444.hu, 2025. december 5.
UJ PÉTER
275.0.1. Amolyan lusta hét (lustahét) van, elutazás miatti részmunkaidős tengés-lengés (1988-89-es lenti szlengben: heppázás, bungizás avagy heppabungi aka. hawaiidizsi, ami természetesen a rodézia szöges ellentéte) éppen, meg egyébként sem hiszem, hogy mostan ideje volna orbánozásnak, vagy persze, ahogy vesszük, mert nehezen volna vitatható, hogy tizenöt éve tulajdonképpen minden héten (napon, órában) ideje van, és attól tartok, még hosszú évekig ideje lesz, mert ha ő lesz, ha nem (egyszer, majd), a következő évtizedeket már most elbaszta, és ez az, amit most nem kezdenék el, hogy milyen mélyen és mennyi időre van széjjelbarmolva minden (az ország, „a nemzet”, „a társadalom”, cakompak; „testvéreim, szétbarmolt magyarok!”), mennyi ideig nem lehet itten majd (lesz lehetetlen) normális politikát, főleg gazdaságpolitikát (de mást is se) csinálni, hogy hány évre van megint fölélve a jövőnk (amennyiben a hitel: a jövő erőforrásainak felhasználása most) satöbbietécéitakdalse.
Lazulásképp akkor közzéteszem a budaörsi uszodában történt rettenetes (iszonyú) tűzeset okán írott (és most szépirodalmi stílusúra kifaszázott) inpertellációmat, illetve pótolok két nekrológot.
275.1. Meddig kell még tűrnünk a szánalmas szaunázók megátalkodott károkozását?
275.1.1. Mélyen (max. 2 méter mélyen, úszni tudóknak) tisztelt hölgyeimuraim, kedvenc barátaim! Nehéz megszólalnom ilyen drámai pillanatban. Nem mintha máskor könnyű lenne.
De különösen nehéz, amikor a súlyos, megrázó, megdöbbentő, elrettentő, horrorisztikus, példátlanul elborzasztó, sokkolóan iszonytató, elviselhetetlenül tragikus események emléke még annyira élő, a sebek még oly’ frissek, oly’ könnyen fölszakadhatnak… Mégis úgy érzem, nem maradhatok szótlan! Ha hangom elcsuklik is olykor, ha megrendültségemet palástolni alig tudom is, ha szemem sarkában könnycsöppek csillognak is, úgy érzem, kötelességem szót emelnem, mert gyermekeink jövője a tét, a magyar úszósport, a nemzeti úszáskultúra, a magyar sport, a magyar egészség sorsa, a jövő Magyarországa. Ki kell tehát mondanunk: eddig és ne tovább!
275.1.2. Feltehetőleg és valószínűsíthetően mindannyian olvasták, olvastátok, olvasgathatnók a megdöbbentő hírt: a hétvégén kigyulladt két vagy ahogy Orbán Viktor mondaná: „kettő” szauna szűkebb pátriárkámban, Budaörsütt, a Budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (BVUSS) területén. Emiatt egyébként hétfőn és kedden is zárva tartott az uszoda, a wellness részleg pedig a mai napig zárva van, mérhetetlen mértékű, felbe-csül-he-tet-len anyagi és erkölcsi kárt okozva a sportolni vágyó, sportkedvelő, testi egészségével törődő, munkaerejét megújítani igyekvő budaörsi és környéki közösségnek.
És még örülhetünk, hogy csak – és ez egy idézőjeles „csak” – ennyi kárt szenvedtünk. Csak hajszálon múlt, talán a vakszerencsén, talán az isteni gondviselésen, hogy nem történt még sokkal rettenetesebb tragédia. Mert, mi lett volna, kérdem én, ha éppen érkezik úszásoktatásra egy óvodáscsoport teli benzineskannákkal? Mi lett volna, ha valaki véletlenül gyalogsági taposóaknával a nála felejtett aktatáskájában, esetleg kerozinnal átitatott törölközőben lép be éppen a szaunába? Vagy éppen van nála másféle tonna cseppfolyós hidrogén a belső zsebében, mint ahogy Leninnek negyven liter víz? Belegondolni is rettenetes.
275.1.3. Higgyétek el, egy ilyen tragédia illetve potenciális tragédia után, nem az a célom, hogy triumfáljak – nincs is nálam a triumfám – vagy pláne, kárörvendőn megállapítsam, hogy én előre láttam. Nem. Ezekben a megrendült órákban szerintem akkor cselekszünk helyesen, ha előre tekintünk, és magunkba nézünk, és csakis arra koncentrálunk, azon az egyetlen dolgokon gondolkozunk: mit kellene tennünk, hogy ilyesmi újra ne fordulhasson elő?! Mi vezetett idáig? Mi miatt kerültek veszélybe a gyermekeink? És mit tehetünk azért, hogy örökre száműzzük az életünkből a hasonló eseteket?! Hogy gyermekeink újra nyugodtan úszhassanak a Budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand 27 Celsius fokos, kifogástalan minőségű vizében.
275.1.4. Most mondhatnám, hogy én szóltam előre. Mert szóltam. Ennek a műsornak a hallgatói, nézői, olvasói és az egy élő isten a tanúm rá, hogy én többször szóltam, fölhívtam a figyelmet egy deviáns, erőszakos kisebbség veszélyes szokására, a társadalom többségi, normális részének fenyegetettségére. Rámutattam időben, hogy milyen káros következményei lehetnek, ha nem vetünk gátat idejekorán e merőben idegenszerű, a magyarság lelkületétől és fizikai szükségleteitől távol álló divat elharapózásának. És tessék, itt van. A vész kitört. Vérfagylaló keze emberfejekkel lapdázik az égre. Emberszívekben dúlnak lábai. (Ezek természetesen Vörösmarty Mihály szavai, de magam sem mondhattam volna szebben.)
Jószándékú, udvarias, figyelmeztető, halk, aggódó szavaimra annak idején annó mi volt a reakció? Hát semmi. És még ez volt a jobbik eset. Rosszabb esetben értetlenség, ignorancia, megvető pillantások. Még egyszer mondom, nem célom, hogy triumfáljak, nem kérdezem most fennhangon, hogy ilyenkor, amikor kész a baj, vajon hol vannak a gúnyolódók, hol vannak a szarkasztikus megjegyzések, hol vannak azok, akik hamis félmosollyal tolták el maguktól ezt a súlyos problémát, akik mentegettek, akik szőnyeg alá söpörték, vagy még rosszabb, szaunaellenes gyűlöletkeltéssel, boszorkányüldözéssel, antiszaunizmussal vádoltak engem, a rossz hír hozóját.
Kard nyúlt barlangomba.
275.1.5. De én hajlandó vagyok ezen továbblépni.
Nem kívánom, hogy most ezek az emberek térden csúszva kérjenek bocsánatot tőlem. Illetve: ne tőlem kérjenek bocsánatot, hanem a magyar emberektől, akiknek a gyermekeit felelőtlenségükkel, az ignoranciájukkal, az inkompetenciájukkal veszélybe sodorták. Bűnrészesek voltak e galád, cinikus veszélybe sodrásban. Én most azt kérem tőlük, szerényen, de határozottan, hogy álljanak végre mindannyiunk, a tisztességes, normális, békességben és kulturáltan dolgozni, úszni, gyermeket nevelni kívánó magyarok mellé, és mondjuk ki együtt végre azt, amit vasárnap óta minden egészségesen gondolkodó magyar embernek KI kell MONDANIA: ELÉG VOLT, a szaunázásnak nincs helye egy BÉKÉS, modern, fejlődő Magyarországon.
A magyarok nem kívánják nyakunkba venni a szauzánás idegen, ezernyi veszélyt hordozó, dekadens ódiumát.
275.1.6. És itt már nem elég csak beszélni, itt tenni, tenni kell. Felszólítjuk tehát Magyarország kormányát, hogy alkosson vészhelyzeti rendeletet, készíttessen listát valamennyi Magyarország területén tartózkodó tényleges vagy potenciális szaunázóról, vagy szaunázó származású emberről, a velük szoros kapcsolatban lévőkről, esetleg egy háztartásban élőkről, valamint azokról, akik nyíltan szimpatizálnak a szaunázással illetve akiket szaunagyártók finanszíroznak.
Magyarország természetszerűleg jogállam, nem bolhacirkusz, és természetesen a legkevésbé sem vagyunk kirekesztők, nem gondoljuk azt, hogy valamennyi szaunázó vagy szaunaszimpatizáns automatikusan bűnöző lenne – nekem személyszerint vannak szaunázó származású barátaim is –, de, és ez egy nagyon nagy de, egy súlyos de, azt nem csak egyszerűen szükségesnek, de elengedhetetlennek tartjuk, hogy a hasonló tragédiák elkerülése érdekében tegyük meg a megfelelő óvintézkedéseket, azonosítsuk a veszélyforrásokat, hogy szükség esetén közbeléphessünk. Többé nem hunyhatunk szemet ártatlan, sportszerető magyar emberek életének veszélyeztetése felett!
Nem szeretem a történelmi párhuzamokat, de amikor Gavrilo Princip fölgyújtotta a Reichstagot, az azért utolsó cseppnek bizonyult a pohárban, és működésbe lépett végül a Carl Schmitt-i jogállam!
275.1.7. Tehát. Térjünk vissza saját házunk tájára. A potenciálisan közveszélyes elemeket azonosítani kell, megfigyelni, ha kell, elkülöníteni. Különös óvatossággal és szigorral kell eljárni azokkal a szaunázókkal vagy a fentiek szerint szaunázóközeli elemekkel, akik rendelkeznek nyílt láng és magas hő előállítására alkalmas eszközökkel, tehát otthonukban vagy háztartásuk környezetében gyufával, öngyújtóval, gázgyújtóval, villanyrezsóval, soltészrezsővel satöbbi rendelkeznek, tartanak, ezekhez hozzáférnek.
Tudom jól, ismerem sajnos annyira az ilyen ügyek természetét, hogy lesznek most is olyanok, akik valamilyen okokból, talán jó szándékkal, talán valami más érdektől hajtva akadékoskodnak, aggodalmaskodnak majd. Ne legyenek kétségeink, lesznek itt szaunázómosdatók, Finnországból fizetett áljogvédők, akik majd túl szigorúnak, ilyen-olyan okokból „antidemokratikusnak”, a „jogállamiságot” sértőnek próbálják bélyegezni ezeket az intézkedéseket. Akik megpróbálják e szükséges rendszabályokat, és a jövőért, gyermekeinkért aggódó tisztességes magyar embereket lejáratni. Tudjuk, lesz ilyen. De azt szeretném világossá tenni egyszer és mindenkorra az ő számukra és mindenkinek: mi igenis képesek vagyunk elviselni néhány ezer magát ártatlannak valló vagy gondoló idegen lelkületű szaunázó sivalkodását, ha ez az ára annak, hogy ne kelljen meghallanunk akár egyetlen magyar szülő zokogását gyermeke összeégett holtteste felett.
Elszántak vagyunk, de nem elvakultak.
275.1.8. Természetesen meg kell tennünk mindent azért, hogy azok a szaunázók, akik fölhagynak alantas és veszélyes szenvedélyükkel, és vissza kívánnak illeszkedni a társadalomba, ezt minél könnyebben megtehessék. Tárt karokkal fogadjuk őket, ha velünk együtt tenni kívánnak a továbbiakban a magyar emberek biztonságáért, a szabadidő füst-, gőz és extrémhőmentes, az egész közösség számára hasznos eltöltéséért.
Mondjuk ki együtt: szauna NO, uszoda JESSZ!
275.2. Gyász 1.: Harderral jöttél, nem Herderrel
275.1.1. James Chambers 81 éves jamaikai állampolgár még november 24-én halt meg, de valamilyen okból kimaradt az előző hírlevélből, sőt még a Borízű Hangban sem emlékeztünk meg róla, pedig ott már kialakult egy határozott jamaikaizenei kötődés. Tehát Jimmy Cliff a reggae (rock steady) és a ska műfajának igen jelentős előadója volt, egyik legjelentősebb, lehet mondani, simán top 10-es vagy lehet top 5-ös (reggae-ben). Megemlékezésül a This is ska! című BBC-dokumentumfilmből (egyébként a Youtube-ra fölkalózkodták már a teljeset, meg lehet nézni) illesztenénk be két részletet, az egyiken a King of Kings című 62-es gigaskaslágerét (amelyet később számos más előadó – Prince Buster, Skatalites, Desmond Dekker és a Specials – is rögzített) adja elő, a másikban Monty Morris, Prince Buster, a Toots and the Maytals, a Charmers, Stranger Cole, Roy and Yvonne, a Blues Busters és Byron Lee és a Dragonaires társaságában látható és hallható. Azért ezeket tettem ide, és nem például a Jimmy Cliff pályáját meghatározó The Harder They Come című 1972-es jamaikai játékfilm valamely részletét, mert eléggé érdemes megnézni, milyen hangulat lehetett egy skabulin, hatvan éve, a kingstoni Sombrero klubban.
275.2. Gyász 2.: Közhelyesen arrogáns proletárzseni Manchester-külsőről
275.1.1. Nyolc nappal Jimmy Cliff halála előtt hunyt el Gary „Mani” Mounfield manchesteri illetőségű ex-fiatalbűnöző, ex-heroinista basszusgitárművész, minden idők északangol ritmusszekciójának talán kevésbé híres tagja. Alan „Reni” Wren dobost még nála is nagyobb zseninek tartották ugyanis. Reni és Mani – így voltak ők ketten a Madchester groovy Stan és Panja, jelentőségük csak saját magukhoz mérhető. Pedig szerényen untermankodtak a korszak (nyolcvanas évek második fele) Jager-Richardsa, Ian Brown és John Squire mögött. A Stone Roses megfeneklődése után a nagyobb és sokoldalúbb zenei tehetség Reni nem nagyon kezdett semmit magával, Mani viszont a szcéna nem sokkal kevésbé fontos zenekarában, a Primal Screamben folytatta. Kétségtelenül hiteles manchesteri zenész volt, Liam Gallagher-i, irritáló mértékű proliarroganciával (illetve inkább fordítva, hiszen Gallagher volt a fiatalabb, a Stone Roses-rajongó, és elég sokszor odanyilatkozta, hogy Maniék nélkül Oasis sem lett volna lehetséges), a lehető legsutyerákabb (amely sutyerákságot illetve annak mértékét ő maga sem győzte hangsúlyozni) „working class” háttérrel, visszatérő drog- és alkoholproblémákkal.
A korszakalkotó első Stone Roses-albumról a témába vágó I am the Ressurectiont ajánlanám, mégpedig ezt a több mint harmincéves, blackpooli koncertfelvételt, némileg (nagyon) hamis énekkel, viszont középen beindulós hangszerszólókkal és táncőrülettel.