Petőfi Népe– 1967-08-27 / 202. szám
A két Gorjanác
Napfényes délelőtt. A két ország határán — Hercegszántó—BacskiBreg-i átkelőhelyen — egy sebtében épített ház ablak nélküli szobájában Mijo Gorjanác a Bacski Breg-i predszednik szoveta mosolyogva hallgatta unokatestvére Gorjanác István hercegszántói tanácselnök szavait.
— A legutóbbi találkozásunkkor alig volt idő a munkáról beszélni, nos Mijo mondd el, mi újság nálatok?
Mijo Gorjanác néhány pillanatig gondolkodott. A markáns arcú, 42 éves géplakatos, aki napi munkája után este látja el felelősségteljes hivatását kissé zavarban volt. Nem készült erre, hiszen rokoni beszélgetésre „lépett” át, s a négyéves tevékenységével — ugyanis kétéves mandátumának lejárta után ismét megválasztották — egyébként sem szeretett dicsekedni.
— Tudod Sztipán — kezdte el tört magyarsággal — nekünk a legnagyobb gondunk az emberek meggyőzése, a kommunális feladatok végrehajtása… Ennek ellenére eredményesen dolgoztunk, mert a falubeliek kívánságának megfelelően két kilométer utat, s másfél kilométer járdát építettünk. A vízellátás megjavítására nyolc artézi kutat fúrtunk, s 26 millió dinárért egy igazán szép kultúrházat emeltünk. Nálunk kevés a gyümölcs, ezért a faluban kétezer gyümölcsfát, s öt hold erdőt telepítettünk. A tíz éves fejlesztési terv előírása szerint végezzük a munkát, s ebben az utak portalanítása, a jobboldali járdák kikövezése, no meg 30 hold nyárfaerdő telepítése a legfőbb tennivaló. A nyárfát — ez jelentős bevétel — a közeli cellulóz és gyufagyár nyersanyagának szánjuk… Az idén csupán 9 millió dinár volt a községfejlesztésre szánt összeg, de jövőre az állam segítségével már 20 millió dinárral gazdálkodhatunk. Ebből az összegből többek között két kilométer hosszú kövesutat építünk…
Mijo Gorjanác elhallgatott, s várakozóan nézett Gorjanác Istvánra.
A hercegszántói tanács elnöke, aki 11 éve áll a község élén, lassan kezdte el.
— A mi falunkban 25 kilométer járdát, 5 kilométer kövesutat, szélesvásznú mozit építettünk, ötezer négyzetméter park, 15 hold erdő, 2 ezer gyümölcsfa telepítése készült el. Az évi költségvetésünk 860 ezer forint, de a lakosság látja az eredményeket, ezért 1 millió 160 ezer forint társadalmi munkát ajánlott fel… Azt tervezzük, hogy jövőre bővítjük a kultúrházat, s 1969-ben felépítjük a törpevízművet. Az öt éves tervben az a legfőbb célkitűzésünk, hogy félmillió forintos költséggel felújítjuk a villanyhálózatot…
A szávet elnöke figyelmesen hallgatta a felsorolást.
— Ez nagyon szép eredmény! Gratulálok bátyám! — s megfontolt szavakkal folytatta — Legutóbb a szávet ülésén beszélgettünk róla, át kellene jönni hozzátok tapasztalatcserére. — Hamiskásan mosolyogva hozzátette. — Nem szégyen tanulni az idősebbtől.
A csipkelődésre Gorjanác István tettetett haraggal csattant fel:
— Öcskös, az öt év korkülönbség nem ok a piszkálódásra, de igazad van, mi is tanulhatunk tőletek.
A két Gorjanác csak ezután melegedett bele igazán a beszélgetésbe. Gorjanác István a kukorica termesztésről érdeklődött, s talán irigykedett kissé, hogy a szomszédos községben ötven mázsára számítanak holdanként. A hercegszántói közös gazdaságok 18 mázsát terveznek, igaz májusi morzsoltban de a bacski bregiek túltettek rajtuk… Mijo Gorjanác a gyümölcstermesztés eredményeire volt kíváncsi hiszen — ezt ő maga is elismerte — ebben a hercegszántóiak a jobbak. Kérdést kérdés követett, s akaratlanul egy kicsit mindketten saját községeik eredményeivel dicsekedtek: Bácski Bregben minden családnak van rádiója, száz embernek motorja, 11 családnak személyautója, s hetvennek televíziója — érvelt Mijo Gorjanác, ám a hercegszántói tanácselnök sem fogyott ki: 24 személyautó, 400 motor, 180 televízió van a községben, ám a rádiók számát nem tudta megmondani. Sok minden szóba került: az életszínvonal, a napi keresetek, a két tanács személyi összetétele, munkája, a pártélet kérdései.
A két Gorjanác akik nemcsak nevükben, beosztásukban, politikai állásfoglalásukban, foglalkozásukban, hanem községük szeretetében is egyek, már a jövőről beszélgettek:
— Az új határátlépő állomás — fejtegette Mijo Gorjanác — rendkívül sokat jelent számunkra. A növekvő idegenforgalom nemcsak a község kereskedelmét, de a fogyasztási szövetkezet gépjavító szolgálatát is fellendíti.
Gorjanác Istvánnak hasonló véleménye volt.
— Az átkelőhely megnyitása nemcsak rokonlátogatás, idegenforgalmi szempontból döntő. A két község vezetőinek, lakóinak összefogásából, tapasztalatainak kicseréléséből újabb eredmények születhetnek.
S ez így igaz! A bacski bregiek megismerkedhetnek majd a gyümölcstermesztés hercegszántói módszereivel, s a hercegszántóiak is megtanulhatják, hogyan lehet elérni kimagasló terméseredményeket kukoricából. Ám nemcsak a termelésben, hanem más vonatkozásban is jó lenne a két község kapcsolatát bővíteni. Ezt mindkét tanácselnök egyértelműen hangsúlyozta. A kultúrcsoportok cseréje, a sportegyesületek erőpróbái nemcsak a rokonokat, s sportolókat, a kultúrmunkásokat, hanem az idegeneket, a két községet is közelebb hozná egymáshoz…
A kétórás eszmecsere, egymás tapasztalatainak kicserélése nagyon rövidnek tűnt. A két szomszédos község tanácselnöke, akik alig négy kilométer távolságban éltek egymástól — igaz közöttük egy láthatatlan vonal, a két országot elválasztó határ húzódott — alig akart kifogyni az újabb s újabb témából. De búcsúzni kellett, hiszen a két Gorjanácot a határ innenső és túlsó oldalán várta a munka, a jugoszláv Bácski Breg és a magyar Hercegszántó mindennapi gondja.
A határsorompó fölött hosszan szorították egymás kezét, s ebben a kézfogásban több volt mint rokoni megbecsülés, szeretet. Ez a kézfogás két község, két nép igazi barátságát szimbolizálta.
Gémes Gábor