Menetrendszerű vereség után

A 2022. évi országgyűlési választások eredményei sokkolók az ellenzéki oldal számára. Az Országgyűlésben a Fidesz nemcsak magasabb arányban nyert, mint 2018-ban, hanem saját magán kívül bejuttatta nyíltan neonáci szövetségesét, a Mi Hazánk nevű proxipártját is. Ezzel szemben az ellenzék korábban nyerhetőnek vélt helyeken is alulmaradt, gyakorlatilag csak a fővárosban szerepelt sikeresen.

Teljesen téves, ha valaki ezért az eredményért Márki-Zay Pétert hibáztatja. Nem volt tökéletlenebb, mint ellenzéki politikai vetélytársai, és egyáltalán nem csak rajta múlt, hogy nem sikerült megszólítani több ellenzéki szavazót. A kormány propagandagépezete mindenképpen legyártott volna hazugságokat, függetlenül attól, hogy Márki-Zay mikor mit mond. Magam is sokszor tanúja voltam annak, hogy a végtelenségig sulykolt kormányzati hazugságok még azokra is hatni tudtak, akik különben ellenzéki szavazók voltak. A végeredmény szempontjából nem érdemi a jelentősége annak, hogy mit tesz az ellenzék – az orbáni rendszer által diktált politikai előírásokat betartva. Márpedig az ellenzék mindent betartott, amit az Orbán diktálta „törvényesség” előírt. A magyarországi választások lényegében ugyanolyanok, mint a fehéroroszországi vagy az oroszországi színjátékok, csak kevésbé erőszakosak. Jellemző, hogy utóbbiakról a NER-média is normális választásként tudósít. Attól, hogy a NER-ben nem mérgezik meg az ellenzéki vezetőket és nem verik meg az ellenzéki szavazókat, valamint nem hamisítják meg maguknak a szavazóurnáknak a tartalmát, az álpártok, a kormányzati hazugsággyárak ugyanazt az illiberális – pontosabban önkényuralmi – elvet vallják mindegyik országban. Ezért a magyar, az orosz vagy a belorusz ellenzék teljes tévedésben van akkor, ha saját hibáiból kívánja levezetni azt, hogy miért is nem nyert a választáson.

A Mi Hazánkról fontos leszögezni, hogy ez az egyetlen parlamenti politikai erő, amelyet a NER médiája lényegi kritikában soha sem részesített, ezt egyébként sem tehetné, hiszen az elvek mindkettőnél ugyanazok. Vezetője és pénzei a NER-hez ezer szálon kapcsolódnak. Történelemképüket, összeesküvés-elméleteiket semmi sem különbözteti meg attól, amit például a Magyarságkutató Intézet köre ad elő. Persze itt is megtalálható a „made in Russia” pecsét, csakúgy, mint a NER egyéb innovációin. Oroszországban Putyin már régóta ilyen pártokkal töltötte fel a Dumát, azaz az ottani parlamentet.

Szemfényvesztőn piszkosak

Döntő körülmény, hogy a Fidesz szemfényvesztéssel, hazugsággal, azaz választási csalással nyerte meg ezt a választást, és ezért annak eredménye sem legitim.

Ez nem úgy valósult meg, hogy meghamisították a szavazatokat. Vélhetően annak sem volt döntő szerepe, hogy a határon túli ellenzéki szavazatok egy részét megsemmisítették. Az sem volt döntő, hogy mindenféle parlamenti kontroll és tárgyalás nélkül különféle salátatörvényekkel háromszáz alkalommal szabták át az utóbbi időben a választójogi törvényt. Ténykérdés ugyanis, hogy a magyarországi szavazókörök túlnyomó többségében volt civil kontroll, és így is több mint 3 millió szavazat jutott a Fidesznek és proxipártjának, miközben az ellenzék kevesebb mint 1,9 millió szavazatot kapott. Azért indokolt választási szemfényvesztésről beszélni, mert a kormánypárt a közmédiában és a túlnyomórészt birtokában levő sajtóban az ellenzékről folyamatosan alapvető kérdésekben durván hazudott, és kizárta az ellenzék véleményének kifejtését a közmédiában. Önmagában furcsa ellentmondás, hogy miközben az ország több mint kétharmada NER-szavazó, a NER minden vitahelyzettől úgy retteg, akár ördög a szentelt víztől. Demokráciában példátlan, hogy egy választás során a választónak egyetlen alkalommal sem volt lehetősége ellentétes nézetek ütköztetését meghallgatni. Mitől kell ennyire félni, ha nem hazugság az, amit a NER terjeszt? Hogyan lehet ezt másképp nevezni, mint választási csalás? Erre valószínűleg csak Habony Árpád vagy a néhai Arthur J. Finkelstein tudna jobb szót találni.

A választások szemfényvesztőn piszkosak is voltak, mert tisztázatlan, illetve állami forrásokból költött a kormány pártpolitikai kampányra pénzt olyan nagyságrendben, mint talán még soha senki a magyar történelem során. Mindez egészen addig nem is fog változni, amíg valamilyen természeti, illetve gazdasági (vagy politikai) katasztrófa alapvetően át nem rendezi a magyar viszonyokat. Hiszen kormány és ellenzék viszonya teljesen aszimmetrikus. A hatalmon lévőkre hatalmuk elvesztése esetén börtönbüntetések és egzisztenciális katasztrófák várnak, ezzel szemben az ellenzék egy vesztett választás esetén sem kerül rosszabb helyzetbe, mint amilyenben most van.

Emlékeztetnem kell arra, hogy 2006-ban a kormány sokkal kisebbet hazudott, mint most a Fidesz tette, a Fidesz mégis indokoltnak tartotta kétségbe vonni a választás legitimitását.

A választási eredmény nem tekinthető legitimnek, és ebből az is következik, hogy a mandátumot nyert ellenzéki képviselőknek nem volna szabad felvenni mandátumukat. Hiszen az eddigiekből pontosan tudható, hogy őket a parlamentben a Fidesz csak az udvari bohóc megalázó szerepére kárhoztatná. Négy évvel ezelőtt már írtam erről (lásd: Most eldől, ki ellenzéki és ki megélhetési politikus, Index.hu, 2018. április 23.). Az ellenzéki képviselők egész egyszerűen nem törvényesíthetnek jelenlétükkel egy olyan rendszert, amely nem legitim alapon nyugszik. Aki ismeri azt a liturgiát, amit a választási eredmény szentesítése jelent, az elborzad már attól is, ahogyan az Országgyűlés első napján az ellenzéki képviselőkkel fel fogják törölni a padlót.

A mandátumok át nem vétele természetesen súlyos egzisztenciális kérdés. Nemcsak annak a bő félszáz képviselőnek, hanem a velük együtt alkalmazandó személyeknek is az. Ez a személyi kör azonban nem több mint körülbelül 200 fő. Az egyik oldalon az ő fizetésük (havonta kb. 200 millió forint) áll, a másik oldalon viszont a NER legitimálásának ára. Már az is segít a továbblépésben, ha ezt kimondjuk, annál is inkább, mert egy ehhez hasonló összeg még nem az előteremthetetlen kategóriába tartozik – a Norvég Alap például jóval nagyobb pénzek felett tud diszponálni. Már most el kellene kezdenie az érintetteknek az ezzel kapcsolatos gondolkodást ahelyett, hogy a „becsekkolásról” fantáziálnának.

Segíts magadon

Az ellenzék kivonulása esetén persze maradna „ellenzéki” párt, az ugyancsak szélsőjobboldali Mi Hazánk, azonban aki csak kicsit foglalkozik a magyar politikai viszonyokkal, az rögtön látja, hogy itt a Fidesz klónjáról van szó.

Az az ellenérv, hogy az ellenzék Szerbiában sem ment ezzel semmire, téves, mert Szerbia nem az EU tagja és ezért nem is függ az EU pénztranszfereitől, és nem indítható ellene jogállamisági eljárás. A parlamenti bojkott a NER számára viszont középtávon halálos csapás lenne.

Kétségtelen, hogy a választások előtt az EU arról biztosította a magyar kormányt, hogy az továbbra is hozzá fog jutni minden elképzelhető uniós forráshoz. Ez arra utal, hogy az unió malmai lassan fognak őrölni.

A magyar kormány léte az EU-ból érkező forrásokon áll vagy bukik. Ezek elmaradása rövid úton államcsődközeli helyzetet állít elő, és ezzel teljesen ellehetetlenítené a kormányt (a kilépés az EU-ból a gyakorlatban nem képzelhető el). Oroszország képes arra, hogy nyersanyagai eladásával stabilan tartsa a rubel árfolyamát. Hasonló a forint esetében nem lehetséges. A jogállamisági mechanizmus érvényesítése az Orbán-kormányt kezelhetetlen helyzetbe hozná.

Felvethető ezzel szemben az, hogy ha eddig sem szakította meg az EU teljesen az anyagi támogatást, miért tennék ezek után? A helyzet azonban az, hogy az EU is csak akkor segít, ha mi is segítünk magunkon. Ez hasonló Ukrajna helyzetéhez: ott is azért tud segíteni az EU (és mások), mert az ukránok is hajlandók segíteni magukon.

Másrészt az EU Oroszország agressziója miatt alapvetően más helyzetben van, mint korábban. Egyre kevésbé hunyhat szemet afelett, hogy szövetségi rendszerének a tagja egy tömeggyilkos agresszor propagandáját terjeszti az általa uralt médiában. Még kevésbé fogja tudni tolerálni azt, hogy a magyar fél különutas energiapolitikájával még akkor is az agresszort fogja segíteni, amikor minden más állam erőteljes áldozatokat vállal az orosz energiafüggőség csökkentésére vagy akár teljes megszüntetésére. Orbán egyelőre nem akar lemondani az olcsónak mondott orosz gázról. Amennyiben az oroszok a megemelkedett világpiaci áron szállítanak majd, akkor összeomlik a rezsicsökkentés, ráadásul a magyar kormány maga is előbb-utóbb szankciókat kockáztat majd, ha nem máshonnan veszi a gázt ugyanazon az áron. Amennyiben viszont az orosz fél a világpiaci árnál olcsóbban szállítana, akkor a piaci viszonyok felrúgása miatt tarthatatlan helyzet állna fenn az EU-n belül, és ez szintén szankciókat vonna maga után.

A bábok szerepe

Oroszország agressziója amúgy is fenekestől felfordítja a gazdasági viszonyokat. Az egyébként is meglódult élelmiszerárak további drasztikus növekedése várható. Mindez párosulva az inflációval alapjaiban fenyegeti azt a jóléti konszenzust, amely miatt oly sokan a NER-t tartották a jobb választásnak.

Nem Magyarország az egyetlen, ahol egy politikai erő hazugsággal kampányolva nyert. Ugyanez történt a Brexit esetében Angliában, Donald Trump teljes politikája erről szólt, és akkor még a német Zöldek energiapolitikával kapcsolatos kétarcúságáról nem is beszéltünk. Bármennyire is tragikus átélni azt, ami ma Magyarországon történt, mindezt jó eszünkbe vésni, mert az orbáni Magyarországról való elmenekülés sem megoldás. A hazudozásnak következményei vannak, és demokrataként nem kívánhatunk mást, minthogy az EU keményebb fellépése minél hamarabb be is következzék.

Fontos leszögezni azt is, hogy az ellenzék elképesztő erejű mozgósítása nem volt hiábavaló. Demokráciát csak demokratákkal lehet működtetni, és ennyiből a hozott áldozatok nem voltak feleslegesek. Azok, akik választási megfigyelőként vagy aktivistaként álltak helyt, akkor sem dolgoztak értelmetlenül, ha most nem az ő jelöltjeik nyertek. Munkájuk értékét csak a következő generációk fogják tudni értékelni igazán.

Mindezek miatt a választás legfontosabb tanulsága az ellenzék számára az kell, hogy legyen, hogy ne vállalják fel a gyalázatot, azaz a NER legitimálását. Orbán 12 éve folytat polgárháborút népe ellen, és amíg vannak olyanok, akik hajlandók a parlamentben eljátszani a bábok szerepét, addig ezt zavartalanul teheti. Csak a teljes szembehelyezkedés, a nyílt konfrontáció teremti meg az egyetlen esélyt a változásra.