Népszabadság, 1998. március 11.

Szerda

UJ PÉTER

Fordítsuk le, kedves gyerekek, a címet: mackó foreva! (Mackó – honnan kerülhetett elő ez a szó, pont ide, hej, te csizmácska az asztalra? Mitől lesz ő melegítő? Mert brummog, nyilván.) A szabadidő-ruházat kellemes és tartalmas eltöltéséről lesz szó. Nem mintha hiányosságokat vélnénk fölfedezni e téren: a magyar öltözködési kultúrának olyan szelete ez, amelyet méltán nevezhetünk világszínvonalúnak, sőt talán a világ egyetlen népe sem tud ilyen méltósággal, szeretettel, pontosan, szépen tréninget hordani. Ha a magyar kulturális nagyhatalom volna, könyvtárnyi melegítőológiai szakirodalom állana rendelkezésére. Nem áll.

Pedig.

Az ötvenes évek klottgatyás slampját váltotta valamikor a konszolidáció idején az a bizonyos kék mackó, amelyet ma is a szocializmus jelképének tekintenek sokan. Ezeket a puha anyagból készült ruhadarabokat a Magyar Néphadseregből bugázta a férfilakosság, a mellin ott is virított a sereg monogramja: MN. A mai napig találunk maradványpéldányokat (fundamentalisták), de hol vannak már azok az idők, amikor ilyen mackóalsóban (nem feledhető a szár középen hosszában végignyúló vékony valami – sorja? díszléc? ufó?) és lyukacsos atlétában slaugolt a lakótelep színe-java. A hetvenes években tűntek fel a szárban már trapézszerű, fényesebb anyagból készült, polgári-dekadens csíkkal (rögtön kettővel!) díszített gulyáskommunista melegítők, KGST-relációban, természetesen. Ezek szinte észrevétlenül, plusz egy csík fölvételével lényegültek át Adidasszá vagy éppen Derdiedasszá, ahogy a nép hítta akkoriban az utánzatokat. Hogy a csempészett, nyugatnémet rokontól kapott, Balatonnál fütyülős barackért barterolt vagy pult alól szerzett (Triál!) Adidasok milyen fontos státusszimbólumnak számítottak akkoriban, nem kell mondani. Más márka már nem is tudott olyan mély gyökeret verni a magyar lelkében, a nyolcvanas évektől elszabadult piac a susogók (tahószkafanderek) totális uralmát hozta. Ezekre már kár szót. Kínai piac.

Ha a melegítőkkel kapcsolatban nem mutatnánk rá a magyarok ambivalens érzelmeire, kétlelkűségére, nagy hibát követnénk el. Amíg a nemzet ilyen nagy jelentőséget tulajdonít a szabadidő-ruházatnak, legalább annyira le is nézi a melegítőst mint olyat, nem tartja összeegyeztethetőnek a szalonképpel. Adott esemény – legyen az bármilyen agyatlan, nívótlan ökörség, visszatérőkoncert, szépségverseny, lakodalmas-hangverseny, rockopera, vállalkozóbuli vagy sportgála – társadalmi-kulturális értékét, szóval esemény voltát más nem is jelzi, mint hogy melegítőben ott megjelenni nem lehet, bűn, isten ellen való vétés. BKV-zakó, sárga nejloning, Lada-mintás nyakkendő viszont már megfelelő öltözetnek számít. De ez már nem tartozik a tárgyhoz.

Uj Péter