Petőfi Népe – 1957-02-20 / 42. szám

Három választás

Az ellenforradalom napjai Hercegszántón

Október 27-én 

ért el Hercegszántóra az ellenforradalom szele. Reggel már teljes erővel bömbölte a hangszóró, hogy a tanácsháza előtti térségen »munkástanács« választás lesz és minden becsületes ember feltétlenül ott legyen. Ekkor már a huligán elemek ordítozva követelték a vörös csillagok eltávolítását, a piros zászlók levételét.

Délután fél 3 tájban egy 30—40 főből álló kurjongató csoport érkezett a tanácsháza elé, nemzeti színű zászlókat lobogtatva. Aztán sebtében összeállítottak egy névsort, s azt felolvasva kikiáltották a »munkástanács« tagjait. Ebben a névsorban még kommunisták neve is szerepelt, a tanácselnöké, a rendőrparancsnoké stb.

»A választást« egy autóbusz érkezése zavarta meg. Fiatal, elsőéves tanítóképzős hallgatók szálltak ki belőle, egy tanáruk vezetésével. Egyik diák elszavalta a Nemzeti dalt, majd egy asztalra állva a tanár szónokolt. Habzó szájjal véres, uszító beszédet mondott. A lényege az lett volna, hogy nem tűrjük a szovjet csapatokat az országban és fegyverrel a kézben harcoljuk ki a függetlenséget. A gyűlésén jelenlévő néhány részegen kívül azonban senki sem mutatott hajlandóságot a fegyveres harcra.

November 1-én

ismét kora reggel működésbe lépett a hangszóró. Nem volt demokratikus az előző választás — harsogta — meg kell ismételni. A változatosság kedvéért ezenkívül most »forradalmi« bizottság megválasztására hívta a falu népét. Egyesek ekkor már nyíltan hangoztatták, hogy »nekünk nem kellenek a kommunisták«.

A tanácsházán gyülekeztünk, amikor egyszerre csak felmorajlott a tömeg. Egy ember lépett be a szobába, magas, szikár alak, merész sasorral, melyhez hasonlót a hitlerista filmekben lehetett látni. Ez volt Turi József egykori főjegyző úr, aki elérkezettnek látta az időt arra, hogy visszakövetelje 60 holdját, hatalmas házát, személyautóját és mindenekelőtt elvesztett hatalmát.

— Azért, jöttem — mondotta —, hogy megszervezzem a pártokat, elsősorban a kisgazdapártot. Vannak itt kommunisták — nézett körül, s rögtön hozzátette, de nekünk »rákosisták« nem kellenek! Ezután még kijelentette, hogy egyúttal a járási közigazgatás megszervezése ügyében is jár, s aki itt van, az írja alá azt az ívet, amely valami dr. Horváth Zoltán nevű személyt, a sógorát követelte a járás élére.

Amikor már többen összegyűltek, Turi egy asztalt cipeltetett ki a tanácsháza elé, fölállt rá, s onnan beszélt.

— Visszajöttem hozzátok, kedves testvéreim — kiabálta. Testvérének fogadta szavaiban most az egyszerű parasztokat, napszámosokat, akiket pedig évtizedeken át kizsákmányolt, mikor látástól vakulásig dolgoztatta őket földjein. — Visszajöttem — folytatta —, hogy megszüntessük azt a nyomort, amit a múlt rendszer okozott nektek. De először elmentem a templomba és hálát adtam az istennek, hogy újra visszanyertem a szabadságomat. Mi, a szűzanya népe, vagy nyugodtan mondhatjuk, Mindszenty atyánk népe vagyunk.

De ahhoz, hogy ne legyen többé nyomor, nektek igazi vezetőre van szükségetek. — S mintha csak előre megbeszélték volna, a végszóra felharsant egy hang: hát itt van a Turi úr, legyen az a vezető. Néhányan helyeseltek is hozzá.

Ezután ismét a közbeszóló hallatta hangját: Mit keres Dujmov és Feodor a nemzeti bizottságban, le kell váltani. Voltak már béresek és kanászok a vezetők, most legyenek újra a gazdagok!

A közbekiabálók megbízatása ezzel véget is ért, mert ismét Turi kezdett el beszélni. Megköszönte a falu népének a bizalmat, hogy megválasztotta őt a község vezetőjének. (Én összeszámoltam a «szavazatait«, összesen öten, vagy hatan kiáltották a nevét, a mintegy 300 főnyi tömeg mélyen hallgatott. De ez az apróság nem zavarta Turi urat.)

— Mivel én lettem a tanácselnök — folytatta —, meg fogom tisztítani a tanácsot. Egyébként én jobban szeretem a községi elöljáróság kifejezést (hja, akit egyszer főjegyző úrnak szólítanak!), de egyelőre csak maradjon tanács. Tetszik nektek a tanácsháza, ugye, nem? — kérdezte most már tegező megszólítással, mint régen. — Nos, akkor holnap ki fogjuk pakolni és én újra visszamehetek az én kedves kis szobámba. (A tanácsház épülete ugyanis valamikor az övé volt.) A gyümölcsösömbe pedig a mai naptól kezdve senki ne merje betenni a lábát! (Ez meg a termelőszövetkezeté lett.)

Akárki is művelte eddig (a Felszabadulás Tsz-re gondolt), coki oda senkinek! Visszaadjuk a vagyonát, földjét mindenkinek, elég volt a szocializmus vívmányaiból — fejezte be gúnyosan beszédét Turi főjegyző úr.

E leplezetlen restaurációs uszító beszéd után újra megválasztották a »nemzeti bizottságot«. Egytől egyig a nagygazdák kerültek bele, csupán egy volt horthysta zászlós enyhítette az egyhangúságot. A kommunisták természetesen kikerültek a bizottságból.

Két nap

viszonylag csendben telt el. Mi, kommunisták sem voltunk tétlenek és a rendőrőrsépületében tartott összejövetelünkön olyan határozatot hoztunk, hogy újabb választások tartását kíséreljük meg, amelybe becsületes, a néphez hű embereket igyekszünk elfogadtatni. Közben az ifjúság tömegét is megmozgattuk, az iskola kommunista igazgatójának leváltása ellen tiltakoztunk. Ugyanis helyébe a volt egyházi iskola igazgatóját tették, aki fellépését rögtön a délszláv nemzetiség elleni uszító beszéddel kezdte. Az ifjúság küldöttei be is mentek a »nemzeti bizottsághoz«, ahol Dorányi János elvtárs visszahelyezését követelték.

November 3-ra

tűztük ki az új választást — s az eddig másutt működő Turi József főjegyző úr úgy látszik értesülhetett tervünkről, mert újra megjelent községünkben. Turit azonban a határőrség és a rendőrség fogadta, s azt követelte tőle, hogy hagyja el a község területét. Turi tiltakozott, leváltással fenyegette a határőrség és a rendőrség parancsnokait és rögtön áttelefonált Dávodra és valami Teszári nevű embertől fegyvereseket kért. Rendet kell csinálni Hercegszántón — mondotta a telefonba —, még ha egy pár embert agyon kell lőni, akkor is.

Valahonnan budapesti egyetemisták kerültek a tanácsházára. Amikor tájékoztattuk őket a község helyzetéről, egyikük sírva fakadt és azt mondogatta, mi nem ezért harcoltunk Budapesten…

Turi nekik is kézzel-lábbal igyekezett magyarázni, hogy őt a nép választotta meg s jogosan intézkedhet Hercegszántón. Heves vita alakult ki és a vita befejezéseként Turi főjegyző úr menekülni kényszerült Hercegszántóról. Néhány emberén és hasonszőrű barátain kívül senki nem sírja vissza.

A november 3-ra kitűzött választásból semmi sem lett, Turi ismételt próbálkozása láttán a jobbérzésű emberek hazamentek. Mi november 4-re halasztottuk el az új választást.

November 4-én,

vasárnap örömhírre ébredtünk. Megalakult a forradalmi munkás-paraszt kormány — újságolták egymásnak fellélegezve az emberek. Most már a tanácsháza hangszórója is, mintha csak kicserélték volna, másként, vidámabban beszélt. »Ma délelőtt kerül sor a végleges nemzeti bizottság megválasztására« — harsogta.

A bizottságba mind napszámos, volt zsellér és dolgozó parasztokat választottunk.

Ezzel véget értek az ellenforradalom napjai Hercegszántón. A szovjet hadsereg testvéri segítsége megakadályozta, hogy a kivégzendők listáján szereplő 46 hercegszántói kommunista az ellenforradalom áldozata legyen.

Soha többé ilyen helyzetet! — ezért harcolunk most már az új szellemű párt sorai között.

Balán Miklós