444.hu, 2026. február 20.
UJ PÉTER
285.0.1. Visszatérnék most egy pillanatra, a múlt szombati „évértékelőre”. Lófasz se volt értékelve, persze; nem is tudom, minek kéne nevezni ezt a fenyegetőzésből, hazudozásból, nagyképűködésből és inszinuálgatásból összehordott izét, mi ennek a műfaja. Orbániáda, leginkább. Az azért nem vidám, hogy miniszterelnökúr választás előtt nyíltan kimondja: „Brüsszel” az ő ellenfele, Putyin meg, hát, minimum nem. Ennél többet nem mer mondani, egyelőre. De érteni mindenki érti. Aki úgy néz ki, mint egy putyinista, úgy beszél, mint egy putyinista, úgy gondolkodik, mint egy putyunista, és azt akarja, amit egy putyinista, az nyilván nem lehet putyinista.
285.1. Aggódó Sam abbafejezi a putyinozást
285.1.1. Vegyünk egy nagy levegőt (nem lesz olcsó), küzdjük le hányingerünket, tegyük félre minden erkölcsi érzékünket, és minden józan megfontolás, jobb meggyőződés, számtalan miegyéb ellenére vizsgáljunk meg két rövid, de fontos (bár minden szempontból rettenetes) mondatot Orbán Viktor évértékelő szóhalmazából.
Természetesen ezt a mondatot helyeznénk először nagy felbontású, digitális górcsövünk alá (elé?):
„Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy akik a szabadságot szeretik, azoknak nem a Kelettől, hanem Brüsszeltől kell tartaniuk, és aggódó szemeiket Brüsszelre kell vetniük.”
Uuupsz.
285.1.2. Na most, egy gyors teszttel, még az érdemi vizsgálat előtt, önmagamból egyfős fókuszcsoportot képezve ellenőrizni próbáltam az igazságtartalmat:
0.
Ahogy én magamat ismerem, igencsak szeretem a szabadságot, de egyáltalán nem tudok és nem is akarok megbarátkozni a gondolattal, hogy Brüsszelre kéne vetnem akármit is (pláne aggódó szemet, aminek, lássuk be, semmi értelme), ellenben, úgy tudom, „Brüsszelből”, amibe mi önként, jól fölfogott érdekünkben, helyesen „beléptünk” (még jó hogy beleléptünk!), érkezett ide az elmúlt években ikszezermilliárd euró, úgy két Marshall-tervnyi vagy több, ami még úgy is sok, hogy a miniszterelnökúréknak el tetszett lopniuk jól látható részét. Szóval ez a mondat, úgy ahogy van: marhaság.
Még annál is sokkal nagyobb, mint amekkorának elsőre látszik.
285.1.3. De most, váratlan mozdulattal félre is tennénk egy pillanatra e tartalmi marhaságokat, túllépnénk rajta, fátylat borítanánk rája vagy a Deákné vásznát, véka alá rejtenénk, szőnyeg alá söpörnénk, és méláznánk inkább egy kicsit a fenti mondat nyelvi minőségén. Az se mellékes, talán.
Vegyük tehát fent említett, legújabb generációs, prémiumkategóriás, tolótetős, lendkerekes górcsövünk alá a stílust, már azért is, mert a stílust (maga az enber!), az ilyen öregecskedő (körtezi of Gyurcsány Terépcsecső) konzervatív urak hajlamosak fontosnak tartani, vagy legalábbis pofázni, oppárdó, szónokolni szeretnek róla, hogy klasszikus műveccség, fennebb stíl, a hagyományos (kohnverzatív) értékek meg satöbbi. Na, akkor vessük már aggódó szemünk…
Hogy micsodát is? Aggódó szemeink. Többes számban. Ráadásul. És aggódó. Aggódnak szemeink, hogy ne bassza meg azt a keserves jakobinus kurvaeget (kurvaegeket) a Batsányi János!
Szemeinket, azt.
285.1.4. Pedig rémlik, hogy az ilyen páros szervek esetében nem szeretett eddig többes számot használni a finnugor, de mindegy, ezen ne akadjunk föl, ha így halad a nyelvfejlődés vagy micsoda, anglószaxon irányba, hát mink nem állunk a progresszió útjába, pláne, ha minisztelnökúr is ilyen lelkessen támogassa. Akkor elgyühet még az idő, amikor lábainkra cipőket húzunk, sőt én a pár farmerek (pair of jeans) jövőbeni viselését sem tudnám már kizárni, és zoknikat is fogunk húzni reggel, miután már fölvettük tiszta alsógatyáinkat.
Batsányi János 1789-ben Kassán azonban nem jutott eddig nyelvfejlődésileg, valószínűleg angolul sem tudott, csak latinul, németül és franciául, bár ezeken a nyelveken verseket is írt, szóval műveletlen tapló volt a miniszterelnökúrhoz képest, aki bármikor bárkinek odalöki csípőből, hogy NÓ MÓR MÁJGRENC.
285.1.5. Említett Batsányi ugyanis a szemvetős szólás költője, A franciaországi változásokra című nyolcsorosában (SOROS!) nem aggódó szemekről ír, hiszen nem volt hülye, hanem jakobinus volt (alig úszta meg a Martinovics-pert), de nem hülye. („Jakobinus gyerek vagyok, bár nem vagyok buta” – írta Mi folyik itt Gyöngyösön? című versében.) Ha a kakán is csomót keresnénk, akkor most csodálkozást színlelnénk, hogy ugyan miért idéz egy jakobinust miniszterelnökúr, amikor 2016 március 15-én az állami ünnepségen, a Nemzeti Múzeum lépcsején kelt ki a jakobinizmus, a jakobinusok ellen, elég sajátos módon, hiszen ezen a napon a jakobinizmus talán legismertebb magyar rajongóját, a Martinovicsot versben is dicsőítő Petőfi Sándort szoktuk ünnepelni.
285.1.6. Tehát aggódó szemeket vetne miniszterelnökúr, bár a szem a konzervatívabb nyelvhasználatban nem szokott aggódni, az inkább a tekintet. Az szokott aggódni. Aggódó tekintettel figyelünk ezt-azt. Például a saját hatalmára rácsavarodni látszó miniszterelnökurat.
Szemmel mást szoktunk csinálni. Verni. Árgus szemmel is szoktunk nézni, kritikus szemmel is, bár az egy kicsit átvittebb, laikus szemmel meg pláne, néha rossz szemmel is. Akár boci szemekkel. (Ott valamiért, valahonnan megjön a többes szám.) Batsányi, a gaz jakobinus VIGYÁZÓ szem (egyes számban) vetéséről ír. Csakhogy a nagy nemzeti ébredés, a reformkori nemzeti romantika előfutárának tartott költő sorainak értelmét éppen meg- (vagy ki-) fordította Orbán. Batsányi éppen az európai uralkodó osztályoknak, kora orbánjainak címezte a figyelmeztetést, hogy hát jobb lenne, ha észre térnének, mielőtt eléri őket is elgázolná a párizsi gyors – írhatnánk, ha olyan hülyénk lennénk, mint Orbán szövegírói, és az első vasútvonal megnyitása előtt harminckét évvel íródott versre ilyen vonatos képet erőltetnénk. Szóval a Batsányi-versben az áll, hogy tessenek figyelni Nyugatra (Párizsra), urak, mert onnét jön a szabadság.
285.1.7. Akkor már tegyük ide, végülis elég jó vers, rövid is, és a nemzeti kultúra fontos része, mind eszme- mind irodalomtörténetileg:
(Kassán, 1789)
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
285.1.8. Aggódó szemeinket miniszterelnökúrra vetjük, és nem akarunk hinni aggódó füleinknek, bár muszáj: mintha egyre hülyébb szövegírókat alkalmazna ez az egykor kifejezetten erős szónoknak tartott fiatal öregember.
És ez még a kisebbik baj. Mert ez csak a stiláris bunkósodás. A baj azzal van, amit ez a mondat állítani akar. És azzal még nagyobb baj van, hogy Magyarországon sikerült kinevelnie magának (miniszterelnökúrnak) minimum milliós rajongótábort, amely tábor simán benyalja neki ezt is. (Maga miniszterelnökúr szerintem pontosan tisztában van vele, hogy mekkora marhaság, és azt is tudja, miből vannak a zebrái, dehát neki nem az a célja, hogy bárki is tisztán lásson bármit.)
285.1.9. No de mit tett még hozzá miniszterelnökúr a fenti mély bölcsességhez? Azt mondta:
„A putyinozás primitív és komolytalan.”
Úgy-e?
Hát, akkor tessék abbafejezni miniszterelnökúrnak!
285.2. Tücsök pékné
285.2.1. Kár is aláírni. Elég a kép.
Elállt a lélegzetem, amint megpillantottam. (Aggódó szemeim könnyekbe lábadottak mindmegannyian.) Pedig így, idestova (uszkvekvázi) tizenhat esztendeje a Nemzeti Együtthülyülés Rendszerében, lehet mondani, nem várná már a zember, hogy abszurd humorban (vagy még abszurdabb humortalanságban) képes még fölülmúlni önmagát a legendás kommunikációs gépezet. És akkor: tessék! Ha engedem magamból előbújni a kényszeresen képaláíró Hócipő-humoristát, akkor: „Ilyen szőrös csülöknél még a szárított tücsök is jobb”; ha meg a Klubrádió-kommentelőt, akkor: „Nem biztos, hogy rossz deal az a tücsök, mert ha még négy évig marad ez a velejéig korrupt inkompetens siserehad, akkor csülökre már aligha bazírozhat az egyszerű kisnyugdíjas.”
Ha meg csak úgy néznék rá, a dolgot magát szemlélve, hát akkor röhögnék. Vagy sírnák. A kettőt egyszerre.
Mert fölösleges itt erőltetni a vulgáris közéleti értelmezéseket, hiszen, amit látunk, és ez már az értelmezési lehetőségek sokféleségéből is nyilvánvaló, hiszen több jelentésréteget sikerült máris fölfejtenünk, szóval, amit látunk, nyilván: művészet. Bocsánat: MŰVÉSZET. A legautentikusabb, legnyersebb DADA Tristan Tzara óta. Ilyen erősen és hatásosan, ilyen világosan rámutatni a létezés értelmetlenségére, a modern világ káoszba fúló reménytelenségére, a kiúttalanságra, a teremtés botrányára… Csak a műfaj legnagyobb hogyishívjákjai izélnak.
285.2.2. Vagy… és ez még lehetőség: annyira faszkészen van a rendszer, annyira elindult bomlás, hogy Kövér Lászlót már a párton – a híradó.hu-n – belülről próbálják lejáratni.