Élet és Irodalom,

LXX. évfolyam, 36. szám, 2026. szeptember 4.

VÁNCSA ISTVÁN

Honfitársaink fele kevesebbet keres, mint amennyiért Nagy Mártonnak hivatalos útjain egy éjszakára szállást foglalnak, olvasom a HVG-ben, helyünk a világban evvel is átláthatóbb lett valamivel. Mások viszont ugyanezt az információt rosszalló szemhunyorítással is fogadhatják akár, holott csupán arról van szó, hogy a kontextusukból kiragadott hírek más környezetbe illesztve vagy abból kiragadva gyökeresen új jelentésudvarral gazdagodnak. Hogy aztán ennek révén hova jutunk, azt megjósolni nemigen lehet, jobb, ha nem is próbálkozunk ilyesmivel.

Vegyünk inkább egy konkrét példát, amely a pandémiás lélegeztetőgép-beszerzések okozta kárról szól. Ez a kár nem kicsi, hanem inkább amolyan nagyobbacska, a külügy becslése szerint a százmilliárdos kategóriába tartozik, abba, amelyet a böszme körúti járókelő is észlelni tud, sőt véleményezni is képes, amennyiben megvakarja a fejét, és akképpen nyilatkozik, hogy nahát.

A külügyminisztériumi átvilágítás eredményei hasonlónak mondhatók, amennyiben a pandémiás lélegeztetőgép-beszerzéseknél túlárazást vélelmeznek, megfogalmazásuk azonban differenciáltabb, árnyaltabb, olyan, amilyet egy felelősen gondolkodó vezető értelmiségitől joggal elvárhatunk. Az eredmény viszont ugyanaz. A felülvizsgálat során most sem találtak egészen pontos adatokat és dokumentumokat arról, hogy milyen stratégia mentén, hogyan hozták meg a beszerzésekről szóló döntéseket annak idején; annyit lehet tudni csupán, hogy időben meghozták valamennyit úgy, ahogy azt kell.

Voltaképp minden úgy van jól, ahogy van, vagyis ez a lehető világok legjobbika.

Vegyük szemügyre közelebbről.

Bölcs kormányzatunk anno, 2020-ban mintegy tizenhétezer lélegeztetőkészüléket vett Kínából, nagyjából háromszázmilliárd forintért, huszonnyolc közvetítő cégen keresztül. Zömüket sosem használtuk, legalább tizenkétezer idén júniusban is raktárban állt.

Tárolásuk eddig csaknem két és fél milliárd forintba került, viszont a beszerzésükben közreműködő cégek az üzlettel nagyot szakítottak.

Másképpen fogalmazva, előző kormányzatunk vett egy hajórakományra való használhatatlan kacatot, és ezen a tranzakción a bennfentesek hülyére keresték magukat, ahogy az szokás. Érdekessége az ügyletnek, hogy a beszerzett ócskavas értékét illetően kételye senkinek nem lehetett, másképp fogalmazva, köztudott volt, hogy ez a bóvli valójában kalap szart se ér, ám ez nem volt szempont.

A lényeg abban állt, hogy az adásvétel aktív részvevői az ügyleten szerényen gazdagodjanak. Jó, nem szerényen, hanem elképesztő módon, sőt orcátlanul, ám őket ez a körülmény a jelek szerint nem zavarta igazán. A cél az volt, hogy a részüket leszakítsák és hazavigyék, ahogy ez a jobb családokban szokás. Orbán Anita a minap akként foglalt állást, hogy a külügyben folyó átvilágítás során vizsgált több tízezer dokumentumban szereplő információk felvetik a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúját, valamint a tárca előző vezetésének felelősségét. A beszerzésekről született dokumentáció eredetileg hiányosan állt rendelkezésre, viszont a részletekről nemcsak álmatag szóbeszédek keringenek, a vizsgálat tárgyát képezték törölni felejtett, informatikai eszközökkel visszaállított állományok is, amelyekből teljesebb képet kaptak a történtekről. A fentiek összessége ugyan jogi blabla csupán, legalábbis egyelőre, de ki tudja, idővel talán kiforrhatja magát valamivé. Vagy ha mégse, akkor kisnyúl. Viszont a pátyi raktárban továbbra is ott szomorkodik egy rahedli használatlan kínai lélegeztetőgép – egyszer egy részüket megkísérelték elárverezni, de nem kellettek senkinek –, melyek a fentiekben vázolt szerény gazdagodáson túl elviekben, ha már muszáj valami nemes, lehetőleg filantróp vagy legalább állatbarát célt megfogalmazni, annak reményében kerültek oda, hogy levegőhöz nem igazán jutó, gyakorlatilag fuldokló betegek nehéz pillanatait kevésbé gyötrelmessé tegyék.

Egyszer majd talán ez is összejön.

Van remény.

Egy újabb járvány alkalmával például milyen jól fog jönni, mi leszünk a legjobban felkészülve egész Európában a kollektív halálhörgésre, senkinek annyi vadiúj, használhatatlan kínai lélegeztetőgépe nem lesz, mint nekünk, minket fog irigyelni brit, francia, burkus, hispán és talján.