Az MMA-val a jogállamiságért?

A Magyar Közlöny május 13-i számában megjelent döntés szerint „a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter (…) a Magyar Művészeti Akadémia elnökének közreműködésével kidolgozza a Kormány kultúrpolitikáját, és felel annak megvalósításáért és érvényesítéséért”. Ahogy az szerepel az Orbán-kormány 2022-es rendeletében – és az Alaptörvényében. A jogszerűség jegyében.

Nyilván, ameddig létezik a betartani akaró alaptörvény, addig a jogállam híve akkor is azt követi, ha különben megdöntötték a magyar fasisztoid rendszert. Ez a rendelet ennek jegyében fogant, és ha majd egyszer, valamikor az új alkotmány megvalósul, új követés keletkezik. A nürnbergi per se lett volna, ha szigorúan követik a jogot.

De azért képtelenség a jogállamiságra hivatkozva szó nélkül hagyni, hogy nem egyetlen (az MMA), hanem két művészeti akadémia létezik. A második a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA). És azt a gyalázatot, amiért világ csúfjára Magyarországon ez igazából miért lett így.

Ez a történet ugyanis azzal kezdődött, hogy amint Kosáry Domokos kezdeményezésére elkezdődtek az előkészületek a SZIMA megalakítására, ezt megelőzendő 1992-ben Makovecz Imre, Fekete György és mások MMA néven nyomban ellenakadémiát alapítottak. Aki ismeri a XX. század történetét, tudja, miért: vannak egyesek, bizonyosak, akikkel a magukat „nemzeti” szelleműnek deklaráltak nem közösködnek. A kultúrharc jegyében. Az MMA szerepét a hatalomra jutott Orbán-kormány 2011-ben nevesítve mint egyetlen művészeti akadémiát az Alaptörvényben is rögzítette. 2013-tól pedig bitorolja a Műcsarnokot – a parlament döntése alapján. Szigorúan jogszerűen.

Eszerint mindaddig, ameddig egy új alkotmányban el nem dőlnek jogszerűen a dolgok, a SZIMA státuszát nem rendezhetik tisztességesen? A SZIMA partvonal mögött tartásában bűnsegédi szerepet játszó MMA Orbán-függő irányítóinak minden eddigi előnyben részesítését folytatni kell? Nem kellene-e az ép ész nevében legalább említeni valahogy, közleményben, akárhogyan, hogy a SZIMA is létezik? Ha már a jogállamiság sérthetetlensége nevében veszik be a törvénybe az MMA-t, azt semmiféle jogállamiság nem tiltja, hogy nem csak egy Orbán-báb szervezettel kívánnak tárgyalni.

Hány év múlva lesz új alkotmány? És addig? Maradhat szó nélkül, hogy évtizedekig szervezetileg szembeköpték a magyar kultúrát?

A jövőbeli rendezés egyértelmű alapja, hogy az MMA egyáltalán nem illetékes ebben a rendezésben, mivel maga volt tevőleges része a múlt rendszernek. Nem kellene ezt valahol, valahogyan kifejezésre juttatni? A jogállam eszméjébe ez nem fér bele?

Az MMA az orbáni hatalom kitartottjaként közreműködött abban, hogy kizárják a szellemi élet jelentős részét a tényleges akadémiai szerepből. Ebben az MMA tettestársként közreműködött. És máig szégyenteljes haszonélvezője volt a művészeti élet szélsőjobboldali egyneműsítésének.

Az MMA elnöksége most azonnal szagot kapott: „üdvözli a Kormány döntését”, mert „a kultúra közös ügyünk”. Hitvány módon még most sem a SZIMA-val együtt, mert az nekik továbbra sem „közös ügy”.

Tényleg úgy volt szükség arra a fordulatra, hogy „az MMA közreműködésével…”? Nem lehetett volna gondolni arra, hogy lenne másik, korrekt és tisztességesebb jogi fogalmazás is? Például: „és az MTA részét alkotó SZIMA közreműködésével”. Nem vágták volna arcul azokat, akiket – ugyancsak a „jog” álarcában – kiszorítottak a jogegyenlőségből? Együtt a párialétre kényszerített SZIMA-val? Mintha 1945 után nemcsak megmaradt volna a Szálasi-kormány Magyar Kultúrkamarájának legitimitása és állami elismertsége, de még a demokratikus kulturális élet újjászervezésében is lehetővé tették volna, hogy „közreműködő” szerepe legyen.

Hangsúlyozom: itt és most nem az MMA tagságáról van szó. Rendes tagjai havi 455 ezer forint életjáradékot kapnak – a SZIMA tagjai semmit. Az ember esendő.

Lehet, hogy még nem sikerült megfelelő – a közelmúltat jól ismerő – szakemberekre akadnia Tarr Zoltának ebben a kérdésben. Az ügynökügy nyilvánosságának kérdése se lesz könnyű eset, ha a jogról van szó. De talán van valami a jogon túl, amellett, ami ugyancsak létezik. A joggal megragadhatatlan, láthatatlan megaláztatás. És ezért a jog tálalásának van szerepe. Ha más alapon nem, akkor az értelem és a tapintat jegyében. A fogalmazás kifejezheti, ha tényleg gondolnak azokra, akiket a kirekesztés érintett.

Reménykedem, hogy akad diplomáciai tehetséggel rendelkező ember, aki el tud jutni oda, ahol tanácsainak hasznát vehetik azok, akiket illett. De főleg akadnak, akik a nyilvánosság előtt hallhatóan és erőteljesen fognak tudni fellépni az ellen, hogy az MMA továbbra is kitüntetett szerepet játsszék dicstelen fogantatásával.

Mindig minden ismétlődik. „Zörgő árnyakkal harcra kelni”.