Családi kör

Érzelmektől átitatott levelet fogalmazott a Parlamentközi Szövetség a Kleptokrácia Ellen (Inter-Parliamentary Alliance against Kleptocracy, röviden IPAK) nevű szervezet, a levél tárgyát nyilván mindenki azonnal kitalálja, de a biztonság kedvéért mégis ideírjuk. Vezérünket emlegetik benne mint a földkerekség egyik legnagyobb élő kleptokratáját, ami ránk nézve hízelgő is lehetne akár, de mégsem az, minthogy tévedésen és fogalomzavaron alapul.

Súlyos korrupcióról és állami források ellopásáról szól a levél, s e ponton máris támadhatnak kétségeink. Ha az aláírók némi időt szakítanának arra, hogy a magyarországi illiberalizmus ideológiai alapvetését legalább futólagosan áttekintsék, akkor maguk is képesek volnának belátni, hogy a korrupció nem bűncselekmény, hanem az illiberális állam létezési módja, ahogy ez nálunk explicit módon kimondatott. És ha már megerőltetik magukat szellemileg, akkor azon is eltűnődhetnének, hogy lehet-e vajon forrásokat ellopni, nem feltétlenül államit, akármilyet. A válasz egyértelmű. Nem igazán. Legjobb esetben is csak a vizüket, olyképpen, ahogy Héraklész az Alpheiosz és a Péneiosz folyókat Augiász istállóján köztisztasági célzattal ideiglenesen átvezette.

Harmadsorban pedig nézzük ezt a két mondatot: „A kleptokraták nem csupán ellopják az adófizetők pénzét. Szisztematikusan veszélyeztetik a demokráciáink jövőjét is.” Úgy látszik, a világ képtelenné vált arra, hogy az ellop és a hazavisz igék jelentését megkülönböztesse. A felelősen gondolkodó magyar államférfi az adófizetők pénzét nem ellopja (-cseni, -csaklizza, -csórja stb.) az éj leple alatt, hanem fényes nappal, ország-világ szeme láttára átirányítja olyképpen, hogy érdemekben dúsabb honfiak és honleányok bankszámláin landoljon. Bűncselekményről szó sincs, ez egyszerű pénzügytechnikai művelet csupán.

Egyébként pedig végig kéne gondolni, hogy valójában ki az, aki a demokrácia jövőjét veszélyezteti. A személy, akit a nép vezetőként önmaga fölé emelt, vagy a nép, aki ezt a bizonyos személyt megválasztotta és többszörös visszaesőként megválasztja sokadik alkalommal is. Nehéz kérdés, mindamellett feltételezhető, hogy ahol egyetlenegy ember képes tízmillió honfitársát kedve szerint ugráltatni, ott a démosznak is volna még hová fejlődnie.

Viszont evvel nincs vége, mert az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottsága múlt csütörtökön elfogadott egy jelentést, amelyben, bármily meglepő, lánglelkű vezérünket simfelik. Arra hivatkozva, hogy az egyetlen ajánlattevővel kötött beruházási szerződések aránya nálunk kirívóan magas, egyébként pedig az EU Csalás Elleni Hivatalának leginkább a mi ügyeinkkel kell foglalkoznia. Kifogásolják továbbá, hogy „számos leleplező, tényfeltáró és oknyomozó cikk szerint Magyarországon Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont”.

Problémájuk lényege tehát abban ragadható meg, hogy Magyarország miniszterelnöke dolgozik. Nem a plafont nézi naphosszat, hanem végzi a munkáját, amellyel a választók megbízták. Hogy csakugyan evvel bízták meg, az onnan tudható, hogy az előző ciklusokban is ezt művelte, újraosztotta a vagyont, ergo a szavazópolgárok pontosan tudták, ki az, akit többedik alkalommal megválasztanak, és azt is tudták, mért fogják újfent megválasztani. Azért, mert a nemzeti vagyon még mindig nincs kellőképpen újraosztva.

A jelentést az EP plenáris ülése előreláthatólag március végén tűzi napirendre, és nyilván arra a megállapításra fog jutni, hogy ami nálunk megy, az nem szép dolog.

Nincs is evvel semmi baj, a gond csak az, hogy amikor Mária országát effajta mondvacsinált ürügyek alapján hátba támadják, akkor a belső ellenség is elpofátlanodik, és újabb válogatott pimaszságokkal áll elő. Most például ott tartunk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a keleti vakcinák beszerzésével összefüggésben hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés tárgyában indított eljárást. A gondatlan veszélyeztetés ebben a kontextusban olyasvalamit jelenthet, hogy beadják a Sinopharmot az elaggott magyar hazafinak, aztán kiderül, hogy a szervezetében termelődött antitestek száma a nullához közelít, vagyis evvel az erővel fél liter szilvapálinkát is kaphatott volna akár, és az legalább a kedélyállapotának jót tett volna átmenetileg. Mi, felelősen gondolkodó állampolgárok viszont azt is szem előtt tartjuk, hogy a Sinopharm legalább sokba került, tízszer annyiba, mint a Pfizer, vagy valahogy így. Azt persze nem gondoljuk, hogy ami drágább, az annyival jobb is, ennyire naivak már nem vagyunk, viszont tudjuk, hogy a barátság minden pénzt megér, Kína barátsága pedig annál is sokkal többet. Nem konkrétan nekünk éri meg, hanem áldozatkész vezetőinknek, akik ezért a Mennyei Béke Terére is elzarándokolnak akár, majd orcájukon bölcs mosollyal, szemükben pedig valami egészen sajátos, semmihez se hasonlítható fénnyel térnek haza. Salamon király tekintete volt ilyen azokban a pillanatokban, amikor kincseinek felmérhetetlen bősége átmenetileg az eszébe jutott.

Természetesen a támadások mögött valójában nem az IPAK áll, nem is a Nemzeti Nyomozó Iroda, és pláne nem Hadházy, hanem csakis Brüsszel, a mi örök ellenségünk, akivel vezérünk szüntelenül hadakozni kénytelen. Most például az történt, hogy Brüsszel engedélyezte a házi tücskök fogyasztását, ami szükségképpen annyit jelent, hogy hamarosan kötelezővé is teszi. Bogarakkal akarja etetni a magyar embereket. Emlékszünk még a családi kör befejező soraira? „Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol; / Közbe-közbe csupán a macska dorombol. / Majd a földre hintik a zizegő szalmát… / S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.”

Ezen a nyáron már nem vesz át semmit, ugyanis ő lesz az előétel. Főfogásként a macska következik.