444.hu, 2026. augusztus 7.
UJ PÉTER
308–9.0.1. Elnézést, drága olvasó: ki nem kényszerített hogyishívjákból, önmicsodámból kimaradt egy. Ne szépítsük, nincsen mit, eléggé szokatlan, és, ahogy a magyar mondja, amprofessönel módon (LinkedIn-link attached) képtelen voltam megírni bármit hétvégén. Ha művészféle volnák, mint ahogy nem vagyok (kötényem is honnan, ugye), azt mondhatnám: alkotói válság. Dehát újságíró vagyok, és az az újságíró, amelyik nem ír, az nem újságíró. Ez is megkülönbözteti őtet az írótól – azon kívül, hogy hosszú, földig érő farka semmihez sem hasonlítható –, tudniillik az író, mint azt Ottlik Gézától és Esterházy Pétertől, tehát holtbiztosan tudhatjuk, akkor is író, ha nem ír semmit, sőt, bizonyos mértékben íróbb az írónál. Az is megkülönbözteti továbbá – ezt pedig már Váncsa István, a magyar publicisztika Michelangelója állítja –, hogy magától nem is képes (akaródzik neki) írni, kényszerre van szüksége, ez elsősorban, a nagy képet tekintve egzisztenciális kényszer, másodsorban, praktikusan (a kis képet tekintve) az előbbi manifesztációja, a lapzárta. Na most én abban a hülye helyzetben vagyok eleve, hogy van is lapzárta meg nincs is, mert oda tolom magamnak, ahová akarom (így toltam teljesen elmebeteg időpontokra, szerda éjféltől péntek hajnalra, sőt már inkább reggelre, mostmár szinte rendszeresen fél hatra), és hát az is fölvethető, hogy tetszőlegesen tologatható lapzárta már nem lapzárta. Az biztosan nem egészséges, ha az ember oda tolhat magának valamit, ahová csak akar. De az meg pláne nem, hogy gyarolatilag el is törölheti. Hatalmában áll. Mert ő mondhatja meg magának, hogy.
Azért hat éven át kisebb döccenőkkel (nagyobb összeomlásokkal) bírtam tartani magamat magamhoz. Akármilyen szar mentális vagy fizikai állapotban voltam, néhány tényleg reménytelen eset kivételével, lehoztam a heti kötelezőt. Most sem vagyok valami matyóhímzéses állapotban pcihéssen, persze, de ez nem kifogás.
Mindazonáltal haladunk tovább, mint egy Ember tragédiája. (Egyébként meg tényleg az.) Az utolsó főszerkesztői minőségemben kiküldött hírlevél helyett jöjjön az első, nem főszerkesztői minőségű hírlevél.
308–9.1.1. XXI. századi GOELRO-egyenlet: elfészbukult nép, infulencált agyak, Huxley-disztópia plusz válságok egyenlő szélhámizmus
308–9.1.1. Onnan kellene volna folytatnom, mivel belengettem, ugyebár, a 307.2.7. pont szerint, hogy:
„1. Akkor most szét-e esik-e a Fidesz? (Szpojler: már 1993-ban szétesett.)
2. Vissza-e térhet-e még Orbán? (Szpojler: vissza, simán.)”
Mindkét kérdést megválaszolta a felcsúti kleptosámán és zebrista pszeudoprotopátriárka szokásos, bár a korábbiaknál jóval szerényebb kiszerelésű feketemiséjén, Tusványosutt. Az egyes (1.) kérdéssel nem is kell foglalkozni. Sőt, azokkal sem, akik ezt fölteszik, ezen kvázi lamentálnak. Komolytalan. Fidesz már régen nincsen. Kábé ‘93 óta. Azóta csak egyre nincsenebb. Orbán van és orbánizmus. Most éppen az is alig.
308–9.1.2. De ez ne tévesszen meg bennünket. Én már legalább háromszor (most negyedszer) láttam Orbánt teljesen megsemmisülni, és ugyan mostani teljes megsemmisülése minden korábbinál teljesbbnek és semmisebbnek tűnik, nagy összeget még mindig nem mernék tenni arra, hogy ez a vége.
308–9.1.3. Szerintem az elmúlt tizenhat (harminchat) ((százötven)) év után nem túl erős kijelentés, ha azt mondom: a csodálatos magyar nép (szavazópolgárok) bölcsességében aligha bízhatunk. Ha meg alaposabban körülnézünk a világban vagy csak itt, Európában, akkor látjuk, hogy ez még nagyon az ő (mármint: Orbán) világa. Sőt. Ez az elfészbukult, Huxley-világ eleve az Orbán-féle szélhámosok terepe, akármerre nézünk, Farage-tól Bardelláig, Ficótól Weidelig. És az még kevésbé megnyugtató, hogy többen közülük (Fico, Farage, Trump) közel orbáni mértékű bukás után is képesek voltak visszakapaszkodni. (Az meg viszont megnyugtató, hogy ezek a bukások csak közel-orbáni méretűek voltak, úgy tűnik, Orbán most valamivel mélyebben van.)
Ami pedig még előttünk áll, az ideálisnál is ideálisabb körülményeket teremt minden gátlástalan pupolista szarkavarónak.
2008 óta reménykedünk (reménykedgetünk), hogy a fejlett világ vagy Európa már csak elkezd valahogy kikecmeregni a válságból, de mostanra világos, hogy a java még hátra van. Most jön még a német mélypont (mink pedig eléggé benne vagyunk a gazdasági lebensraumban), ha mélypont lesz egyáltalán, és nem nagyon hosszan tartó süllyedés. Ezekben a hónapokban dőlt el például, hogy a német autóipar, amire nagyon taktikusan mi is óriási téteket (az életünket) tettünk, végképp és visszavonhatatlanul elveszíti világgazdasági jelentőségét. Ez nem azt jelenti, hogy eltűnik néhány év alatt (bár lesz, ami eltűnik, szinte biztosan), de már sosem lesz képest annyi embert, olyan színvonalon eltartani, mint eddig. És akkor még megy hozzá a német gépipar, a vegyipar nagyobb része meg még ez-az. Az ebből következő társadalmi átrendeződés mértékét, a közelgő vihar erősségét nem merném megtippelni. De nem a higgadt, racionális társadalmi építkezés, a megfontolt és kiszámítható középpártok korszaka jön ott sem.
308–9.1.4. És akkor vissza a Tusványba, a Nagy Megfejtések Fórumára, ahol az egész hatalmi mesterkedését a pillanat uralására, a lehető legrövidebb távú gondolkodásra, az azonnali haszonszerzésre építő Gurumogul szertartásosan előadta álvízióit, és most pontosan azt mondta, amire számítottam. Hogy nem hátrál, nem ismer be semmit, és kivár. Elég rutinos már, elég sok bukást is megért, tudja, hogy most még kár volna erőlködni. Várni kell. És tud várni. Kivárta 2006-ot, utána 2008-at is, tökéletes ritmusúra sikerült az elrugaszkodás, tizenhat évre lett elég.
A hazugságaiból millimétert sem enged, még azokat is nyomja tovább, amelyekkel már régen lebukott. Nem számít. Ebben a világban nem. Nyugodtan lehet ordítani, hogy a hős Hajdu tábornok harcolt az ukrán illegális pénzszállítmány ellen (miközben már tudjuk, hogy a NAV eljárásban résztvevő nyomozói már a helyszínen megállapítják – még bőven Orbán-alatt, Orbán-ügyészek, Orbán-belügy, Orbán-szolgálatok árnyékában –, hogy a pénzmosás, illegális pénzmozgatás gyanúja föl sem vethető). Narratívázás van, keretezés, tények nincsenek, valóság nem létezik.
308–9.1.5. Nagyon okos, nagyon szellemes, nagyon ironikus, nagyon logikusan végiggondolt, jól megírt publicisztikák hülyézik le sorban: hogy senkinek nem kell már ez a sötét maszlag, micsoda inadekvát nyugger nyannyogás, túllépett a magyar ezen a felcsúti zebrakaiseren, mert a magyar már okos, korszerű gondolkodású és felvilágosult, nem érintik már meg ezek az atavisztikus kriptonáculások. Csak hát pont ezeket a publicisztikákat, ugyanígy, ugyanerről (sőt: többnyire ugyanezek a szerzők) megírták már 2003-ban, 2006-ban és 2009-ben is. Pont ilyen okosan, ilyen világosan, logikusan. És tök igazuk is volt, minden pontban, akkor is. Csak aztán mindig kiderült, hogy a magyar nép (választópolgár) mégis más logika szerint gondolkodik. Vagy nem is logika szerint.
308–9.2. Az Orbánizmus Áldozatainak Történelmi Igazságtételi Bizottságának követelései
308–9.2.1. De amíg elpocsolgatott az ember ebben a langyos tusványban, addig itten kitört a második hőkupakolás, nyomában energia-, víz- és mentális válság, és a posztneoorbánizmus első nagyobb szabású kommunikációs hadgyakorlata. Ez még csak ízelítő, persze, a főnök pontosan tudja, hogy korán van még, túl közel a nagy vereség, olyan közel, hogy még a bölcs magyar nép (választópolgárok) aranyhalmemóriájára sem lehet építeni, de azt azért be lehet mutatni, hogy cinizmusban, gátlástalanságban, mindent leszarásban meddig fognak elmenni. (Herczeg Márk kollégám – vagy talán mondhatom: barátom – segít önöknek ízelítőt kapni.)
Bármeddig, nyilván. Ez sem nagy meglepetés tizenhat év után, de ne gondoljuk azt, hogy ennek a módszernek lejárt a szavatossága, vagy hogy a derék magyar nép (választópolgárok) annyira megokosodott, hogy már nem veszi be. Beveszi az. Előbb vagy utóbb. (Lásd, mint fönt: elfészbukult, megmémesedett, infulencált agyak, Huxley-disztópia plusz válságok egyenlő szélhámizmus.)
308–9.2.2. Ide be kell szúrnom egy megjegyzésfélét.
Okoz némi gondot nekem (az idegen kívül is), amikor rázendít ez a Tuzson–Pócs–Takács–satöbbi (az agysejtjeik – mind a hat – helyén apró parazita orbánokat nevelgető infulencerszerű létformáktól az agysejtekkel ilyen szinten sem gyanúsítható vadhajtáspajtásokig) hantakórus, mer’ ugye értékén kellene ezt kezelni, most végre nem hatalomból hadoválnak, sok hatásuk – remélem – az ügyekre nincs, és az ojságírónak azzal kell foglalkozni, aminek valódi hatása van a zemberek életére, ha nem azzal foglalkozik, akkor valami más célja van, mint a helyzet tárgyilagos bemutatása, és ha más célja van, akkor az nem újságírás.
No de, amikor megszólalnak ezek a figurák, akkor így, a tizenhat év nagyon friss emlékeivel, az összes galádság, tolvajlás, gengszterkedés, lejáratás, aljaskodás, ellehetetlenítés satöbbizés emlékeivel a fejemben csak azon tudok kattogni, hogy mér-nin-cse-nek-ezek-még-LE–
308–9.2.3. Jogállamoznak?
Jogállamoznaaaak?
Jogállam akkor lesz, ha az összes ilyen ügy, az ukrán pénzszállítótól az Elioson, az MNB-alapítványokon, a magántőkealapokon át a CEU elüldözéséig, az utolsó kizsarolt, elvett, tönkretett vállalatig, az utolsó ártatlanul meghurcolt civil, újságíró, politikus, bárki ügyéig az összes bíróság elé kerül egy nürnbergi típusú monstre perben. Akkor lesz jogállam ha nagyon határozottan sikerül végre kijelölni a hatalmi játszmázás kemény korlátait. Hogy eddig mehet, de ez már nem. Erre nem lehet azt mondani, hogy „áh, ez csak politika”, nem lehet azt hazudni, hogy hatalmi küzdelem.
Na, és akkor ezután lehet majd tárgyalni, hogy mikor és kinek kellene leállítani Paksot, kinek és mikor kellene (kellett volna) megoldani a vízgazdálkodás százötven éve elbaszott rendszerét, meg a többit.
Röviden egyébként: a paksi erőmű és az MVM vezérlőiből takarodjon ki minden politikus, azok maradhatnak benn, akik tudják, melyik gomb micsoda. Aztán nyomogassanak. Ha rosszul nyomogatnak, akkor majd elő kell venni őket.
308–9.3. Stop rezsicsökkentés, now!
308–9.3.1. Ja, és ha a Tisza meg Magyar kicsit is komolyan gondolják ezt az új fajta, normálisabb Magyarországot meg a felelős kormányzást meg az ilyesmiket, akkor töröljék el a rezsicsökkentést MOST, azonnal, minden áron.
Töröljék el, mert ez az orbánizmus legaljasabb, legkártékonyabb hazugsága, ami nagyon nagy részben okozója a most alakuló és a jövőben várhatóan újabb hullámokban feltörő válságoknak. (Energia, víz etc.) Pazarlásra ösztönöz és felelőtlenségre. Minden perc, amíg érvényben marad, tovább mérgezi az embereket, az országot, és lehetetlenné teszi a kitörést ebből a szarból, amibe belemerültünk. Amibe belemerítettek.
308–9.4. Tétova Teve Klub
308–9.4.1. A vízgazdálkodási izéba meg olyan nagyon mélyen (haha) belecsapni nincs már idő, hely meg satöbbi, pedig itt aztán rendesen involvizélódva érzem magamat, mert engemet ez a téma mindig is érdekelt, én ilyen folyós típus vagyok, folyó mellett születtem, folyó mellett nőttem föl, folyó hó hetedikén írom ezeket a sorokat meg sok ilyen marhaságot tudok még összehordani. Higgyék el: folyóban eléggé otthon vagyok.
A zemberek 99,8 százalékával ellentétben engemet akkor is érdekelt ez a folyamszabályozós, vízgazdálkodós, gátépítős–nemépítős téma, amikor nem volt gigaaszály, vízhiány, nem száradtak ki a folyók, és nem ezen hisztériázott az összes professzionális hisztériázó.
308–9.4.2. Persze ez a vízgazdálkodásos problémahalmaz is gyönyörűen megmutatja, hogy a mi derék kis társadalmunk (persze kiterjeszthetjük ezt globálisra, a klímaválságra és az összes modern társadalomra) hogyan képtelen megoldani bármilyen igazán fontos, szó szerint életbevágó problémát. Hogyan morzsolódik föl minden józan szándék pitiáner, rövidlátó önzések, partikuláris érdekek és cinikus opportunizmusok meg ilyenek között.
308–9.4.3. Az azért legalább hatvan éve tudott, hogy a 19. századi folyamszabályozások ugyan mérsékelték az árvízveszélyt (bár sokszor meg inkább növelték: minden idők legpusztítóbb magyarországi árvizét, az 1879-es szegedit jelentős részben a már megkezdett Tisza-szabályozás okozta), mezőgazdasági művelésre alkalmassá tettek hatalmas területeket (ez volt a fő cél, a globális gabonaárrobbanás és a tömeges áruszállítás elindulásának korszakában), hosszabb távon ugyanakkor elsivatagosították az Alföld jelentős részét, drámaian csökkentették a talajvízszintet, és mára már azok a területek, amelyeket sikerült megnyerni a mezőgazdaságnak a gátépítéssel, kimerülőben vannak, százötven éve nem cserélgeti évente a talajt a folyó, csak egyre több műtrágyával tarthatók formában, az eltűnő talajvíz és a csapadékhiány miatt egyre gyakrabban kell öntözni, ha meg öntözzük (ha van még miből), az kimossa a maradék tápanyagokat is, és szikesedik, mit a fene.
308–9.4.4. Hatvan éve világos, hogyha nem akarjuk teljesen sivataggá tenni az Alföldet, akkor meg kéne próbálni újra kiengedni a Tiszát a régi árterének néhány részére, természetes öblözeteibe, levágott holtágaiba, és ott tárolni a nagy árvizek hozamát, ott képezni nagy zöldfelületeket, okozni kisebb-nagyobb biológiai robbanásokat, átnedvesíteni újra a talajt nagyobb felületeken. Amikor ilyen ötletekkel előálltak természetvédők, biológusok, geológusok vagy akár civilek, a vízügyes és vízépítő szakma azonnal hevesen tiltakozott, szakmaiatlannak, alkalmatlannak, tárgyalhatatlannak minősítette az érveket, komoly vitáig sem lehetett eljutni. A vízügyesek/vízépítők persze gátak, vízlépcsők, duzzasztók, védművek építéséhez és működtetéséhez értenek, ezt tanulták, ebben a paradigmában gondolkodnak, tehát számukra elég félelmetesen hangzik, ha valakik – ráadásul „szakmán kívüli alakok” – arról kezdenek beszélni, hogy ilyesmikre (vízlépcsőkre, gátakra, duzzasztókra) talán mégsincs szükség. Vagy jóval kevesebbre, és nem úgy, ahogy eddig.
(Most persze az is megérne még egy kanyart, hogy akkor mi is „a szakma” és miért? Miért értene jobban egy folyó működtetéséhez a gátépítésekre, betonmozgásokra kiképzett vízügyes, mint a biológus, a közgazdász, a geológus, a mezőgazda?)
308–9.4.5. Ezért is nagyon meredek mostan, szuperaszály, vízvészhelyzet idején a bősnagymarosisták (csongrádi, fajszi és a többi duzzasztósok) kiújult hangoskodása, hogy ők mindig megmondták, és lám, a hülye zöldek. Pedig ezek a művek, a síkvidéki duzzasztók, a magas gátakkal körbezárt tározók egyáltalán nem kezelik ezt a problémát. Hanem okozzák. Sok más kár mellett.
308–9.4.6. De mindegy is. Kábé biztosak lehetünk benne, hogy az értelmes megoldás irányába most sem fogunk elmozdulni. Hiába nagy a baj, nagyon sok az ellenérdek, a politikusok és a mögöttük lobbizó építőcégek betonozni akarnak majd, nagy projekteket, a folyó menti települések nem akarnak majd a falu/város határába mocsarat, mert ami a természetvédőknek csodálatos vizes élőhely, az a helyieknek milliószúnyogos, büdös, haszontalan posvány. Ők inkább faszán jetskizhető mű-Balatont akarnak, idegenforgalommal, lángossütő-nyitási lehetőséggel, magas telekárakkal.
Úgyhogy, kedves magyarok, ez nem a Tiszán (már a párton!), nem Magyar Péteren fog múlni. Az Alföldnek jó eséllyel annyi. Tessenek beszerezni tevéket, amíg olcsó.
308–9.5. Szolg. közl.: a következő hírlevél limbóban
308–9.5.1. Mosszólok akkor előre, hogy a jövő heti hírlevél lehet, hogy necces lesz. Úgy tűnik, péntek hajnalban már úton leszek Dél-Csehszlovákiába, tehát akkor biztosan nem tudom majd összerakni, viszont előtte bevállaltam még a podcastot, Kína-ügyben, azt meg kell vágnom, összeraknom, szerencsés esetben bedolgozom hírlevélbe is, de ez még nem tiszta. Csak szerda éjszaka leszek okosabb. Vagy akkor se. Szóval vagy lesz, vagy nem. Ha nem, akkor leghamarabb vasárnap.
Elnézésüket kérve szívjük.