Élet és Irodalom,
LXVI. évfolyam, 19. szám, 2022. május 13.
VÁNCSA ISTVÁN
„Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom szorgalmazza, hogy az USA azonnal állítsa le az elképesztően cinikus, továbbá agresszív politikai és gazdasági hadjáratát az Európai Unió ellen, amit Ukrajnában folytat” – ez az ellentmondást nem tűrő direktíva az ISZOMM múlt hét csütörtökön kiadott Yankee! Go Home! című kiáltványának elején olvasható. Vagyis az ISZOMM véleménye szerint a csatatérré változtatott Ukrajna kiváló helyszín, alkalom és lehetőség arra, hogy ott az Egyesült Államok üzleti körei politikai és gazdasági manipulációkban való jártasságukkal domborítsanak. Már ameddig az ISZOMM rájuk nem dörren és tökfejükre barackot nem nyom. Utána nyilván elszégyellik magukat, és fület-farkat behúzván kullognak haza. Nem szívesen lennénk most az ő helyükben, ezt őszintén bevalljuk, az ISZOMM éleslátása és gondolkodásának elmélyült volta előtt pedig le a kalappal. Jóleső érzés bizonyítva látni azt a régi hipotézisünket, amely szerint minél többet költ az ember alkoholra, bölcsessége annál inkább öregbedik.
És még csak az szöveg elején vagyunk. A továbbiakban „Huszti Andrea a párt elnöke elmondta, hogy a vadkapitalista USÁ-nak nem érdeke egy erős Európai Unió, ezért hát világos érdeke az Ukrajnában folyó proxy-háború. Az Amerikai Egyesült Államok az ukrajnai háború az egyik fő felelőse és eddigi fő nyertese is.”
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy blődségek előállításában Pártunk agitprop-osztályának senki a nyomába nem ér, de lám, itt ez az aláírással együtt is kevesebb mint 2400 karakterből álló szöveg, a politikai gondolkodás egy méltatlanul háttérbe szorított műhelyének remeklése, amely magától értetődő természetességgel kap helyet a legjobbak között. Ukrajnában az USA által kirobbantott proxy-háború (lásd még „proxy bullying”) folyik, vagyis arról van szó, hogy Ukrajnát az Egyesült Államok egy erre alkalmas verőemberrel (ez volna Putyin) addig agyabugyáltatja, amíg az Európai Unió irgalomért nem könyörög. Hogy ezt az unió mért tenné, avval az ISZOMM Sajtó amúgy fölöttébb tartalmas közleménye már nem foglalkozik. Nyilván azért, mert csak.
Formabontó megközelítésekre való erős hajlamaival együtt az ISZOMM európai orientációjú szellemi műhelynek tekinthető, közös európai hadseregről, tágabb értelemben közös külügyről, hadügyről és pénzügyről ábrándozik. Ismerős gondolat, a dualizmus időszakában ki lett próbálva, ott és akkor működni látszott, érthető hát, hogy sokaknak most is rokonszenves. Házelnökünk például olyasmit pedzegetett az Inforádió Aréna című műsorában, hogy Ukrajnában igazából orosz–amerikai háború tombol, amelynek célja Európát gazdaságilag és politikailag leválasztani Oroszországról és Ázsiáról, ahová eredendően tartozik. Megakadályozva ezzel, hogy az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig egységes politikai-gazdasági térség jöjjön létre, az ugyanis akkora potenciált jelentene, ami mellett az Egyesült Államok a továbbiakban nem rúgna labdába.
Nehéz elhinni, hogy az egy Kövér Lászlón kívül volnának további európai polgárok is, akik az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig nyúló egységes politikai-gazdasági térség víziójában örömüket lelhetnék, de ha vannak is ilyenek, az mindenesetre egészen biztos, hogy Kövér főnöke nem közéjük tartozik. Ő az egységes Európát is csak a Német-római Császárság mintájára tudná elképzelni, persze abban és csakis abban az esetben, ha ő volna a császár, márpedig ennek az esélye momentán nem túl magas. „Európa legértelmesebb vezetőinek egyike” (© Dmitrij Anatoljevics Medvegyev) most a kispadon ül, annyira kicsikén, hogy az szabad szemmel már nem is látható. Elvileg arról is vissza lehet kerülni a pályára, hiszen időnként a totálisan elképzelhetetlennek tűnő dolgok is megtörténnek, 2010 júniusában például békaeső esett Rákóczifalván, ráadásul egy héten belül két alkalommal. Mindig szabad a lehetetlenben bizakodni. Nem túl érdemes ugyan, de az se biztos, hogy árt.
Múlt hét szombaton megint eleredt a békaeső, persze csak metaforikusan, vagyis olyasvalami történt, amire emberemlékezet óta példa nem volt. Kormányzó urunk döbbenetes mondatokat tett közzé a Facebookon, közülük kettőt idézünk is: „A magyar felfogás szerint ez egy orosz–ukrán háború. Nem teszünk egyenlőségjelet, mert ennek a háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, és hogy elkezdődött, annak az oka, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát.”
Semmi hablaty, semmi hazudozás, csak a puszta tények.
A csoda megtörtént. A következő békaeső legkorábban a század második felében esedékes, ha egyáltalán. Vagy inkább soha.