Vörösök

Rnld Schwrznggr amerikai izomszínész összetűzésbe kerül legalább két tucat rosszindulatú Mikulással. Az első tucat ellenében Rnld hozza a papírformát, leveri mindet egy óriásnyalókának látszó tárggyal, aztán előlép egy pankrátorszerű Mikulás – a többi pirosruhás-hószakállas gúnyosan vigyorog és karbafont kézzel körbeáll –, nadrágtartóját húzogatja és vészt jósol. Szegény Rnld arcáról lefagy a mosoly: ő csak egy ízléstelen játékfiguráért jött (a gyereknek), és most meg kell halnia. Itt vége az új Schwrznggr-film bemutató klipjének, sosem fogom megtudni, hogy ki győzött.

Az idei enyhe tél különösen kedvez a Mikulásoknak. Vagy a sanyarú gazdasági helyzet? Nyilvánvalóan túltermelési válságba kerültünk.

Jólétkereskedelmi Mikulások díszszemléznek a Dózsa György úton, a dísztribün felé fordított arcokon elszántság, akarat, győzelembe vetett hit: fel vörösök, diadalra!

Hasizomárus Mikulás szorít a torkodnak borotvát: most csak neked, cicám, rendkívüli kedvezmény – sziszeg a foga között –, már két hét után látszik az eredmény… Nem viccel. Be vagy szarva, ne szépítsük.

Szemüveges, hátrafodrászolt fekete hajú, szemüveges Mikulás, csinos kis oldalszakállal. Piros Opel Astrával érkezik, nagy bőröndjét egyből a pultra, eléd teszi, kinyitja, rád néz: – Most egy rendkívüli lehetőséget ajánlunk önnek. Nem tudom, ismeri-e cégünk termékét… – Itt már menekülnél, eldobod a viszkispoharat és lélekszakadsz a kijárat felé, de az csak folytatja, nagy, gonosz mosollyal: – … ismeri-e cégünk termékét… az AK gépkarabélyt… – teli a szája röhögéssel, és csak lő szerteszéjjel, záporoznak az üvegcserepek, kezed a tarkódon, rángatózol, mintha áram ütött volna, összerogysz, hajadnál fogva emeli föl a fejed gyengéden, megenyhülni látszik, és barátságosan rád sóz egy soha ki nem csorbuló késkészletet és két rozsdamentes lábost pénzvisszafizetési garanciával. A korpásodás elleni Mikulás stukkert szorít a fejemnek, és üvölt, hogy milyen gusztustalan egy paraszt vagy ilyen korpásan, köpd le magad, szemétláda, üvölti, köpd le, és amikor leköpted, hátbavereget, ad egy flakon tuti sampont, kacsint, most huszonöt milliliter ingyen.

A pókember-Mikulás egy kéményről ugrik a nyakadba, szólni sincs időd, máris a füledbe meg az orrodba akaszt egy-egy világító műcsalit hatezerért, ordítani sem bírsz, hipp-hopp, el is tűnik egy neonreklám mögött.

Esélyed annyi sincsen, mint Rnld Schwrznggr osztrák-amerikai izomszínésznek az epsomi derbin.

Akkor már inkább az üzemi Mikulás, a jóságos művezető az, a színészi vénájú, aki egyszer már négybe került a gyáregységszintű szavalóversenyen, és aki szerint munkahelyi légkör plusz közösségteremtés – nagyobb termelékenység, nagyobb termelékenység – több lada, több lada – élüzem. Akkor már inkább ő nyomjon barackot a buksi fejedre, adja a virgácsot, meg a kubai vérnarancsot sportszelettel, hogy leszel szíves ezentúl korábban és határidőre. Mert ő nagyon szeret téged.

Uj Péter