Petőfi Népe – 1966-03-23 / 69. szám

A tanácsülés szünetében

Véget ért az első napirendi pont tárgyalása, negyedórás szünet következett. Kisebb, nagyobb csoportokba verődve a megyei tanács tagjai az ülésterem előcsarnokát vették birtokukba. Itt zsongott a kis előcsarnokban most a megye dolgozóinak ezernyi öröme és gondja. Megható lelkesedéssel és töprengő arckifejezéssel újságolták egymásnak a szűkebb hazában — választókerületükben — és az egyes emberek személyes életében történt jelesebb eseményeket, élményeket.

A dolgozó ember szeretete, az érdekeiért érzett felelősség és tettrekészség — éreztem, ez hatotta át mindannyiukat. S akkor, az egyik beszélgető csoportból észrevett Filákovity Vitályosné, a hercegszántóiak küldötte.

— Elvtársnő, okvetlenül el kell jönnie hozzánk! Meg kell ismernie Moldován Anna nénit. Mert az egy olyan asszony, de olyan! Ugye, ír majd róla?

Nem volt időm erre ígéretet tenni, mert a megyei tanácstag-asszony a következő másodpercben olyan színesen és plasztikusan elém varázsolta a 68. éves, hófehér hajú szülésznőt és a nyugdíjba vonulásakor a tiszteletére rendezett községre szóló ünnepséget, hogy szinte Hercegszántón éreztem magam.

— Erre az eseményre nem kellett mozgósítani, mert a nép tudja, hogy Anna néni kicsoda. Jött is a falu apraja-nagyja. Halat szereztek — mert halvacsora volt — és a főzés, az ünnepség előkészületei közben csak róla folyta szó. Az idősebbek arra emlékeztek, hogy évtizedekkel ezelőtt hogyan igyekezett két kis gyermekével — egyiket az egyik, másikat a másik hóna alá vette —, amikor szüléshez hívták. Mert akkoriban nem volt még óvoda, úgy mint most! Mások azt mesélték el, hogy a segítségre szoruló háznál mit jelentett Anna néni megjelenése. Kedves, megnyugtató szavak a vajúdó mamának, gyorsan lebonyolított kismosás, reggeli készítés a munkába induló gazdának, vagy éppen a gyerekek megebédeltetése, rendteremtés a házban … Mert Moldován Anna nemcsak nagyszerű szülésznő, hanem mentőangyal, igazi varázsló volt. Ahol csak megjelent, melegséget. szeretetet árasztott, katonás rendet hagyott maga után…

Ebben a pillanatban a gyors, határozott beszédű Filákovityné az egyik közeli csoportban beszélgető társnőjét, a bácsalmásiakat képviselő, de hercegszántói születésű Retek J. Pálnét szólította:

— Gyere csak, Evica, mond el te is, milyen asszony, Moldován Anna néni!

Ezután már ketten „agitálták”: Igenis, Anna nénit és a hivatásának szentelt több mint négy évtizedes tevékenységét példaképül kell állítani! Mert az ilyen helytállás, az ilyen szívvel-lélekkel másokért végzett munka adja meg az ember életének igazi tartalmát.

Az előcsarnok zsibongását a szünet végét jelző csengő szakította félbe. Az ülés résztvevői elfoglalták helyeiket, s az ugyancsak a széksorába igyekvő Filákovityné még rám parancsolt:

— Azt is írja meg elvtársnő, hogy Anna nénit nemcsak a hercegszántóiak, hanem az egész járás a magáénak érzi. A múlt héten megtartott ünnepségre nem véletlenül jött el Gajdócsi elvtárs, a járási tanács elnöke, a járás főorvosa és természetesen Virág Józsefné, a bajai járás nőtanácsi titkára is!

P. I.