Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 35. szám, 2025. augusztus 29.
VÁNCSA ISTVÁN
Amikor ezt a szöveget írom, a tanév kezdetéig egy hétnél is kevesebb van hátra, viszont a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a rendszerből legalább tizenhatezer tanár hiányzik. Az állam nagyjából tízezer visszafoglalkoztatott nyugdíjas tanárral próbálja enyhíteni a helyzetet, őket viszont csakis határozott idejű szerződéssel alkalmazzák, hogy nyáron ne kelljen bért fizetni nekik.
Ebből sokszor az következik, hogy a tanév előtti utolsó napokban sem tudják, folytathatják-e a munkát vagy lapátra kerülnek, ez pedig nem igazán jó érzés, de legalábbis kevéssé megnyugtató.
Kárpótlásul nekik is kötelező teljesítményértékelésen kell részt venniük, hogy el ne lustuljanak, az ígért béremelést viszont nem kapják meg. Így a tanári pálya vonzereje évek óta csökkenő tendenciát mutat, elannyira, hogy immár szinte nem is létezik.
Kormányunk természetesen e tárgyat illetően is mellébeszél, precízebb fogalmazásban szemérmetlenül hazudozik, arra hivatkozván, hogy az egy tanárra jutó diákok száma Magyarországon az EU-átlagnál alacsonyabb, tehát van elég tanár, több is, mint kéne. Sajnos azonban minden adat azt mutatja, hogy kilenc évvel ezelőtt meredeken emelkedni kezdett a tanárhiány a magyar oktatási rendszerben, és azóta is űrrakétaként tart fölfelé. A pedagógushiány korábbi lassú, hullámzó izmosodását 2015 és pláne 2016 után rendkívül gyors növekedés váltotta fel, és ekkor a települések közötti különbségek is átrendeződtek. Korábban a települési hierarchiában felfelé haladva rendszerint egyre kisebb volt a pedagógushiány, 2019-ben és 2020-ban viszont már számos hiánymutató azt jelezte, hogy Budapesten romlott legjobban a helyzet. Vélhetőleg azért, mert alternatív munkalehetőségek leginkább a fővárosban kínálkoznak, ott tehát a pedagógusi hivatásának hátat fordítani vágyó tanerő könnyebb szívvel dönt a pályaelhagyás mellett, mint lenn, az Alföld tengersík vidékin, ahol olyan esélyei volnának, mint Robinsonnak a lakatlan szigeten.
A szakszervezetek persze tömeges dezertálásról, összeomló oktatásról beszélnek, és nem is alaptalanul. A protestáló pedagógusok közül több ezren nyilatkoztak akként, hogy a törvény elfogadása esetén elhagyják a pályát, de arról is érkeztek hírek, hogy a távozókat különféle trükkökkel és cseles csalafintaságokkal igyekeznek maradásra bírni, más megfogalmazással élve, a felsőbbség szemérmetlenül hazudozott annak érdekében, hogy a kitörni készülő botránynak elejét vegye.
A helyzet annyira súlyos, hogy azt már a kormányközeli Századvég Kutatóközpont is felfedezte, sőt e tárgyban végzett kutatómunkájának eredményét eljuttatta a Népszavához is. A dokumentum, amely A félidős felülvizsgálat előkészítésének megalapozó elemzése címet viseli, nem a nyilvánosság számára készült, nyilván evvel magyarázható, hogy cicomátlan, tárgyilagos helyzetképpel szolgál, célja a Magyarországon megvalósuló, uniós finanszírozású programok félidős felülvizsgálatának támogatása a 2021–2027-es időszakra vonatkozóan. Első és alapvető megállapítása abban áll, hogy a szakképesítés nélkül szakos tárgyat oktatók számának növekedése tanárhiányra enged következtetni, vagyis a suszternek muszáj a kaptafánál tovább lépnie, ha tetszik ez őneki, ha nem. A helyzet pedig nem javulni, hanem folyamatosan romlani látszik. „2010 és 2016 között a képesítés nélküli tanárok aránya az általános iskolákban és a gimnáziumokban számottevően nem változott, azonban ezt követően az indikátor értéke a megfigyelt tantárgyak esetében folyamatosan nő.”
Ráadásul ezek a képesítés nélküli tanárok egyre öregebbek, az általános iskolákban kétszer annyi hatvanas van, mint harmincévesnél fiatalabb. Ezt a problémát a Népszava is alaposan körbejárta, cikkének már a címe is lelombozó megállapítást tartalmaz: Egyre öregebb tanárok tanítanak Magyarországon, az általános iskolákban kétszer annyi hatvanas van, mint 30 évesnél fiatalabb. A lead ezt a képet még tovább árnyalja: „Minden második tanár az 50 éves vagy idősebb korcsoportokba tartozik – derült ki a KSH legfrissebb adataiból.” Vagyis Mária országában az átlagos iskola néhanapján idősotthonra emlékeztet inkább, már ami a tanári kar korösszetételét illeti. Nyilván van ennek előnye is, a nagyszülők néha jobban megértik az unokákat, mint a szüleik, mindazonáltal az ellenpéldák számosabbak.
És ez még nem minden, ugyanis „a legnagyobb arányban azoknak az általános iskolai tanároknak a száma nőtt, akik már 64 évesek is elmúltak: számuk jelenleg 2871 fő, ami a 2023/2024-es tanévhez képest 32,2 százalékos, a 2022/2023-os tanévhez képest (1577 fő) pedig már 82 százalékos növekedés. A 60–64 éves korcsoportba tartozók száma idén 9312 főre emelkedett, ami 5,2 százalékos növekedést jelent az előző tanévhez (8848 fő), és 10 százalékosat a két évvel ezelőttihez (8462 fő) képest.” Vagyis a tanári kart jobb megoldás híján aggmenhelyekről verbuválják, első blikkre ez nem is akkora baj.
Gond majd akkor lesz, amikor további aggastyánokat kéne besorozni, de kiderül, hogy ilyenek már nincsenek is.