Népszabadság, 1997. június 25.
Szerda
UJ PÉTER
Bírom karmolni, ahogy a magyar Nyelvész-Társadalom cream-je, mondok volt, a hungarian topnyelvészek, sőt ászok, egymásnak estek idegengyűlölet vonatkozásában, akik egyébként anno domini idején oly hosszasan nem törték meg a hallgatás fátylának éjsötét csöndjét, kisvártatva.
Nem-e kell-e taní- és avagy tiltani, teszik fölfele a kérdést a költővel szólván, ha kell, mégis mit, mikor, miért, vagy ha nem, akkor miért igen, kultúráltan és nagyívben kazinci.
Úgy a magam, mind a saját mode-ján nem volnák arogáns, illetve ez opcionális, ohne genant.
Kérdezem, én, mielőtt totális nyelvi kollapszus kerülne sorba, nem-e van fordítva leülve a bili? Nem-e a befőtt által lett légyen eltevődve a grószmutter? A farok csóvája a pitbull?
Vegyük észre azon egyszerű oknál fogva a notabenét, mely szerint egy ilyen védő írást nem sok, annyit se volt lehetség végigolvasni, többségük oly kasztrált/miskárolt nyelvezeten lett íródva, hogy kolumnába kelletett kapaszkodni, hogy ki ne legyünk csúszvást (az olvasó, ti.) a sok szellemi sikánokban, mi szegény, fületlen kopasz Anyanyelvi Laudák. (Summa summárum cum Lauda.)
Nem akarnák én olyant állítni, isten lássa lelkemet, h ez az egész komlexus úgy ahogy van suxx volna. NEM. Sőt, lovam vakuljon meg, sztenderd bírom én azt a nyelvi tökölődést, ha meg van persze irodalmilag, íróilag prezentírozva, hogy ne mondjam az Eszterházit, a Petyát, akit minden cirkumstanciális körülmény között satöbbi, de még-annyira a Parthy Nagyt, illetőleg Sábogárdhy Yolánt, kiskezitcsókolom, akik oly sok színt vitt az elmúlt napok során, az életembe, magasszintú irodalmi nívójával csakúgy, mint nem kisebb jelentőségével a TestAngyala c. ciklusa által, könyvhetileg.
Kimondani is Horribile Diktum: 1 ilyen Test-angyal többet ér a latban, mint akár száz lepublicisztikázott nyelvászi boka, összeesszézett Pierre Cardigán.
Ha elidulunk az ab ovótól, eléggé vilinger, h a nyelvászi ügybuzgalomnak sok teteje nincsen, itten inkább az ürülék mint olyan folytatólag elkövetetett permanens pofozása folyik ütlegelés módszerével.
A javasolás ugyan, miszerint csapjunk oda Justicia markával, ahová köll, bátor és tiszteletet érdemelő, ha már nem sikerült rendet teremtni szinte zéróban, akkor majd ebben, a nyelvben; hát valahol el kell kezdeni a rendcsinálást!
Adminisztrace betiltani nyilvános szavakat? Kíváncsi vagyok én. Frankon. Ahogy kiballag a területre az illetékes tűsarkú főelőadó és lakatol, redőnyhúz, blombáz, deszkáz, kérem itt nyelvi toprongy van, no kecmec, dantesz, konyec filma, finita la tragicomedia. És a kézigránátálló százhúszkilós securytyk úgy beparáznak a tűsarkú főelőadótól, h a sarokból kiremegve nézik, ahogy lecseréli a night Club táblát Éjszakai Mulatóhely-re.
És nyilván meg lesznek nyelvileg nyúvasztva a tébét sose fizetett, feketemunkás non-stop shopok tózse, nem beszélve az áfakerülő belmaffiási bouthiqueue-krol, ahogy le lesznek rövidárúzva sesperc alatt, mint a csempészcigit áruló souvenírek, satöbbi, de akkor tessen lecsapni a Parit, Tökit, Narit áruló zölcségesekre, nem beszélve a piriburiról és az ubisaliról – halál büntetést!
Nehéz lessz. Tanácst kéne tán lejmolni az északi Mocsár avagy a délkeleti Funér etsaktól, őnekik azért vannak eredményeik, tagadhatatlan, önmagáért beszélnek.
De addig nem tettünk semmit se, amíg a platzon a tahóscafanderes csávó-Béla rá nem röfög a bögrére, h baz+, ha még 1x olyant szólol, hogy paradigmaváltás, úgy rúgok alád, hogy visszaszállol anyádba!
Az édes anyanyelved, aztat, te gizda strici, te.
Uj Péter