A KGB-főiskolán felületesen oktatták Közép-Európa történetét

Az orosz elnök szokásához híven a háború kitörésének közel egyéves évfordulóján elmondott beszédében is történelmi példákat elevenített fel mondanivalója alátámasztására. Vlagyimir Putyin számára a történelem egyfajta kreatív eszköz a mindenkori politikai mondanivaló („ukáz”) kifejtésére. Részünkről ennél konzervatívabb módon, a „források vétójoga” (Reinhard Koselleck) nyomán kíséreljük meg az orosz elnök mondanivalójának tágabb történelmi összefüggésbe helyezését.

Vlagyimir Putyin szerint az 1930-as években a Nyugat megnyitotta az utat a hatalomhoz a náciknak Németországban. Erről azonban Sztálinnak gyökeresen más véleménye volt. Már 1928-tól a szociáldemokráciát nevezte meg Hitler pártjával szemben a legfontosabb ellenségnek, ennek jegyében a német kommunista párt részben a nácikkal összefogva destabilizálta a német politikát.

A sztálini jelszó úgy hangzott, hogy „Üsd a hozzád legközelebb eső baloldali szociáldemokratát!” A poroszországi szociáldemokrata kormányt 1932-ben közösen döntötték meg nácik és kommunisták, csak a nácik „barna”, a kommunisták „vörös” népszavazásnak nevezték akciójukat. A Pravda Hitler hatalomra jutását is úgy kommentálta, hogy a fasizmus az imperialista rendszer mélyülő válságának terméke, a nácik pedig csak siettetik a tőkés rendszerek összeomlását.

Magyarán éppen a fordítottja igaz annak, amit az orosz elnök állít: a kommunista Szovjetunió volt az, amely Hitlert hatalomra segítette, mert Európa destabilizálásában volt érdekelt.

Ezt egyébként Sztálin a nyilvánosság előtt is elmondta: 1925. január 19-én népes közönség előtt fejtette ki, hogy az új világháború biztos ki fog törni, ezzel kapcsolatban pedig az a cél, hogy abban a Szovjetunió először ne vegyen részt, mert, „fel kell lépnünk, de utolsóként fogunk fellépni” a proletariátus érdekeinek biztosítására.

Sztálinnak ez nem véletlen megjegyzése volt, hanem halálosan komolyan gondolta. 1939. március 10-én az SZKbP XVIII. kongresszusán tartott értékelésében arról beszélt, hogy az új világháború már zajlik, de a Szovjetunió nem érdekelt abban, hogy másoknak kikaparja a gesztenyét. Miközben az USA és bizonyos európai politikusok Ukrajnába kívánnak szerinte bevonulni, a németek csalódást okoznak nekik azzal, hogy erre nem hajlandóak. Ezzel a véleményével egyértelművé tette, hogy agresszornak a Nyugatot, békepártinak pedig a nácikat nevezte meg. Mindebből szervesen következett az 1939. augusztus 23-i Hitler–Sztálin-paktum (amit éppen annyira téves Molotovról és Ribbentropról elnevezni, mint Szijjártó Pétert tartani a magyar külpolitika önálló alakítójának).

Vlagyimir Putyin szerint a mai Ukrajnával kapcsolatos politika gyökerei a XIX. századra nyúlnak vissza, amikor is az Osztrák-Magyar Monarchia és Lengyelország kitalálta azt, hogy Oroszországtól történelmi területeket szakít el. A KGB-főiskolán minden bizonnyal felületesen oktatták Közép-Európa történetét, talán ezért sikerült az orosz elnöknek ezzel a mondatával rekordmennyiségű történelmi valótlanságot összehoznia. Érdemes szétszálazni ezeket.

1. Az orosz elnök feltehetően Lengyelország felosztására gondol, ez azonban nem a XIX. században történt, hanem száz évvel korábban, három részletben, utolsó fázisában 1795-ben.
2. Lengyelország (és nem Ukrajna vagy Oroszország) felosztását épp nem a lengyel elit szorgalmazta, hanem az orosz cár és a Habsburg uralkodó.
3. A felosztott területek soha nem tartoztak korábban Oroszországhoz vagy bármilyen történelmi elődjéhez, például a Moszkvai (orosz) Nagyfejedelemséghez.
4. Ami Lengyelországból Oroszországhoz került (Ukrajna keleti fele) az nem azért került oda, mert ezt Lengyelország, vagy akár az ott élő elit kívánta volna.

Azt talán szükségtelen megjegyezni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiához került területek lakossága egészen 1918-ig jóval több egyéni és kollektív szabadságjogot élvezett, mint bármelyik népcsoport a cári Oroszországon belül, nem beszélve arról, hogy a jobbágyság intézményét is jóval hamarabb törölték el ezeken a területeken. Az 1918 után Lengyelországhoz, 1939-ben pedig részben a náci Németországhoz, részben a Szovjetunióhoz került, igencsak vegyes lakosságú Galícia területén sok szörnyűség történt a későbbiekben, és épp ezen események tükrében biztos, hogy az ott élők lét- és vagyonbiztonsága soha nem volt olyan magas fokú, mint az állítólag elnyomó Habsburg uralom alatt.