Lassan melegszik az idő

Lassan itt a tavasz, emelkedik a napsütéses órák száma; itt is, ott is mozdul az avar, elődugják fejüket a márciusi tüntetők. Vesszen Horn!, vesszen Pető!, pufajkások így, liberális maffia úgy. Ez oké, ilyen a tavaszi menetrend, vagyunk hozzá edződve.

De van egy apró változás: a Tolvajok! feliratú transzparenst már nemcsak a híradókból ismert radikáljobboldali akciópolgár viszi.

És mi erre a válasz föntről? Kicsit szégyellős, kicsit zavart mosolyok, amikkel kormánykörnyéken szokták elintézni az ügyeket.

Hogy milyen ügyek vannak?

Korrupciósok, sikkasztósok, pénzeltüntetősök, összeférhetetlenesek, kizárólag.

Ezekre válasz a karszéttárás, meg a mosoly, amely újabban már talán nem is szégyellős, nem is zavart, inkább cinikus. Majd a vizsgálat eldönti, hehe, vélelem is van a világon, demokrácia, nemzetközileg elismert gazdasági eredmények, hehe…

Hiába próbálkoznak a miniszteriális és pártközi nyelvművészek. A legszebb dumájuk, ami legújabban dívik: …a testület/bizottság/tanács/választmány/dalegylet megállapította, hogy a pártnak mint pártnak nincs köze az ügyhöz (az eltűnt milliókhoz).

Itt mindenki eldöntheti, hogy maga alá röhög, vagy előveszi a transzparenst.

Nyilván mint pártnak, a Fidesznek sem volt köze a székházügyhöz; mint pártnak, az MDF-nek sem volt köze a Lakitelek-alapítványhoz meg a Csurka-dolgozathoz. Ezeket a zűrös ügyeket mind messziről jött emberek kavarják, mint magánemberek, töketlen civilek, semmi közük senkihez.

Beugrik persze az a ritka gusztustalan kifejezés, ami még az előző kormányzat szlengszótárából került át divatos káromkodásként közhasználatba: az írói munkásság. Most megint vannak munkásságok rendesen, több, mint valaha, soha nem látott ívű karrierek ívelnek, telekondenzcsíkolva az ég, mint valami légibemutató, csak győzze az ember kapkodni a fejét. A munkásságok most nem íróiak, inkább számszaki természetűek, könyvelőiek, pénztárosiak.

De senkinek sincs köze hozzájuk.

És az ügyek tovább jönnek, minden hónapra jut egy, a láncdohányos, elszabott zakós ember pedig a pulpitus mögül jellegzetes flegmával, szinte szájmozgás nélkül veti oda: a következő kérdést!

Antallék idegességükben még beperelték Lengyel Lászlót, amikor az államapparátust átszövő korrupcióról adott elő, arról, hogy meg lehet mondani, melyik miniszter mennyibe kerül. Most már nem perelnek, hanem hirdetéseket adnak föl az Expresszben: újszerű állapotban lévő államtitkár szolid áron; délre néző újrafutózott osztályvezető olcsón; alig használt rendőrtiszt nagy kedvezménnyel.

Korunk Horváth Balázsa már melegít, ujjait ropogtatja, gyakorolja a kihajlást meg a V betűt, lassan melegszik az idő, kiállhat az ablakba.

Uj Péter