Élet és Irodalom,
LXVI. évfolyam, 16. szám, 2022. április 22.
VÁNCSA ISTVÁN
2018 és 2020 között Ukrajna már fontosabb külföldi piacunk volt, mint Oroszország, írja az Átlátszó, vagyis a háborút a közhittel ellentétben nem annyira az Oroszországgal szembeni szankciók miatt fogjuk megszívni, hanem azért, mert nagy orosz barátunk a számunkra cseppet se érdektelen ukrán gazdaságot a szemünk láttára ripityára töri. Ha a tőkebefektetéseket nézzük, a helyzet akkor se szívderítőbb. A Pénzcentrum adatai szerint kicsiny országunkban mintegy négyezer ukrán és hétszáz orosz cég működik, az Ukrajnába exportáló vállalatok több mint harmincezer alkalmazottat foglalkoztatnak, az onnan importálók pedig csaknem ötvenezret. Ezek a cégek az államkasszába csak társasági adóként is évente több mint húszmilliárd forintot szoktak volt befizetni. Ennek most vége. Tudjuk persze, hogy az államkasszának ez nem tétel, Mészáros Lőrincnek meg pláne nem az, nekünk viszont soknak tűnik, és talán a nyájas olvasónak is.
Az orosz piachoz való lazább és egyre gyengülőbb kapcsolatoknak viszont csak örülni lehet, sőt nyugodtan elmondható, hogy magyar–orosz viszonylatban ez az egyetlen olyan mozzanat, amely némi derűlátásra adhat okot. Sajnos azonban nem kizárt, hogy ez is csak látszólagos. A Center for Strategic & International Studies által 2016-ban kiadott The Kremlin Playbook című vaskos tanulmány megállapítása szerint az orosz gazdasági expanzió valódi kiterjedése ismeretlen, az ugyanis nagyobbrészt nyugat-európai fedőcégek és különféle offshore számlák hálója mögött zajlik, márpedig Oroszország esetében a gazdasági és a politikai befolyás kézen fogva jár, ahol az egyik erősödik, ott erősödik a másik is. Nálunk az orosz piachoz való lazább és egyre gyengülőbb kapcsolatok, amelyekről a jelen bekezdés elején szó esett, a magánszektorra jellemzők, mármint egyelőre. Viszont sokan gondolják úgy, élükön a kormányfővel, hogy Hunniában a szó eredeti értelmében vett magánszektor igazából nincs is, a magyar nagyvállalkozót az állam formálta meg a maga képére és hasonlatosságára, fölötte és vagyona fölött tehát az állam diszponál.
Evvel együtt most még az a látszat, hogy az orosz piacra a vállalkozói szféra némi távolságtartással tekint, ellentétben államával, amely Oroszország anyácska szoknyája alá furakodni lankadatlan hévvel iparkodik. A választás után tartott sajtótájékoztatón a DPA munkatársa a Lánchíd Palotában dagonyázó gyanús szervezet magyarországi jövőjét illetően érdeklődött, Orbán pedig azt felelte, hogy ez egy fontos és értékes bank. A következő kérdést már Bojár Gábor tette fel a valaszonline.hu oldalon. Mi indokolja, hogy az orosz kémközpontként számontartott Nemzetközi Beruházási Bank még mindig Budapesten működik? Miért fogadtuk be őket 2019-ben? Miért emeltünk benne tőkét 2020-ban Oroszország után a bank második legnagyobb részvényesévé válva? 2021-ben 90 millió euró összegben finanszíroztak hazai beruházásokat. Ez a teljes magyarországi bankrendszer mérlegfőösszegének ezrelékét sem éri el. Ezért kell teljes diplomáciai immunitást biztosítani minden alkalmazottjuknak, sőt a vendégeiknek is? Melyik másik bank kap ilyesmit? – kérdezte B. G., válasz persze nem várható.
Még valami evvel kapcsolatban. A New York Times 2019. márciusi beszámolója szerint napokkal azelőtt, hogy a parlament az obskúrus orosz banknak teljes diplomáciai mentességet adott, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapesten járva figyelmeztette Orbánt, ne engedje, hogy Oroszország a barátok közé éket verjen. „A magyarok túl jól tudják a történelmükből, hogy egy autoriter Oroszország soha nem lesz a kisebb nemzetek szabadságának és szuverenitásának támogatója” – mondta Pompeo, aki korábban ismeretesmód a CIA igazgatója volt.
Vagyis azt mondta, hogy lehet választani az Orbán szívének oly kedves Trump és a hasonlóképp kedves Putyin között.
Orbán gondolkodás nélkül Putyint választotta, Magyarország pedig Orbánt, úgyhogy semmin se csodálkozzunk. Egyebek közt azon se, hogy a Freedom House lapzártánk pillanatában publikált jelentése szerint a demokratikus normák már Albániában, Észak-Macedóniában, Montenegróban, sőt még Szerbiában is jobban érvényesülnek, mint mifelénk.
Haladunk az úton, amelyet Orbán kijelölt, a Balkánt már magunk mögött hagytuk, a víz fölötti pára mögül Tobrukot látjuk kibontakozni. Legfőbb látványosságai a második világháborús katonatemetők.