444.hu, 2026. szeptember 11.
UJ PÉTER
314.1. Trambulinról hugyozni az elektromos marimbába
3141.1. Óh, hát megen lenne itt annyi de annyi minden, torlódnak a témákok, egymás hegyén-hátán, hogyaszongya hormuzi szaros, sokadik Kína-sokk, Janus-arcú Európa, Quo Vadis?, ki nyerte a hétvégét Ukrajnában?, fel-e támadt Hitler vagy csak tervezi?, meg-e öl mindanyiójunkat a Éjjáj vagy csak az agyunkat sorvasztja el, és akkor a regeteg további satöbbiről, etc-ről, haddnesoroljamról nem is beszéltünk.
És akkor megérkezik a rockzene történetének legmagyarabb harcsabajszával, a kunokénál kunosabb, sztyeppei huncut tekintetével és hetven fölött is zabolázhatatlan fürtjeivel Lezli… (Nem akarnék sokáig – khhhm! – LOVAGOLNI a külsőségeken, hiszen, mint látni fogjuk, fecseg a felszín, hallgat a mélynyomó, de a belbecs az igazán fontos, különösen egy olyan ízig-vérig művészember esetében, mint a Mi Lacánk, de szóval annyit még hadd legyen szabadjon lennem megjegyeznem, hogy ehhez a fokozhatatlanul magyar fizimiskához már télleg csak egy tarsolylemezes – griffes-indás! – bőrszütyő kéne, egy nemezsapka no meg Harcos poló a Szkítia boltból, és akkor… És akkor? Bele se merek gondolni. Zárójel bezárva.)
Lezli jellegzetes ősmagyar tekintetével fürkészi a Bundestag választások egyik vitáját a CDU vezérkarával együtt, 2021-ben. Steffen Prößdorf felvétele/Wikimedia commons
314.1.2. Na, szóval akkor megérkezik Lezlink, a Mi Lacánk, és… Hát régebben azt mondottuk volna erre, hogy követ dob az állóvízbe. Ezekben a vészesen aszályos időkben maradjunk annál, hogy belefingott a nullás lisztbe. Jó, finomítok: a trambulinról hugyozott az elektromos marimbába.
Bemutatott egy olyan 360 fokos, tripla leszúrt Pált, bicskamozdulattal és köpönyegfordítással, hogy az még a damaszkuszi út központi fordítókorongjánál közvetlenül elhelyezkedő, valamint lángoktól ölelt kis hazánkban is keltett nem jelentéktelen viharabilibent. Hogyaszongya, hogy ő sose nem volt orbánista, meg hogy örül, hogy visszatérünk Európa csöcsére, meg hogy az Orbánék dörgölőzése Moszkvához…
Moskau, Moskau, wirf die Gläser an die Wand/Russland ist ein schönes Land, ho-ho-ho-ho-ho… – zengette annak idején, 1979-ben, alig négy évvel Nyugat-Németországba érkezése után a Mi Lacánk, a Dschingis Khan zenekar harcsabajszú frontembereként (mondjuk mindenki frontember volt), arról már nem is beszélve, hogy „Moskau, Moskau, Liebe schmeckt wie Kaviar/Mädchen sind zum Küssen da, ho-ho-ho-ho-ho, hey!/Moskau, Moskau, komm, wir tanzen auf dem Tisch/Bis der Tisch zusammenbricht, ha-ha-ha-ha-ha”. Ugye. Na, Szijjártó még innen nézve is sok volt.
Megértem.
Világos.
314.1.3. A Mi Lacánk vagy ma már talán hívhatom így: a Tiszás Laci persze szeret mondogatni ezt-azt, gondolom ezért olvasható például az alábbi bejegyzés a Művész angol nyelvű Wikiedia-oldalán: „He had been imprisoned 17 times for his political opposition before he fled into the West.” Tehát hogy 17 alkalommal börtönözték őt befele pusztán politikai véleménye miatt, mielőtt Nyugatra szökött volna. Minthogy Lacink 1953-ban született, és feltételezem, tíz-tizenkét éves kora előtt nem fejthetett ki olyan politikai tevékenységet, amely magára vonhatta volna a kádárista hatóságok figyelmét, ezért, ha ez a tizenhét darab börtönbüntetés igaz, és miért ne lenne igaz, hiszen a Művész valószínűleg maga mondta, mivel a Wikipedia-oldal egy Die Zeit-interjúra hivatkozik forrásként, szóval ha igaz, akkor ez valószínűleg világrekord: kábé tíz év alatt tizenhét alkalomal ülni – nagyon rekordgyanús, az biztosnak tűnik, hogy ő volt a Kádár-rendszer legtöbbször büntetett politikai ellenállója, és az ifjúsági rekord is az övé kell legyen, hiszen mindez, mind a 17 börtönbüntetés még 22 éves kora előtt történt, 1975-ben már disszidált.
Négy év múlva meg már csapatta a Moskaut a ZDF Starparadéban, nem túlbonyolított koreorgáfiával.
314.1.4. A Mi Lacánk, aka. Tiszás Laci kétségbevonhatatlanul szerteágazó közéleti-gazdasági-zenei teljesítménye (mint a Volkswagen, az Audi és a CDU udvari zenésze; a Mandoki Soulmates ultramegasuperherogroup tevékenységét meg említeni sem merem, mert az már olyan magas művészet, hogy ott nekem túl ritka a levegő) mellett számomra prózai szerzőként is jelentős. Körülbelül nyolc éve őrizzük a szerkesztőségben (az akkor még nagyon nem Tiszás) Lacink Szabadságvágy című, gigantikus kötetét. Azt nem álítom, hogy „féltve” őriztük volna, hiszen az egyébként nagyon reprezentatív kiállatású, rendkívüli méretű, csúcsminőségű műnyomó papírra készült kötet már enyhén viseltes, lapjai kijárnak, dehát rengeteget forgattuk, sok vidám percet szerzett nekünk az orbánizmus nehéz napjaiban.
A szörző – mármint az Önök hírlevelének szörzője, nem a könyvé – és a legendás, egyszersmind gigantikus, és még annál is drágább kötet.
314.1.5. A kötet keletkezéséről, és arról, hogyan került hozzánk, annak idején, 2018-ban igen részletes cikket is írtunk. Ne keressék a boltokban, kereskedelmi forgalomba nem került, Németországban osztogathattak el belőle pár százat, meg itthon kiszórtak néhányat Orbán-mamelukszerűségeknek. Itt idézendő cikkünkben egyébként részletesen ismertettük a tartalmát, tényleg érdemes elolvasni, hogy mire költöttünk, 1,5–1,8 milliárd forintot. Mert a lényeg, hogy Lacink, a rendkívüli tehetségű összeművészeti varázsló csak 2016-ban legalább 1,5 milliárd forintot nyert pályázatokon a magyar kormánytól az „56-os forradalom hatvanadik évfordulójára emlékező” projektjeire, konkrétan egy könyvre (amiről szó van), egy filmre és három koncertre.
Idézem a cikket:
„A könyv, és a borítója belső zsebében DVD-n terjesztett dokumentumfilm kereskedelmi forgalomba soha nem került. A magyar adófizetők most ebből a cikkből ismerhetik meg először, hogy mire ment el a pénzük, mert sikerült szereznünk egy példányt belőle. A 2017 januárjában és márciusában tartott koncerteken egyenként 2-3 ezer ember láthatta. A 40 perces filmet 2016 október 22-én egy dokumentumfilmekre specializálódott német kábeltévén egyszer leadták.
A koncerteket ezzel a videóval reklámozták Mandoki produkciós irodájának a honlapján:”
314.1.6. Ekkor, 2018-ban úgy számoltuk, hogy az Orbán-kormányok alatt addig legalább kétmilliárd forint kapott a Mi Lacánk, illetve akkor még az Ő Lacájuk, és 2018 után következett csak az orbánizmus nagy pénzszórós, sosehalunkmeg időszaka (24-ben Lezlink még kapott gyorsan egy Kossuth-díjat is, az is járadékos), tehát lehetne még vizsgálódni, spt, úgy tűnik, a vizsgáódást az illetékes hatóságok már el is kezdték, és – teszem hozzá horribile dictu – ettől talán nem független a Független Művész váratlan elorbántalanodoása, sőt megtiszásodása.
Így aztán az a különös helyzet állhat elő rövidesen, hogy a Mi Lacánk, az egykori legüldözöttebb politikai üldözött, az orbánizmus legújabb ellenzője, immáron Független, Szabad Szellemű Művészként kerülhet igen kínos helyzetbe.
314.2. Tudni sok kunszt, híres lángész
314.2.1. „Jönni kislány,/én nagy művész!/Tudni sok kunszt,/híres lángész./Lenni férfi,/bátor merész!” – mindig ez a fantasztikus Csiga-biga-dal (Waszklavik Gazember Ullman Mónika Petőfi Velorex László) jut eszembe, ahányszor Lászlónkra (a Mándokira) téved a tekintetem. Hogy miért?!
Sajnos csak ezt a koncertfelvételt találtam, aminek nagyon rossz a hangja, viszont a Lyukban készült, 1990-ben, ami azt jelenti, hogy egész biztosan ott voltam, merthogy ott voltam minden lyukas Waszlavik-fellépésen (havonta volt, de lehet, hogy kéthetente).
314.3. Huszár főz a Marmorsteinnél
314.3.1. Marmorstein Misi (aki igazából Miklós Misi, de azért Marmorstein is), a 444 régi, lelkes támogatója és hivatalos pékáruszállítója, nagyon régi barátunk jövő szombaton (19-én) bulit szervez kézműves pékségébe, a Budafoki úti egykori Goldberger-gyár udvarára. (Ebben az épületben volt a budaörsi borászlegenda, Szentesi Jóska Gold Center nevű sportkomplexuma, és itt működött annak idején a Gold Bisztró, ahol nemrég elhunyt barátom, Takács Lajos főzött, mielőtt az Olimpiát megnyitotta volna.)
A pékségbulin Huszár Krisztián, a két hírlevéllel ezelőtt elbúcsúztatott Vietnámi Gulyás tulajdonos-séfje főz majd. Gulyást meg lecsót. Szerintem elég jó kenyér is lesz hozzá. További tudnivalók a fenti linken.