444.hu, 2026. január 23.
UJ PÉTER
281.0.1. Megint csak egy témánk van. Bár ne lenne!
281.1. Bot a homokszemben újratöltve visszatér II.: Görland drift
281.1.1. Tranpelnökkúr, a mérsékelten népszerű táncos-komikus (értsd, ugyebár: komikus, amikor táncol) hajlott kora és a földrajzi nevekkel vívott vesztes csatái ellenére továbbra is lenyűgöző tempóban szabadítja a világra újabb és újabb bohócszámait. A nagy Maduro-showval berúgta az évet, mint Czunyiné a nyuszimotort, fenyegetőzött egy kicsit Kuba, Kolumbia és Irán felé, megmozgatta a repülőgéphordozókat, kizsarolta a béke-Nobelt egy szerencsétlen venéz asszonytól, aztán ráment keményen erre a Görlandra vagy Izlandra, maga sem tudja, és aztán, amikor már mindenki kezdett beszarni, hogy ez mekkora baromság, akkor egy pillanat alatt kihátrált belőle (közben persze úgy tett, mintha előre menne), ami megint nem jelent semmit, két nap múlva simán újrakezdheti, de most egyelőre a brezsnyevi, húgyfoltos sliccű, demens Szovjetuniót idéző ötlettel békekupaktanácsot alapított, rögtön fizetőset, hogy világos legyen már, mi is érdekli őt igazán, de persze senki sem fog fizetni, lefogadom, mert a többi szélhámost sem ejtették a fejére, mindegy is, most ott kupakol vele néhány tömeggyilkos, sédi kavarógép, egy-két flúgos csodabogár meg Orbán Viktor. És most ezzel elvan talán egy-két napig.
De a lényeg az a lényegalényeg: uralja a pillanatot, mint gyalogbéka a földiepret.
281.1.2. Ez a lóláb (mármint a pillanaturalós békáé) talán Görland esetében lóg ki a legjobban (a földieperből), mert itt aztán minden elemző, szakértő, belepofázó, nyugalmazott tábornok, aktív katonatiszt, biztonságpolitikai kém, legyen baloldali, jobboldali, akármilyen, kivéve persze a Tranpelnökúr seggébe direkt bekötött szépszámú illetőt, azt mondja, hogy Görlandnak aztán az ég egy adta világon semmilyen stratégiai jelentősége nincsen, legalábbis abban az összefüggésben, ahogy arról Tranpelnökúr delirálni szokott volt, ami meg mégis van neki, már Görlandnak jelentősége, az tökéletesen kezelhető az adott keretek között, a NATO-ban. A ritkaföldfémekre hivatkozás meg, vegyük észre a harmadik eset után, mindig kamu.
281.1.3. Tehát a helyzet tök ugyanaz megint, mint amit az Önök alázatos hírlevelezője két számmal ezelőtt, Maduro kapcsán is szóvá tett (279.1.4.): most sem tudja senki sem, hogy mi lett volna a valódi a cél. Izgatottan találgat az emberiség. Ahogy Orbán Viktor, ez a váteszlátnokguru zseni is megmondta: hajh, bizonytalan lett a világ. (Mintha nem ezen dolgozott volna eddig.)
Most akkor idemásolhatnám a madurós fejtegetésekből, hogy persze, a midtörmökhöz közeledő, kognitíve hanyatolgató, de legalább ultranárcisztikus, egyre türelmetlenebb, és szinte minden fontos, nemzeti ügyben vesztésre álló, kizárólag hatalompolitikai játszmákban sikeres (de azokban nagyon) elnök valami nagyot akar dobni, nagyon nagyot, nem is egyet, mert szeretné minél nagyobb bötűkkel beírni magát a történelemkönyvbe, vagy méginkább belefaragtatni saját meggyőződése szerint gyönyörű arcát Mount Rushmore-ba, lehetőleg Roosevelt és Lincoln közé. És hát, ha kétmillió négyzetkilométert hozzá tudna csapni az Államokhoz, az neki, az alapterületek iránt rajongó, vén ingatlanpecérnek nagyon tetszene, bár nem lenne értelme semmi, de elmondhatná magáról az akármit.
Ez a valószínű verzió. A kevésbé valószínű, viszont sokkal optimistább verzió meg az, hogy ennek a hiperagresszív, hisztizőóvodás-stratégiának Európa fölrázása lenne a célja: legyenek már szívesek fegyverkezni, költeni, és elvinni a NATO nagyobb részét, hogy az atlanti térséggel ne kelljen vesződnie az USA-nak, molyolhasson elmélyülten a Csendes-óceánon, a kelet-ázsiai partoknál.
Én azért nem mernék ennyire optimista lenni. Nekem inkább tűnik úgy, hogy Tranpelnökúr, az artist of the dili nulldimenziós sakkot játszik szájbőgőn és zongoraszéken.
281.1.4. Megjegyzem, illetve fentebb már picit meg is jegyeztem, mintha Tranpelnökúr is mutatná az ún. bideni kognitív hanyatlás jeleit: a Maduro-show utáni, nagy győzelmi sajtótájékoztatón is szokatlanul szétesett volt; mondta, mondta persze a bombasztikus marhaságokat, de nem volt benne igazi dinamika, fáradtnak, erőtlennek tűnt, néha szinte zavartnak. Azt a legkevésbé sem állítom (sőt!), hogy korábbi beszédei olyan nagyon világosak vagy logikusan felépítettek lettek volna (fogalmazzunk udvariasan: sosem ezekkel a szónoki eszközökkel dolgozott), de most Davosban, Görland-ügyben még saját szintjét is bőven fölül(alul)múlva, zavaróan zavaros volt.
De, mondom, semmi sem biztos ebben a rendszerben, végülis eddig fényesen bejött neki, ha egy autista alsótagozatos retorikai repertoárjával kiabált a mikrofonokba és a twitterezett az ikszre; gyakorlatilag egész életében az volt az élménye, hogy egyre sikeresebb lesz attól, ha egyre fullabba tolja a kretént. Tehát az is lehet, hogy itt csak ezt a stratégiát hegyezik tovább, maxolják kifele, hogy ezt a méltán elfeledett, idegesítő fordulatot is elsüssük.
281.1.5. Megint nem fogok újat mondani: ennek a posztmodern (ironikus, obszcén – szkázál Slavoj) „politizálásnak” (kell az idézőjel, mert ez valójában nem politizálás, hanem csupán hatalomgyakorlási módszer) lényege, hogy ilyen konfliktusokat generál, álproblémákat vagy valódiakat, de az igazán fontos ügyekhez hozzá sem tud nyúlni. Nem is akar. A rossz hír pedig az, hogy fontos és komoly ügy van elég, köztük több olyan is, amely akár az emberiség létét fenyegeti, de a jólétét biztosan. És amíg mi játszadozunk ezekkel az állatságokkal, az igazi gondjaink szépen eltemetnek.
281.1.6. Az sem látszik, hogyan lehetne kimászni ebből a csapdából. Egyelőre éppen azt látjuk, hogy a fejlett és még valamennyire demokratikusnak tartott világban lassan már csak ilyen álpolitikus, posztmodern, posztkomoly imposztorokat, sőt egyre vadabb, egyre imposztorabb svihákokat hajlandó megválasztani a bölcs ezerfejű vécézár, mert fő a jókedv, a narancssárga arcbőr és a pisikakis poénok, a frappáns tiktokdensz, a mémhülyülés, kommentordítás, virális nulláslisztbe fingás. Pörögjön az algoritmus! (Level majomfaszánstanicli II.) Amusing ourselves to death – mondta Neil Postman már 1985-ben, aki teheti, olvasson bele, be fog szarni. (Erről még akarnák hosszabban okoskodni valamikor, illetve nem is annyira én, hanem inkább majd okoskodtatok valakit.)