Élet és Irodalom,
LXVI. évfolyam, 27. szám, 2022. július 8.
VÁNCSA ISTVÁN
Négy orosz ül egy asztalnál, kvászt isznak, és arról beszélgetnek, hogy ki kéne menni hugyozni. De nem mennek ki, hanem inkább behugyoznak.
Evvel a példázattal egy kiváló (noch dazu a Szovjetunióban végzett) irodalmár vázolta föl számomra az orosz prózairodalom főbb vonalait mintegy ötven évvel ezelőtt, tanítása egy életre az agyamba vésődött, viszont ma már úgy látom, nem az orosz irodalomra vonatkozik.
Valójában az Európai Unió működésmódját írja le.
Huszonhét tagállam ül egy asztalnál, és arról beszélgetnek, hogy vannak köztük olyanok, akik lábbal tiporják az európai politika alapvető elveit. Ezt ismételgetik az egybegyűltek, és közben az asztal végén ülő potrohos egyénre sandítanak, ő azonban nem zavartatja magát, hanem kevélyen vigyorog. Hogy is tehetne másképp, az unió szóhasználata oly mértékben van humorral átitatva, hogy attól az ember szája egyből fülig szalad. „Fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az unió alapját képező értékeket” – ez nem kacagtató élc akar lenni, hanem a lehető leghivatalosabb formula.
„Fennáll a veszélye.”
Tizenkét esztendeje immár, hogy a kevélyen vigyorgó egyed az egyik tagállamot lekapta a tíz körméről és a nyílt színen tette a magáévá, azóta pedig azt csinál vele, ami épp az eszébe jut. Képzeletgazdag ember, vannak pikáns ötletei, azokat nagy műgonddal valósítja meg, a többi tagállam pedig úgy tesz, mintha nem nézne oda. Holott valójában időnként oda-odasandít, mármint nem az állam, hanem szépreményű vezetőinek egyike-másika, aki maga is olyan szeretne lenni, mint a füligrepedtszájú, és azt akarná művelni, amit ő, csak épp kurázsija nincs hozzá, meg aztán esze sincs elég. Az pedig baj, a diktátorkodás veszélyes munkakör, aki szakszerűtlenül műveli, pórul járhat. Erre vonatkozó példákat az elmúlt évtizedek bőven szolgáltattak, így hát a wannabe diktátor veszteg marad, kamaszos ábrándjait pedig leplezni iparkodik.
A föntebbi idézet – „fennáll a veszélye…” – az unió egyik friss, még szinte ropogós dokumentumából, a négy évvel ezelőtti Sargentini-jelentés mostani remake-jéből származik. Szerzője, Gwendoline Delbos-Corfield a lehető legradikálisabb javaslattal áll elő, amennyiben indítványozza, hogy az Európai Tanács állapítsa meg azt, ami a politika iránt az átlagosnál kicsit jobban érdeklődő polgárok körében világszerte köztudott, vagyis hogy Magyarországon szakszerűen kiépített kleptokratikus-neofasiszta diktatúra üzemel. Persze Delbos-Corfield a pontos és egyértelmű megfogalmazásoktól éppúgy idegenkedik, mint a testület, amelyet képvisel, ergo nem ezt írja, hanem azt, hogy Magyarországon az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata egyértelműen fennáll. Erre az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága július első felében majd rábólint, szeptemberben pedig a plenáris ülés megtárgyalja, és nyilvánvalóan jóvá fogja hagyni. Az eredmény felől senkinek nem lehetnek kétségei: a vigyori képű ember magába száll, és a továbbiakban a gyülekezet illedelmes és hasznos tagja lesz.
Vagy ha mégsem, az pech.
Biztos, ami biztos alapon a unió egy másik dolgozattal is készült, ez a kissé talányos Európai Szuverenitási Index címet viseli, és arról szól, hogy a tagállamai – nem összességükben, hanem külön-külön – mennyiben járulnak hozzá ahhoz, hogy az unió a világaréna élvonalbeli, büszke és attraktív versenyzője legyen. Nyájas olvasónk most bizonyára meg fog döbbenni, de a szóban forgó dokumentum szerint Magyarország gyakorlatilag semmivel se se járul hozzá. Másképp fogalmazva olyan csapattag, amely nemhogy lazsál a pályán, de oda se megy. Jó, ez talán túlzás, de csak árnyalatnyi. Öt területen kéne domborítanunk, egészségügy, gazdaság, migráció, technológia és védelempolitika, összteljesítményünkről mindent elmond, hogy a zsűri épp az egészségügy frontján nyújtott produkciónkat találta a legjobbnak. Mindent egybevetve a huszonhetedik helyet tudtuk megcsípni, ennyi induló volt ugyanis. Az értékelők megjegyzik, hogy kormányunknak köszönhetően kevéssé vagyunk elkötelezettek az európai szuverenitás iránt. Azt már nem teszik hozzá, hogy kormányunkat pedig mi választottuk, de nyilvánvalóan gondolják.
Szégyelljék magukat.
Pénzügyekkel a dokumentum – Orbán Viktorhoz hasonló módon – nem foglalkozik, már csak azért se, mert az eurózónához tartozó tagállamokat a zónán kívüliekkel bajosan lehetne összevetni. Számunkra ez előnyös, így ugyanis nem derül ki, hogy van egy további olyan fontos terület, amelyben masszívan sereghajtók vagyunk. Múlt pénteken jelezte a Portfolio, hogy az utóbbi hetekben a forint mindinkább elszakadt a régiós versenytársaktól, mostanra pedig az egész világ egyik leggyengébb devizája lett. Egy év alatt csak a török líra és az argentin peso esett nagyobbat, az utolsó három hónapban pedig a chilei devizát leszámítva nem találni gyengébbet a forintnál. Más szóval az értékes magyar fizetőeszköz, amelyhez apostoli kormányzatunk foggal-körömmel ragaszkodik, az őt megillető helyet momentán a béka segge alatt foglalja el, de folyamatosan süllyed tovább. E cikk megírása közben olvasom, hogy a bankközi devizakereskedelemben az euró 410, a dollár jegyzése a 400 forintot közelíti, a svájci franké pedig meghaladja a 412 forintot, de mire a lapunk az olvasó kezébe kerül, lehet ez sokkal rosszabb is. Mellesleg a lakosság már jó ideje euróra vágyik, ahogy múlik az idő, egyre inkább, ami a fentebbiek ismeretében teljesen érthető is, csak hát a helyzet az, hogy az Európai Központi Bank legutóbbi konvergenciajelentése szerint Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges feltételek közül momentán egyet se teljesít. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezeknek a kritériumoknak soha nem is fogunk megfelelni, ellenkezőleg, viszont ahhoz az eurónak kell a mi színvonalunkhoz alkalmazkodnia.
Még az se kizárt, hogy sikerülni is fog neki.
A jelek riasztóak. „A holland kormány ajánlása úgy szól, hogy senkinek sem kellene öt percnél többet zuhanyoznia, illetve a lakását nappal 19, éjjel 15 foknál többre fűtenie. Az egyik brit energiaszolgáltató alternatív fűtési ötletei között szerepel a sütő ajtajának nyitva tartása sütés után, illetve a háziállatok ölelgetése. (Kiemelés tőlem – V. I.) Az említett ötletek a szakpolitikából a családok mindennapi életébe is átszivárognak. Olaszországban extrém módon korlátozzák a fűtést és a légkondicionálást a közhivatalokban, német városok a közvilágítás időtartamának korlátozásával kísérleteznek…” – mindezt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter írja a Magyar Nemzet által közölt cikkében, amely globális gazdasági apokalipszist vizionál. Nyilván nem alaptalanul, Nagy Mártont kiváló közgazdásznak és igen okos embernek tartják, bizonyára tudja, mit beszél.
Jön a végítélet, de nem nálunk. Magyarország a mindent elárasztó válságból úgy fog kiemelkedni, mint Vénusz a tenger habjaiból Botticellinél, köszönhetően a magyar életmódot védő miniszterelnöki biztos munkájának, aki „a magyar identitás és ezen belül kifejezetten a magyar életmód védelmét és megerősítését célzó koncepciót alkot”, továbbá „a magyar népszokások átmentését szolgáló intézkedésekre tesz javaslatot oly módon, hogy az új forma az ősi gyökereket is magában hordozza”.
Télen pedig majd ölelgetjük a háziállatainkat. Ha díszhalaink vannak, akkor is.