duplá­ja mellett „Csikar” volt eredményes), amely az egyéni értékelésben így ír: ,,Albertet féltettük első válogatott mérkőzésén. A fiatal középcsatár azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, két gól előkészíté­sében is benne volt. Ha tovább fejlődik, válo­gatott csapatunknak nem lesznek középcsatárgondjai, hiszen Albert –17 éves.”

A másnapi sportújság címlapján már a fiatal csillag mosolyog az olvasókra, az „És mit mond Albert?” című cikkben pe­dig emígyen fogalmaz a debütálásról: „Jól érzem magam az ifiknél, hiszen ma­gam is az vagyok, még nem vagyok kifor­rott. Nagyon szurkoltam az első percekben, de amikor az első két labdát jól lekezeltem, megnyugodtam. Az is nagy segítséget jelen­tett nekem, hogy a többiek nagyon biztattak engem. Az első félidőben volt egy nagy hely­zetem, már biztosan úgy láttam, hogy be tu­dom gurítani a labdát a kapu jobb sarkába, de az utolsó pillanatban megugrott a labda, és így oda lett a nagy lehetőség.” Persze az első gólra sem kellett sokat várni, Albert a harmadik meccsén már triplázott (1959 októberében, Belgrádban a jugoszlávok ellen), aztán betalált a svájci ka­puba is.

Következik az ötödik fellépés, és Al­bert életútját felidézve itt érdemes kicsit időzni. A nagy ellenfél, a német váloga­tott látogatott Budapestre, és a mieink már 4:1 -re vezettek, igaz, Seeler és Brülls a hajrában szépített: sikerült tehát vala­melyest a visszavágás az elvesztett vb- döntőért. Amikor a második félidő má­sodik percében Albert három német vé­dőt is megbolondított, majd elegánsan Tilkowski kapujába lőtt, 90 000 néző ün­nepelte tombolva a császári korszak kez­detét.

Európa legjobbja lett

Albert pályája innentől kezdve minden futballbarát előtt ismert: 1960-ban gólkirály, olimpiai bronzérmes, 1961-ben szintén gólkirály, 1962-ben Chilé­ben a világbajnokság társgólkirálya, 1962-63-ban bajnok, 1964-ben Eb­-bronzérmes, 1965-ben gólkirály és tagja a VVK-győztes csapatnak, 1966-ban főszerepet vállal az angliai vb-n Brazília legyőzésében, 1967-ben és 1968-ban bajnok.

A megannyi fényes siker között külön kiemelendő az 1967-es esztendő: a France Football szokásos év végi szava­zásán Albert kapta a legtöbb voksot, és így Európa legjobb játékosa lett, máig egyetlen magyarként az Aranylabda tu­lajdonosa.

„Nem találok szavakat – nyilatkozta Albert 1967. december 28-án a Nép­sport címlapján. – A tavalyi ötödik hely után álmomban sem gondoltam volna, hogy ebben a mezőnyben első leszek, méghozzá 28 pont előnnyel. Pályafutásom legszebb éve ez, az év elején a brazil Flamengo vendége le­hetettem, csapatkapitánya lettem a bajnok Ferencvárosnak és a magyar válogatottnak, de ami a legszebb: december 12-én megszü­letett a kis Fiam.” Érdemes végigbön­gészni a vert mezőnyt: Bobby Cbarlton, Franz Beckenbauer, Eusebio, Gerd Müller, George Best, Mazzola, Facchetti, Pirri, Riva, Overath tisztelgett a Császárnak, akinek legendássá vált a mondása, mi­szerint ez az a labda, amelyet sohasem vettek el tőle a védők. Tegyük hozzá: az „igazi” lasztit sem sűrűn…

A gyönyörű pályafutás és Albert annyiszor megcsodált lába nem sokkal később súlyos törést szenvedett. 1969. június 15-én, Koppenhágában a csatár olyan szerencsétlenül ütközött Engedahl kapussal, hogy elszakadt a térdszalagja. Albert egy évvel később tért vissza a pá­lyára, két évvel később a válogatottban is újra pályára lépett, de ő is elismeri: játé­ka már nem volt az igazi. Fájó szívvel búcsúzott: 1974 márciusában a ZTE el­len góllal, majd könnyezve köszönt el a zokogó Fradi-tábortól (351. bajnoki meccsén ez volt a 256. találata), majd májusban, Székesfehérvárott a jugoszlávok ellen még utoljára, hetvenötödik al­kalommal is magára húzta a válogatott dresszt.

És utána?

Albert különböző beosztásokban szolgálta szeretett klubját. Volt techni­kai vezető, ifjúsági edző, utánpótlás-szakágvezető, szakosztályvezető, szakmai el­nökhelyettes, Rákosi Gyulával és Szűcs Lajossal irányította az első csapatot, dol­gozott Líbiában, jelenleg tiszteletbeli vezetője a klubnak, a közvélemény még­is úgy tartja: igazán látványos, tekinté­lyéhez, hírnevéhez méltó, felelősségtel­jes munkát mégsem vállalt.

Ugyanakkor azoknak is igazuk van, akik úgy vélik: tett ő már eleget a Ferencvárosért…

– Folytatjuk –

A német Császár meglepetése – Nemzeti Sport –2001-09-14 / 251. szám

Albert: Csak előre nézzünk! – Nemzeti Sport – 2001-09-15 / 252. szám