Élet és Irodalom,

LXVIII. évfolyam, 46. szám, 2024. november 15.

VÁNCSA ISTVÁN

Mint arról már bizonyára nyájas olvasónk is értesült, a Szuverenitásvédelmi Hivatal bő egymilliárd jó magyar forint elherdálásáról szóló megállapodást kötött egy bizonyos Balásy Gyula nevű személlyel, aki ezt az irdatlan összeget arra szándékszik fordítani, hogy pártunk és kormányunk már most is fokozhatatlannak tűnő népszerűségét szűk öt hónap alatt az egekig srófolja.

Mért van erre szükség, kérdezte a Telex a tiszteletre méltó szervezetet, nyilvánvalóan annak reményében, hogy válaszképp a vérlázító pofátlanságnak és hülyeségnek azt a rutinszerűen előállított kevercsét fogja kapni, amelyet pártunk és kormányunk az alattvalókkal folytatott kommunikációjában többnyire használni szokott, és lám, nem is tévedett.

„A külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezetek ennek az összegnek a többszörösét költik el, hogy a saját gazdasági és politikai érdekeiknek megfelelően manipulálják a magyar közvéleményt” – közölte a hivatal sajtófőnöke, de hát mi egyebet is mondhatott volna.

Avval mégse jöhetett elő, hogy a magyar nyugdíjasok elsöprő többsége százhatvan-száznyolcvanezer forintnyi nyugdíjat kap kézhez, hiszen evvel a közleménnyel izgalomba hozni ma már senkit se lehet. Magyar nyugdíjasnak lenni nem igazán jó, míg ellenben a szuverenitásvédők kommunikátorának lenni küzdelmes, ám lelkesítő feladat.

Gyomor kell hozzá, de hát valamit valamiért.

Persze ha tudjuk, hogy kormányunk a nemzeti fizetőeszközt szándékosan gyengíti, hogy a versenyképességet evvel is ösztönözze, akkor a kép jóval lelkesítőbb, akkor már mi is örömest belerúgnánk néhányszor abba a fránya fizetőeszközbe, természetesen csak­is azért, hogy az exportot a magunk szerény módján mi is ösztönözzük. Más kérdés, hogy az öntudatosságnak erre a szintjére még nem minden honfitársunknak sikerült fölemelkednie, a többség csak azt látja, hogy minden egyre drágább, vagyis a pénzünk, már ha van, egyre kevesebbet ér. Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője az ATV Start című műsorában akként vélekedett, hogy ennek kárát a magyar emberek látják, a tévénéző pedig helybenhagyólag bólogatott. Igen, ennek mi látjuk a kárát, érzékelvén, hogy a pénzünk napról napra kevesebbet ér.

Jó érzés látni-hallani, hogy honfitársaink a magyar nemzet egynémely sorskérdését illetően azonos módon vélekednek.

Török Zoltán szerint idén az euró biztosan nem megy a négyszáz forintos szint alá. A probléma az – mondja ő –, hogy a forint egyirányú utcában halad. Egy évvel ezelőtt háromszáznyolcvannál járt az árfolyam az euróval szemben, de a 2010-es évek első felében jegyezték az eurót bőven háromszáz forint alatt is, a tendencia tehát egyértelmű: egyirányú utcában haladunk, és úgy tűnik, hogy erről nincs letérés.

A baj csupán az, és ezt már mi, üres bukszájú állampolgárok tesszük hozzá, hogy ez az utca egyértelműen a pokolra visz. Egyébiránt 2008-ban, kétszázhetvenöt forintos árfolyamnál Orbán Viktor még arról beszélt, hogy gyenge nemzeti valutája gyenge országnak van, ahol a kormány képtelen kezelni a helyzetet, vagyis miniszterelnökünk szerint országunk immár gyenge ország, amelyet kétbalkezes kormány irányít az ő fennkölt személyével az élen.

Későn jött beismerés, de több a semminél. Alkalmas arra, hogy a „jó kormányzás” fogalmát illetően kialakult dikhosztáziát elsimítsa és a civakodó felek között igazságot tegyen. Jó kormányzás az, amelyik a nálunk kialakult vircsafthoz semmiképp se hasonlítható, hanem mindenben a poláris ellentéte annak, ami a magyar rónán mostanság folyik. Más kérdés, hogy effélét tapasztalni Mária országának régóta nem volt, és darab ideig előreláthatóan nem is lesz szerencséje, ám azért ne csüggedjünk. Majd valamikor, egy következő földtörténeti korszakban, amikor két hold lesz az égen, majd akkor, talán. Miniszterelnökünk persze, lévén eredendően optimista lélek, ezt is másképpen látja. „Szerintem a magyar diplomácia nem volt száz éve olyan erős, mint most, és nem volt akkora befolyásunk a világban, különösen méretarányosan, mint amekkora most van” – mondta a minap, mértéktelen önbizalmát pedig csak­is helyeselni lehet. A szakács akkor is bízzon magában, amikor a pörköltet sokadjára sikerült odakozmálnia, hiszen siker önbizalom nélkül el se képzelhető. Példaként Lázár János építési és közlekedési miniszter délceg alakja lebegjen a szemünk előtt, ő az a kultúrhérosz, aki minden idők legdrágább és némelyek szerint legfölöslegesebb magyarországi hídját fogja megépíteni, ekképpen írva bele nevét a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének magyarországi történetébe. Az új projekt nagyjából annyiba fog kerülni, mint a gízai piramisok és a kínai nagy fal együttvéve, viszont, ahogy ezt az Átlátszó megírta, Magyarország második legbefolyásosabb személye jól járhat vele. Az új híd lerövidíti az utat a befolyásos személy szegedi húsüzeme és mohácsi vágóhídja között, a befolyásos személy ettől boldogabb lesz, s a haza fényre derül.