Bővített és korlátlan időre meghosszabbított ajánlás

Bán Zoltán András, aki 1954-ben a Vízkereszt napján – vagyis éppen 70 éve – Budapesten született, több mint negyven éve egyike a magyar irodalom legfelkészültebb és legkarakteresebb alakjainak. Működésének első két-három évtizedében főként irodalomkritikusként tüntette ki magát – Az elme szabad állat (Magvető, 2000), a Meghalt a főítész (Scolar, 2009) és a Betűtészta (Kalligram, 2018) című válogatott kritika- és esszékötetei nemcsak a szerzőnek, hanem a műfajnak is a főművei közé tartoznak – bizonyságul elég akár egy pillantást is vetni az általuk tárgyalt művek és témák címjegyzékére. De írt Bán színházi és zenekritikákat is (utóbbiakat Csont András néven), dolgozott a Beszélő munkatársaként, és sokáig ő szerkesztette a legkitűnőbb hetilapi kulturális rovatot, a Magyar Narancsét.

Kritikusi és esszéírói életműve nemcsak roppant terjedelmében, de színvonalában is rendkívül jelentős, és Bánról tudni lehet, hogy értékítéletei megalapozottak, hogy mércéje magas, hogy nem szokta véka alá rejteni valódi véleményét, illetve hogy bírálatait ritka jó tollal, mindig élvezetesen írja meg. Nem túlzás őt irodalmunk azon szerzői közé sorolni, akik évtizedeken át a saját nevükön publikálták akár a legélesebben bíráló kritikáikat is holtak és élők műveiről – vagyis kortársakéiról is. De mint ajánlásírók aláhúzzuk, hogy ezt az intellektuális és ízlésbátorságot szintén az ő kritikusi életművének javára írjuk, noha tudjuk, hogy pályája során ennek hátulütőit is el kellett más oldalról szenvednie.

De Bán Zoltán Andrásról elmondhatjuk, hogy erre a teljesítményre ilyen nívón nem volna képes, ha nem birtokolná maga is fölényesen az írni-tudás eszközeit, és ha nem írna ő maga szépprózát is – tudniillik szinte folyamatosan ír, csak ebből a korábbi évtizedekben kevesebbet publikált, mint a kritikáiból. Rövidebb és hosszabb elbeszéléseinek, kisregényeinek elsődleges megjelenési fóruma épp az a Holmi című folyóirat volt, amelynek szerkesztőiként korábban is elég jól ismertük az ő szépírói erényeit és produkcióit – kezdve a pályázati díjnyertes Kotányi főhadnagytól (1992) egészen a Susánka és Selyempina című kisregényig, amely könyvalakban is közreadva (Scolar, 2007) nemcsak komoly kritikai elismerést, hanem jelentős közönségsikert is kivívott magának – ihletője lett továbbá egy operának is.

Legyen szabad a regény – általunk jegyzett – ajánlásából pár mondatot idemásolnunk: „Susánka és Selyempina. Az, az – jól tetszettek érteni első blikkre is. De ha egyszer így hívják – és nyilván nem véletlenül. És nem – nem lehet Susánkát egyedül emelni be a címbe, hogyha egyszer ketten vannak. /…/ Ám a részleteknek egyedül Zsigó bátyánk, dalszínházi kottaőr a megmondhatója. Aki e könyv kezdetén megbolondul… Az esetről fürkész jelentések készülnek, s hőseinek históriáját ezek nyomán teremti újjá – az írás avatott eszközeivel olvasmánnyá – Bán Zoltán András. Igen, ő – jól tetszenek emlékezni. Aki vitriolsugaras nyomtatóval dolgozik, ha irodalomkritikát ír. Most pedig – amidőn e kötetben szépprózát ad közre – őt akasztják éppen.”

Bán második prózakötete a Hölgyszonáta és más történetek címet viseli, és 2008-ban jelent meg Scolarnál. Tartalmazza egyebek közt a szerző Bolond Istók című (feltehetőleg önéletrajzi ihletésű), de még csak tervezett regényének nyitányát (avagy a Bolond Istók apát keres című rész egyik fejezetét) Apám volt címmel. Ennek a novellának – avagy regényfejezetnek – megszületésekor, még az ezredfordulón volt némi botrányos előélete, tekintve, hogy sem a Holmi, sem az Alföld, sem a Jelenkor, sem a 2000 nem óhajtotta közölni. Mégpedig azért, mert a szöveg főhősében – elég jó okkal – Kertész Imrére lehetett ráismerni. Holott a 2008-as kötetközlés alcíme: Hommage à Kertész Imre. Ki kell emelnünk, hogy a kötetről a legértőbb kritikát Szegő János közölte a Revizoron.

2014-ben a csíkszeredai Bookart adta ki Bán Zoltán András Keserű című regényét (tényregényét?, ahogy fülszöveg is megkérdőjelezi), amelynek Sólyom Ferenc nevű és Keserű fedőnevű író főszereplőjébe pedig Tar Sándor alakját lehet beleképzelni. „A Keserű egy lezárult korszakban játszódik. Nincs ma ennél időszerűbb könyv”, írja ajánlójában Kőszeg Ferenc.

A Giccs című Bán Zoltán András-kötet (Kalligram, 2016) tartalmaz egyrészt két drámát – Meneküljön, aki tud! (Súlyos komédia), illetve Fehér korom (Könyvdráma két részben), és minthogy utóbbinak a szerzői megjegyzése szerint, „látva a mai magyar színház tendenciáit, nem valószínű, hogy ezt a darabot bemutatják mostanság”, annál izgalmasabb feladvány a szövegek nyomán elképzelni a darabok előadását –, másrészt a könyv magában foglal néhány prózát is. De kérdem én – idézhetnénk egyetértően egyikünket –, hol késnek a regények, mondjuk Beethoven unokaöccséről vagy a Bolond Istók maga?

Ezek helyett 2019-ben megjelent a Pannon pestis című szatíra és disztópia – egy képzelt regény – Kompolthy Zsigmond álnév alatt (de állítólag mégiscsak van köze Bánhoz, hiszen ezen a néven adták hajdan színházakban Bán Kísértetcsárdását is). Eszerint „az egykor Budapest névre hallgató fővárosban létrejött az autokefál pannon összkeresztyén-demokratikus állam”, de kitört egy járvány is. Mindez ’19-ben íródik, vagyis még a covid előtt – csakúgy, mint ugyanekkor Pamuk világhírű regénye, A pestis éjszakái.

Végezetül: Nagyra becsült bizottság és nagyérdemű közönség, hadd forduljunk Önökhöz! Ennek a lexikon-szócikk műfajára hajazó összefoglalónak az alapján őszinte meggyőződéssel ajánlhatjuk Bán Zoltán András további irodalmi terveit mindazok figyelmébe is, akiknek e törekvéseket támogatni módjukban áll. De továbbra is főleg az olvasni szerető tömegekre számítunk.

Munkaközösségünk nevében tisztelettel:

Závada Pál